Némi felvilágosítás a fürkészmajmok természetrajzáról. A jövő mint lehetőség
2023-03-31 12:00:00
- Sebestyén Mihály
Pimpó Lukács szerette a jövőt. Állandó elfoglaltságot jelentett számára szerény kétszobás bérleti lakásában a jövő kitartó fürkészése. Éjjel és nappal, reggel és este, déltájt és menet közben, vonaton vagy gépkocsiban – a jövő vizsgálgatása, sejtése volt a tét. Óhajtotta a jövőt, amely pedig gyorsabban múlott el fölötte, mint más emberek esetében, például a szomszédoknál, a mosógépszerelők és temetkezési alvállalkozók feje felett. Minden alkalom mává változott, esett vissza. A jövő makacsul valami eljövendő homályos várakozás és remény maradt. Pimpó Lukács érezhetően elégedetlen volt, de ennek ellenére sem adta fel a reményt.
Fürkészése nem volt öncélú. Családalapításra gondolt, amióta csak belépett a felnőtt pimpóság korába. Erre biztatást is kapott családja köréből, mely nem volt ugyan népes, mint elvártuk volna neve és hivatalos minősége folytán, közepes méretű volt, adókedvezményezett, és még mindig készpénzzel fizetett, de annál pimpósabb volt. A család kiterjesztése, továbbvitele, a fönnmaradás hivatástudata betöltötte minden Pimpó valóját: elméjét, szívét, tesztoszteronját.
Velük volt, amikor a játékszenvedély elhatalmasodott rajtuk, amikor kicsiny hálószobájukban rendbe hozták az ágyat, bevetették akkurátusan, amint azt katonakorukban megtanulták. Közkatonák voltak, tábornoki rangig senki sem vitte fel közülük, hacsak a reményt és jövőt fürkésző képességük alapján nem léptetjük elő őket fürkészgenerálisokká. A jövő előttük állt, amit tanítóik, szüleik, munkatársaik fényesnek mondtak. Arra biztatták őket – Pimpó Lukácsot is –, hogy éljék meg bátran, habozás nélkül vágjanak bele, torolják meg sérelmeiket, vagy bocsássanak meg az ellenük vétkezőknek, de ne tétovázzanak, végezzék el a reájuk váró megbocsátást, megtorlást, és aztán fussanak a jövő irányába. Ami lehetett széles mező, lihegést kiváltó meredek kaptató, létra vagy toronylépcső, légcsőhurut vagy joghurtos jogsérelem. Fel kell nézniük a jövőre. Mintha istent imádnának.
De Pimpó Lukács születésétől fogva óvatos volt. Sohasem fogott neki hebehurgyán a jövő kitapintásának. A természet majdnem felruházta a gondolati átvilágítás, a belméretek helyes felbecsülésének képességével, ha anyja egy héttel később szüli meg. Így vélte egy jósnő. Nem hitt neki. Józanságát, sajnos, nem tudta levetkőzni. Vele haladt, egy sorban lépdelt, a józan megfontolás Pimpó Lukácshoz igazította lépteit.
Mielőtt végképp lemondanánk arról, hogy Lukácsunknak támogatólag nyújtsunk biztatást, lelki simogatást, segédkezet, és magára hagynánk a remények szivárványos lichthofjában, még egy dolgot fontos megtudnunk róla: lakásában állandóan tartott két afrikai fürkészmajmot. Arra gondolt, hogy ezek a vadonból kiemelt – szerinte kimentett és a biztos pusztulásnak kitett – állatok, amelyek a többi dzsungellakó szemében pontosan ama tulajdonságuknak köszönhetően voltak pusztítandók, hogy biztosan meg tudták mondani, mi vár a többiekre, hogy a tigrist levadásszák, az ezerfoltos zsiráfot fogságba ejtik, és egy szupermarket vásárlói terében kell feltűnést keltenie, hogy a szurinami szurikátákat idegbajjal fogják kezelni egy méregdrága svejci idegszanatóriumban, szurimámik fogják oltogatni álmatlanság és folytonos riadalom ellen – nos, ezek biztosan hamarabb kifürkészik az ő jövendőjét is, és akkor biztosan foghat hozzá a családalapításhoz.
