2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Népzenei válogatások a Bartók rádióban

  • 2016-02-01 15:34:06

A Bartók rádió délutáni népzenei válogatásaiban – február második hetében – a határon túli felvételek dominálnak.

A Bartók rádió délutáni népzenei válogatásaiban – február második hetében – a határon túli felvételek dominálnak. A felvidéki Varjos zenekar első önálló lemezét február 10-én hallhatják az érdeklődők, az erdélyi táncházmozgalom előtt két hétvégi adás is tiszteleg.
A Bartók rádió minden délután népzenei válogatással jelentkezik, február második hetében a válogatások java külhonból érkezik.
A hétfői Népzene – fiatalok hangja Szlama László (fotó) közreműködésével készült moldvai témájú felvételeket tesz közkinccsé. A tehetséges fiatalember amatőr citerás édesapjától hallott először népzenét, és tizenegy éves kora óta muzsikál. Elhivatott és virtuóz népszerűsítője a koboznak, ennek a feledésbe merült középkori hangszernek, de citerázni, klarinétozni, furulyázni, sőt énekelni is tanult. A sokoldalú zenész egy hamisítatlan szatmári zenekar klarinétosaként zárja a félórát (február 8., 15.30).
A felvidéki Varjos zenekart a párkányi Madocsai testvérek, Szilárd és Imre alapították. Hozzájuk csatlakozott több szlovákiai és magyarországi fiatal népzenész. Repertoárjukban természetesen a felvidéki magyar népzene a meghatározó, de örömmel játsszák más vidékek, így Erdély kistájainak népzenéjét is. A szerdai műsor a 2013-ban megjelent első önálló – a zenekar barátai közreműködésével készült – lemezükből ad ízelítőt (Népzene – itthonról 15.30).
Pénteken a szerkesztők a Mezőségre látogatnak. A hagyományőrző Szék a hangszeres népzene szempontjából a legalaposabban feldolgozott település. Lajtha 1941-ben készített felvételeitől kezdve – a Kárpát-medencében egyedülálló módon – napjainkig összesen tíz különböző széki banda játékát őrzik a gyűjtések. A kitüntetett érdeklődést az is táplálta, hogy a magyar táncházmozgalom a táncház mintáját éppen innen, az 1970-es évek elején még hagyományait javában ápoló Székről vette át. Az adás a legjelentősebb széki prímásokat mutatja be (Népzene – itthonról 15.30).
A pénteken elkezdett téma vasárnap folytatódik. Erdélyben a magyarországi kezdetekhez képest mintegy öt év eltolódással indult be a táncházmozgalom. A városi fiatalság részben a magyarországi példa nyomán, részben lelkes helyi néptáncosok segítségével követte a példát. A nagyobb erdélyi városok saját táncházi zenekarral büszkélkedhettek: Kolozsváron a Bodzafa, Csíkszeredában a Barozda, Székelyudvarhelyen a Venyige, Marosvásárhelyen a Regősök zenekar állt a kezdeményezés élére. Az adás ezeknek a bandáknak a felvételeiből válogat (Népzene – itthonról 15.30).
Az adás az interneten, a http://www.mediaklikk.hu/bartok/ oldalon érhető el.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató