Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Zsákutcába torkollott a pedagógusok bérkövetelő sztrájkja. Már kezd elhalni a támogatók rokonszenve, és erősödik a károsultak elégedetlensége. Talán senki nem tagadja, hogy a tüntetőknek joguk van több bért kérni. De ugyanakkor a munka megtagadásával nem kockáztathatják a végzős diákok továbbtanulási esélyeit. Küldetésüket, amire oly gyakran hivatkoznak, és vállalt hivatásuk erkölcsi normáit sutba vetve akaratlanul is derékba törhetnek sorsokat. Ráadásul ezek a fiatalok többszörösen hátrányos helyzetben próbálnak talpon maradni. Az utóbbi évtizedek elfusizott oktatáspolitikája a nagy romlás szakadékába taszította az amúgy is gyerekellenes közoktatást. Már a 13-14 éves tanulóknak is heti 34-35 órát kell iskolában ülniük (a tanároknak 10 órával kevesebbet), és ehhez adódik az otthoni 3-4 órányi házi feladat és tanulás. Ezen a most elfogadott törvénycsomag sem változtat alapjaiban. Mert a döntéshozók – a kormányban és a parlamentben is – ugyanúgy a lényegről feledkeznek meg, mint a tanárok. Arról, hogy valójában kiért is van, kiért kellene legyen az iskola. Gyakrabban kellene emlékeztetnünk őket, hogy a diákokért. Mi sem bizonyítja jobban ennek a fordított világnak az ellentmondásait, mint némely szülői értekezlet abszurditása: a rosszul teljesítő tanuló szüleit kipellengérező tanító vagy tanár a családon kéri számon, hogy miért nem foglalkoznak többet otthon a nebulóval. A megszeppent anyuka pedig szégyenkezve vallja be, hogy a matekfeladathoz annyit ért, mint a ló az ábécéhez, közben pedig eszébe jutnak valamely skandináv országban élő testvérének szavai: ezért is vándoroltunk ki ebből az országból, gyerekeink jövőjére gondoltunk. Ott fenn északon másképp működik az iskola. Életre, természetszerető feladatmegoldókat nevelnek. Nálunk a sportot, a mozgást száműzték az iskolákból. Az életre nevelésről, néhány rendkívüli pedagógiai érzékkel felvértezett tanító vagy tanár kivételével, ritkán beszélhetünk. A csapnivaló tanrend pedig gátolja a feladatmegoldó készségek fejlesztését. A kisiskolásoknak tankönyvből tanítják a technológiát, ahelyett hogy sütnének, főznének, vagy netán gyakorlati képzésen okítanák a bankkártyahasználatra, a zsebpénzükkel való okos gazdálkodásra. És a sort lehetne folytatni a végtelenségig. A mostani oktatási sztrájk idején erről nem esett szó. A hitelét vesztett pedagóguspálya jövője szempontjából pedig ez legalább annyira fontos lenne, mint a 25 százalékos béremelés. Mert a társadalmi megbecsülés visszaszerzéséhez alapjaiban kell megváltoztatni nemcsak a rendszert, hanem az abban tevékenykedők mentalitását is. Arra is gondolhatnának, hogy miként alakítja át a digitális világ az oktatatást is. Könnyen előfordulhat, hogy munka nélkül maradnak egyes pedagógusok az esetleg nagyobb empátiával kopogtató mesterséges intelligencia berobbanásával.
A mostani, rosszul időzített, politikai felhangoktól sem mentes, többhetes munkabeszüntetés azoknak árt, akiknek szolgálói kellene legyenek. A diákoknak. Ráadásul ezt a generációt sújtotta már a két évig tartó szedett-vedett távoktatás, a tananyag-lemaradások stresszes nyomása és a bizonytalan jövőkép. Ezt nem lehet pótolni a magántanárok konzultációival. Amint a tanügy legnagyobb problémáit sem lehet egy politikai zsarolással kikényszerített bérkiegészítéssel megoldani.