Már csak arra volt szüksége, hogy valamilyen módon élő kapcsolatot teremtsen személye és a fürkészmajmok között. Hogy működőképes legyen a kommunikációs kétirányú csatorna(hálózat?) hármójuk között. Szelíden bánt velük, naponta háromszor pontos időben – fontos a rendszeresség állandó fenntartása, olvasta ki valahol az internet végtelenjéből – banánnal etette őket, olykor a változatosság kedvéért kivit, mangót és almacikkelyeket is kihelyezett nekik a lakás legkülönbözőbb pontjain. Valljuk be, egy kétszobás átlagos belvárosi bérlemény nem rendelkezik túl sok variációval, ami a sarkokat/zegzugokat illeti. A fürkészmajmok etetésüket természetesnek vették, hálásan rámosolyogtak Pimpó Lukácsra, de csak olyképpen, mint amikor Pimpó Lukács fürge udvariassággal felveszi az éppen elejtett csempét, esernyőt, sétabotot vagy illatos zsebkendőt a villamoson, utcán, buszmegállóban, köztéren, népvizeldében, és átadja jogos tulajdonosának.
A fürkészmajmok híztak, mászkáltak, kinéztek az ablakon, kimerészkedtek az erkélyre, majd átmásztak a szomszédos lakások balkonmellvédjére, onnan figyelték az utca forgalmát, a kutyákat vagy az eget, éppen úgy, mint a Notre-Dame vízköpő kőmajmai, faragott szörnyetegei.
Pontosan jelezték reszketésükkel az esőt, a villámok és dörgés elől a kanapé alatt kerestek menedéket, szép idő esetén nem lehetett őket leparancsolni a csillárról, mely még az előző lakóktól maradt Pimpó Lukácsra, és a háziúr külön felszámította a villanyszámlán az égők fogyasztását a négykarú csillár rovatban feltüntetve. Ezeket a jelenségeket, élettani megnyilvánulásokat már naiv módon a kialakuló kapcsolat első elemeinek nevezte. Bízott benne, hogy a majmok jövőfürkészése, erőfeszítései és nevelői erényei nyomán, a rendszeressé és gondtalanná tett életvitelért hálából, a jóltartásért határozott irányt fognak szabni, és elhozzák a jövő biztos kapaszkodóit, megmutatják, miféle nőt keressen a világ végtelenségében, kiben bízzon meg az emberiség fennmaradása érdekében, kivel lesz sikeres és bőséges a gyermekáldás, a család továbbhordozása az űrséták koráig és annál is tovább.
A fürkészmajmok belvárosi léte nem maradt sokáig titok a háziúr előtt sem, aki naponta átjött megtekinteni a különös állatokat, akik attól is különösen kitüntetettekké váltak, hogy a tekintélyes múltra visszatekintő helyi állatkert sem rendelkezett példányokkal az afrikai őserdők eme különösen intelligens tagjaiból. Kunyerálták, kérték, hihetetlen árat ajánlottak értük, de Pimpó Lukács azt mondogatta magában minden ilyen sikeresen lerázott alkuszroham után: Majd hülye leszek eladni, odadobni a jövőmet, a családom jövőjét ezeknek az állatkerti hiénáknak.
A háziúr egy nap bejelentette Pimpó Lukácsnak, hogy az e havi bért nem kell megfizetnie, hála a majmocskáknak. Pimpó Lukács felvonta az ő tulajdon két szemöldökét, és kérdően nézett a háziúrra. Aki némi habozás, ajakharapdálás és ideges lábrázogatás befejeztével elárulta, hogy ötöse lett a lottón, hála a fürkészőknek. A két magánszemöldök még magasabbra kúszott fel e bejelentés hallatán. A háziúr bevallotta, hogy egy délelőtt, amikor Pimpó Lukács végrehajtóként hivatalból eljárt Józsué Titaniász déligyümölcs-kereskedő adósságának behajtása végett, tehát nem tartózkodott bérleményében, saját kulcsával bejött, hogy csendben kitöltse a lottószelvényét, mert a felesége szüntelen vartyogása mellett erre semmilyen képességet nem érzett magánvalójában, és leült az asztalhoz, mely a bérlő kevés tulajdontárgyainak egyike volt, a majmok megszokták már jelenlétét, félelem nélkül közeledtek hozzá, és az egyikük, talán Pali, három számra bökött rá, míg Peti a másik két számot választotta a lehetséges kilencvenből. Ezeket tette meg, és mit ad Isten, azaz a szerencsejáték rt., ötöse lett. Az eset még inkább megerősítette Pimpó Lukácsot abban, hogy jól választott, amikor hirtelen ötlettel megvásárolta a fürkészmajmokat a kampatai (Uganda – Kelet-Afrika) társasutazása során 420 ugandai schillingért, ami átszámítva nevetséges ár volt a mi pénzünkből nézvést.
Tudta, nem szabad türelmetlenkedni, nem szabad siettetni a fürkészmajmok hajlandóságát, hogy a kedves emberüknek, gondviselőjüknek is rámutassanak a jövő biztos útvonalára. Rájött arra is, hogy nem töltött velük elég időt, nem volt hozzájuk elegendő kedves szava, nem vitte őket ki a városba, hadd lássanak, tapasztaljanak, talán éppen a jövő heti hetivásárban rámutatnak valakire, mindketten ugyanarra a nőre, akit jövendőbelijének válasszon, feleségének, élettársának, gyermekei anyjának tegyen meg. A fürkészmajmok addig ugyanis csak a bennszülötteket ismerték a távoli Ugandából, itt meg csak vele találkoztak, meg a szerencsés háziúrral. Többször is beteget jelentett hivatalában, csakhogy jövőlátó házikedvenceivel lehessen, az állam sínylődött, mert az adósságok behajtatlanul halmozódtak, nem dobolt végrehajtói szigorral Pimpó Lukács, amit jóindulatú hivatali elöljárói egyelőre csak fizetéslevonással büntettek, de mikor a dolog egyre inkább úgy látszott, mint kifogás, hazugság, munkaundor, lógás, potyázás, kötelességhanyagolás, felmondtak neki. Szerencsére volt valami kis félretett pénze, ugyanis semmit sem bízott teljesen a jövőre, a véletlenre.
A hetivásár a szokásosnál is forgalmasabb volt. Rengeteg jövőbeli élettárs, reménybeli hálótárs bukkant fel és került Lukács és a fürkészmajmok látómezejébe, de a jósmajmok semmire sem reagáltak, ráadásul megláttak egy banánárust, és pillanatok alatt kifosztották a szerencsétlent. Az azonnal kártérítést követelt, elfogyasztott áruja teljes megfizetését, amit Lukácsunk, aki utálta a botrányt, hiszen alapfoglalkozása, a végrehajtás amúgy is mindig botránnyal járt, szó nélkül fizetett. Minden fityingje ráment. Majmai társaságában tért haza. Csüggedten heveredett a kanapéra, elnyomta az álom.
Élénk makogásra és csengetésre ébredt. A küszöbön egy nő állt. A takarítónő, aki öreg volt és sánta, megjárta a világháborút, folytonosan szidta az élettársát, hogy túl lágyszívű, nem rakja meg a bulizókat, a szomszédságot nem tisztelő fiatalokat nem veti ki az utcára. Különben is utálta az egész emberiséget. De Lukáccsal valamilyen rejtélyes okból sohasem pörölt. Jóban volt vele, szerette ezt a csöndes, dolgos, tiszta lakót. Küszöbe előtt többet sepert, vizes ronggyal feltörölte a követ. És ezt az állatok megérzik.
A majmokról mit sem tudott, meg sem lepődött, látott ő már malacot eleget a fürdőkádban, és egeret, csótányt az ünnepi tortában. Roppantul elégedett lett, amikor a majmok rátelepedtek szelíden a két vállára, és kétfelől szőrös mutatóujjukkal félreérthetetlenül jelezték, ő az, ő bizony, aki Lukácsnak utódokat adhat. Ő az ideális társ. A jövő itt áll a küszöbön, gazdi.
Azon esztendő decemberi évértékelő beszámolójában az állatkert igazgatója kiemelt tételként jelezte az állatpark részvényesei előtt, hogy „intézményünknek az elmúlt év folyamán sikerült egy névtelenségbe burkolózó jótevő adományából két ritka afrikai fürkészmajompárra szert tennie. Az egyetlen csúsztatás az volt, hogy Peti és Pali azonos neműek voltak. „De ki tudhassa, hogy is van ez majmaknál”, vélekedett óvatosan Mandula Helén, az egyik görög részvényes felesége.
