2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nemzetpolitika témában szervezett konferenciát a MIÉRT és a SZIT

  • 2013-12-01 18:21:05

Szilágycsehben szervezett nemzetpolitikai konferenciát a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács november 29 – december 1. között. 

Szilágycsehben szervezett nemzetpolitikai konferenciát a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács november 29 – december 1. között. November 29-én, a rendezvény megnyitóján jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, aki kifejtette:
„Olyan kérdéseket kell feltennetek, amelyekre a következő években választ is kell adnotok. Erdélyből nézve minden olyan kérdés, amely a nemzeti identitáshoz és megerősítéshez kapcsolódik, nemzetpolitikának számít”. 
Demyen István SZIT-elnök házigazdaként köszöntötte az ifjúsági szervezetek képviselőit, majd kiemelve a rendezvény célját, elmondta: „mind a MIÉRT-nek, mind a SZIT-nek fontos olyan kérdésekre választ keresni, amelyek nemcsak politikusainkat foglalkoztatják, hanem a fiatalokat is. A konferencia teret biztosít a Kárpát-medencei fiatalok találkozásának, lehetőséget adva a tapasztalatok megosztására, szempontrendszerek összehasonlítására”.
„Szilágycsehet sokszor a találkozások városának is nevezik. Szerintünk jogos a jelzőhasználat, hisz városunk határában három megye: Szilágy, Szatmár és Máramaros szorít kezet” – vette át a szót Varga András. Szilágycseh polgármestere elmondta, nagy örömére szolgál, hogy éppen ez a kisváros ad otthont a konferenciának, reméli, hogy nemcsak a találkozások, hanem település-, a megye- és az országhatáron átnyúló együttműködések központja is lesz a város.
Szabó József MIÉRT-elnök felszólalásában kifejtette: „mi, fiatalok a magunk oldaláról közelítjük meg a nemzetpolitikai kérdéseket, és számos ifjúsági szervezet képviselőit látjuk vendégül a rendezvényen érdemi vitára. Azokban az ország határain átnyúló projektekben kell közösen részt vennünk és dolgoznunk, amelyek valódi eredményeket hoznak, ezért is döntöttünk néhány hónapja a nemzetpolitikai téma mellett”.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a MIÉRT nemzetpolitikai konferenciáján tartott előadásában elmondta: „a fiataloknak sokkal több kérdést kell feltenniük, mint amennyire választ tudunk adni jelen pillanatban. Olyan kérdéseket kell érintenetek, amelyekre a választ ti dolgozzátok ki a jövőben. Jelen pillanatban nehéz nemzetpolitikáról beszélni, mert egységes definícióját egyetlen politikus és szakértő sem tudná meghatározni”.
„Olyan kérdéseket kell feltennetek, amelyekre a következő években választ is kell adnotok. Erdélyből nézve minden olyan kérdés, amely a nemzeti identitáshoz és megerősítéshez kapcsolódik, nemzetpolitikának számít. Ugyanakkor mást jelent hazánkban és mást jelent Magyarországon ez a fogalom. Mi sokkal tágabb terepen mozgunk, sokkal több mindent jelent számunkra a nemzetpolitika” – magyarázta a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor előadásában hangsúlyozta: „a jövőben konszenzust kell teremtenünk a nemzetpolitikai kérdésekben, és látok jeleket, hogy elmozdulhatunk ennek irányába. Lassan mindannyian felnövünk ahhoz a feladathoz, ami hatékony stratégia kidolgozásához vezet. Szem előtt kell tartanunk, hogy partneri viszonyokra van szükség elsősorban”.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató