2025. október 3., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*A sorozat névadójának szobra a marosvásárhelyi várban (Fotó: Nagy Tibor)



2025 tavaszán a Hunyadi című alkotás nem egyszerű tévés produkcióként jelent meg a magyar médiatérben, hanem valódi kulturális jelenséggé vált, amely a képernyőkön túlmutatva formálta a közbeszédet, olvasási szokásokat és identitástudatot. A TV2-n debütált történelmi széria rövid idő alatt meghódította a nézők szívét, jelentős társadalmi párbeszédet indított el, és újra reflektorfénybe helyezte a magyar múltat. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) egy rövid – a 18–75 éves korosztályra reprezentatív – közvélemény-kutatáson, a Gemius, a Neticle és a Nielsen Médiakutató Kft. adatain keresztül vizsgálta a produkció népszerűségét és társadalmi hatásait.


A társadalmi hatás: közös téma, közös identitás

A közvélemény-kutatási eredmények szerint a lakosság 86 százaléka hallott a sorozatról, és minden harmadik ember aktívan követte is. A nézők elkötelezettségét jól mutatja, hogy majdnem minden hatodik válaszadó (15,0%) az összes epizódot végignézte, és azok közül, akik legalább egy részt láttak, csaknem a fele (46,3%) megtekintette az egész sorozatot. A nézők 80 százaléka jól fogadta az alkotást, a produkció széles körű tetszést aratott. A legkedveltebb karakterek Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet voltak Kádár L. Gellért és Rujder Vivien megformálásában. Minél idősebb volt valaki, annál valószínűbb volt, hogy bekapcsolódott a történelmi kalandba – az eredmény összhangban áll a televíziónézés általános tendenciáival. A széria különösen nagy népszerűségnek örvendett a felsőfokú iskolai végzettségűek körében. A legtöbben a TV2-n követték az eseményeket, de a Netflix is fontos szerepet játszott a sorozat terjesztésében. A filmalkotás túlmutatott a szórakoztatáson, valódi közösségi beszédtémává vált. A válaszadók fele – a nézők több mint 70 százaléka – beszélgetett az epizódokról a családtagjaival, barátaival vagy a munkatársaival. Ez a fajta kulturális párbeszéd leginkább a fővárosiakra és a diplomásokra volt jellemző. A Hunyadi-sorozat az olvasásra is hatással volt, a megkérdezettek 16, a nézők közel 30 százaléka felvette Bán Mór regényeit az olvasási bakancslistájára. A kutatás azt is kimutatta, hogy hatalmas igény mutatkozik hasonló történelmi sorozatokra: a válaszadók 60 százaléka szívesen nézne újabb, a magyar múltat feldolgozó alkotásokat.




A Hunyadi történelmet írt a nézettségi statisztikák szerint

A Hunyadi című történelmi sorozat nemcsak a TV2 kínálatát emelte új szintre, hanem maga mögé utasította a konkurens produkciókat is – köztük az RTL műsorán szereplő Pokoli rokonokat és a hosszú ideje népszerű A mi kis falunkat is. A premier epizódok kivétel nélkül toronymagasan vezették a nézettségi toplistát az adott idősávban. Az első két rész sugárzása idején a TV2 több mint félmilliós előnyt szerzett a rivális csatornákhoz képest. Bár a széria előrehaladtával a különbség némileg mérséklődött, a vezetés továbbra is markáns maradt – a differencia 300 ezer fő körül stabilizálódott. A teljes lakosság körében a Hunyadi premier adásait átlagosan 783 ezren követték élőben, ami azt jelenti, hogy minden ötödik tévénéző ezt a műsort választotta az aktuális kínálatból. Ha pedig figyelembe vesszük az epizódok egy héten belüli visszanézését is, a nézőszám átlaga 853 ezer főre emelkedik. A TV2 mellett a Super TV2 is ismételte a sorozatot, sőt késő este a rendezői változat is adásba került, amelyet átlagosan valamivel több mint 100 ezren néztek meg. Ha az összes sugárzási alkalmat összegezzük, a történelmi sorozat a teljes lakosság csaknem feléhez eljutott: kumulált elérése 47 százalék, ami 3 millió 961 ezer főt jelent. A nézők átlagosan hat epizódot láttak a sorozatból – ez az adat jól tükrözi, hogy nemcsak sokan kapcsolódtak be, de sokan is maradtak hűségesek a szériához.

A legnézettebb magyar tévéműsorok idei rangsorában egyedül a Házasság első látásra című párkereső reality januári epizódja tudott a Hunyadi elé kerülni, több mint 920 ezres átlagos nézőszámával. A történelmi sorozat azonban így is rendkívül jól szerepelt: premier epizódjai közül négy is bejutott a top10-be, ami kiemelkedő teljesítmény. Bár a harmadik rész némileg leszakadt a mezőnytől – közel 100 ezer fővel maradt el az élbolytól –, így is befért az élvonalba, a 25. helyen végzett a nézettségi listán. A legnagyobb érdeklődést a Hunyadi negyedik epizódja, az Élet és halál ura váltotta ki: az adást legalább egy percre összesen 1,4 millióan nézték meg.

A kezdeti siker után a sorozat valamelyest veszített a nézőtáborából, és az egyetlen, vasárnap esti vetítés 21 órától láthatóan kedvét szegte a nézőknek. Az ötödik epizód után kisebb és ingadozó figyelem övezte a Hunyadiak életét, de a tévénéző közönség 18-19 százaléka továbbra is ezt a produkciót választotta az aktuális kínálatból.

A Hunyadi televíziós sugárzása elsősorban a nők és az idősebb, nyugdíjas korosztály körében aratott sikert. A TV2-n futó epizódokat legnagyobb arányban az ötven év felettiek követték figyelemmel, míg a 40–49 éves korosztály inkább a Super TV2-n vetített rendezői változatot választotta. A fiatalabb nézők – különösen a 30 év alattiak és a tanulók – kevésbé voltak jelen a műsor közönségében; ám ha mégis, akkor jellemzően a késő esti, eredeti verzióra kapcsoltak. Érdekesség, hogy a felsőfokú végzettségű, önálló vagy vezető pozícióban dolgozó, magasabb társadalmi státuszú és vásárlóerejű nézők szintén a Super TV2-n követték a rendezői változatot – ez a csatorna tehát kifejezetten vonzónak bizonyult a prémium közönség számára. Ezzel szemben a TV2-n látható ismétlések inkább a 60 év feletti, kevésbé tehetős, nyugdíjas nők körében voltak népszerűek. Az adatok jól szemléltetik, hogy a sorozat eltérő csatornákon történő vetítése lehetőséget adott arra, hogy különböző társadalmi és korcsoportokat is megszólítson – minden réteg megtalálhatta a maga számára leginkább megfelelő formát.


A digitális tér meghódítása

2025 márciusában és áprilisában a TV2 Play platform forgalma jelentős növekedést mutatott a Gemius mérései alapján. Az ugrásszerű emelkedés egyik meghatározó tényezője a március 8-án debütáló Hunyadi című történelmi sorozat lehetett, amely erős nézői érdeklődést generált mind a lineáris, mind a digitális csatornákon. A tízrészes széria televíziós premierje tudatosan ütemezett struktúrát követett: az első hétvégén több epizódot is bemutattak, majd hat egymást követő szombaton folytatódott a sugárzás. Ez a tartalomstratégia nemcsak a televíziós nézettség növelését szolgálta, hanem hatékonyan terelte a közönséget a TV2 Play felületére is, ahol a részek az adás után azonnal elérhetővé váltak. A februári adatokhoz képest a március 8. és április 20. közötti időszakban a hétvégéken mért napi felhasználói átlag háromszorosára emelkedett, elérve a 39 ezret, míg heti szinten az aktív felhasználók száma közel a duplájára, 183 ezer főre nőtt. A Hunyadi példája jól jelzi, hogy a streaming és a hagyományos tévés tartalomfogyasztás szinergiája hatékony eszköz lehet a közönség megtartásában és bővítésében.

2025. április 21-én a Netflix streamingszolgáltatón is megjelent a teljes sorozat. Aznap azonban a Flixpatrol adatai szerint csak a negyedik helyig jutott, a vezetést másnap vette át, és négy napig tartotta előkelő helyét. 2025. április 26-án visszacsúszott a második helyre.


A Hunyadi hódolói a fórumokon

A Hunyadi című sorozat valóságos online jelenséggé nőtte ki magát – ezt támasztják alá a Neticle adatai is. Már az első epizód előtt is komoly várakozás övezte a történelmi szériát, a bemutató hetei alatt pedig szinte állandó szereplője volt a közösségi média beszélgetéseinek, de a hírportálok cikkeit is rendszeresen tematizálta. Volt olyan nap, amikor százszámra születtek róla Facebook-bejegyzések és cikkek. A Hunyadi sorozat nyolchetes időszaka alatt az említések száma meghaladta az 1.560-at – vagyis naponta átlagosan közel ötvenszer került szóba a különböző online platformokon.

A széria legnépszerűbb közösségi bejegyzései Törőcsik Franciska Facebook- és Instagram-oldalán jelentek meg – a sorozatbeli Hunyadi első szerelmét alakító színésznő három posztja összesen 37.700 reakciót váltott ki a rajongókból. De nem csak pozitív visszhangot kapott a sorozat: a toplistás posztok között találjuk Dúró Dóra országgyűlési képviselő kritikus hangvételű bejegyzését is, amely több mint 9.600 reakciót generált. A legnagyobb reakcióhullám a premier hetében indult be, március 8-án, a három első rész levetítése után, a következő szombatig a Hunyadihoz kapcsolódó Facebook-posztok több mint 153.000 reakciót hoztak – ezek közel 80 százaléka volt pozitív visszajelzés, vagyis lájk.

A Hunyadi nemcsak műsorszolgáltatói sikernek tekinthető, több jel mutat arra, hogy valódi nemzeti kulturális eseménnyé vált. Minden vizsgált dimenzió – nézettségi adatok, közösségi aktivitás, digitális jelenlét, társadalmi hatás – azt mutatja, hogy a sorozat túllépett a képernyő határain: közös élményt, új beszédtémát, történelmi érdeklődést és identitáserősítést hozott. (közlemény)


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató