2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A FIAP és az AAFR védnöksége alatt létrejött kiállítást a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub szervezi, az igencsak jelentős, kiemelkedően nívós tárlat anyagát nagyon szép katalógusban jelentették meg a szervezők. 

Albert Béla fotója (Magyarország)


Marosvásárhely kulturális életében igencsak fontos eseményre kerül sor november 6-án, e hét péntekén. Este 6 órától a Romániai Képzőművészek Egyesülete Maros megyei fiókjának kiállítótermeiben – a Kultúrpalota földszinti galériáiban – megnyílik a 7. Nemzetközi Fotóművészeti Szalon és a XXV. Országos Biennále. A FIAP és az AAFR védnöksége alatt létrejött kiállítást a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub szervezi, az igencsak jelentős, kiemelkedően nívós tárlat anyagát nagyon szép katalógusban jelentették meg a szervezők. Mint ennek a bevezetőjében Both Gyula, a fotóklub elnöke megjegyzi, Marosvásárhely igen régi hagyományokkal rendelkezik a fotóművészet terén, az első, nemzetközi jelentőségű szalont 1957-ben szervezték a városban, amelyre több mint harminc ország fotóművésze küldte el munkáit. A marosvásárhelyi rendezvény azóta is nemzetközi elismertségnek örvend. 
Az idei kiállításra a hazaiak mellett 32 országból – köztük Brazíliából, Bahreinből, Dániából, Egyiptomból, Indiából, Magyarországról, a Moldovai Köztársaságból, Norvégiából, Portugáliából, Ománból, Oroszországból, San Marinóból, Szingapúrból, Srí Lankáról, az Amerikai Egyesült Államokból, avagy Vietnamból – küldtek képeket. A felnőttkategóriában 157 alkotó 780 fotóját küldte el, gyerekkategóriában 144 fiatal művész 687 fotóját továbbította Marosvásárhelyre. A Baranyi Ildikó (EFIAP Románia), Szatmári Király Ádám (EFIAP/g Magyarország) és Tordai Ede (EFIAP Románia) fotóművészekből álló ítészbizottság kategóriánként száz-száz alkotó munkáját érdemesítette kiállításra. A felnőttkategória esetében 55 fotóművész alkotásait (közülük tizenhárom díjazott), a gyerekkategóriában 51 ifjú fotóművész munkáját. Utóbbiak közül tizenkettőt díjaztak. 
A FIAP és az AAFR védnöksége alatt a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub által szervezett 7. Nemzetközi Fotóművészeti Szalon és a XXV. Országos Biennále pénteken nyílik, a tárlatot november 20-áig tekintheti meg az érdeklődő közönség.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató