Németországban elkezdődött a reformáció emlékéve

Németországban hétfőn elkezdődött a reformáció kezdetének tiszteletére szervezett emlékév, amely Luther Márton német szerzetes egyházi megújulást követelő tézisei 1517. október 31-i meghirdetésének 500. évfordulójáig tart. A rendezvénysorozatot Joachim Gauck államfő nyitotta meg Berlinben.

Az egykori keletnémet polgárjogi harcos és evangélikus lelkész a Konzerthausban tartott ünnepségen elmondott beszédében kiemelte: a reformáció kezdetének egyik eddigi jubileuma idején sem élt Németországban olyan sok nem keresztény vagy nem is vallásos ember, mint most. Ők immár vitathatatlanul Németországhoz tartoznak, rendelkeznek a vallás és a lelkiismeret szabadságával, olyan elidegeníthetetlen alapvető jogokkal, amelyek a reformáció nélkül nem alakultak volna ki.

A kereszténység átment a reformáció, a felvilágosodás és a valláskritika „hármas tüzén”, és a szekularizációval, valamint az oly természetesnek gondolt „népegyház” megszűnésével ugyan nagy árat fizetett, de „megérkezett a modernitásba, legalábbis nagyrészt” – mondta Joachim Gauck.

A reformáció révén kialakult „kritikusan reflektív hit” alternatívája könnyen a vallási fundamentalizmus lehet, amely gyűlöletet és erőszakot szül, ezért a reformáció a közös ügye mindenkinek, máig nagyban meghatározza sok európai és Európán kívüli ország történelmét. Nem is véletlen, hogy a 95 lutheri tézis meghirdetésének napja az első történelmi dátum, amelynek 100. évfordulóján nagyszabású állami megemlékezést szerveztek – mutatott rá Joachim Gauck.

Az 1617-es megemlékezéssel fejlődött ki az „emlékezetkultúra”, és az esemény – mint ahogy az utána következő jubileumi ünnepségek sora is – megmutatta, hogy ez akarva- akaratlanul mindig „identitáspolitika” is; 1617-ben a „protestáns győzelmi-antikatolikus” súlypont volt a meghatározó, 1717-ben pedig a korai felvilágosodás eszmeköre, 1817-ben, a napóleoni háborúk után a nemzeti önrendelkezés „előharcosai” voltak a hangadók, 1917-ben, az első világháború viharában pedig a „porosz-nacionalista” érzület volt az uralkodó.

Mindez megannyi különböző „Luther-képet” jelent, amelyek ugyan mind-mind egyoldalúak voltak, de Luther Márton életművének valós, bár nem mindig központi fontosságú elemeire épültek. Így még az antiszemiták is hivatkozhattak Lutherre – emelte ki a német államfő, hangsúlyozva, hogy a reformátornak az utóbbi években alapos tudományos kutatás alá vett zsidóellenességét nem szabad „sem túlértékelni, sem elhallgatni”.

A visszatekintés a lutheri eszmék „hatástörténetére” önkritikus óvatosságra int; „mi is korunk gyermekei vagyunk”, és az utókor felismeri majd a jelenkor gondolkodását jellemző „meghatározottságokat és vakfoltokat”. Azonban ezzel együtt „nekünk is fel kell tennünk a kérdést, hogy mit jelent számunkra ma a reformáció” – húzta alá Joachim Gauck.

A német államfő szerint a jelenkorban a szabadság, a demokratikus részvétel, az igazság, a nyíltság, az őszinteség és az „önálló, felelős és lelkiismeretes élet” iránti vágy a legfon-tosabb elem Luther Márton örökségéből.

Hangsúlyozta: a reformáció az igazság és a szabadság iránti szenvedélyével ma is „aktuális kihívás gondolkodásunk és tetteink számára”, arra int, hogy emberként, keresztényként és polgárként „folytonosan készen kell állnunk a megújulásra”.

Az ünnepségen – amelyen a német politikai és társadalmi élet vezető képviselői, köztük miniszterek, tartományi miniszterelnökök és egyházi vezetők vettek részt –  beszédet mondott mások mellett Monika Grütters szövetségi kulturális államminiszter, aki kiemelte, hogy az emlékévben országszerte több mint ezer rendezvényen foglalkoznak a reformációval és hatásaival, és az évfordulóra felújították a reformáció történelmi helyszíneit, így a többi között helyreállították a wittenbergi kastélytemplomot, amelynek kapujára a hagyomány szerint Luther Márton 499 éve kiszögezte téziseit.

Az ünnepségen a Konzerthaus zenekara (Konzerthausorchester) adott elő darabokat a vezető karmester Fischer Iván vezényletével, számos vendég, köztük egy zsidó kántor és egy szíriai menekült lantművész közreműködésével. Az ünnepség végén a színpad előtt felállítottak egy ajtót, amelyre a karmester kiszögezett egy 95 zeneművet tartalmazó listát, és felkérte a közönséget, döntsék el, mely alkotással záruljék az esemény. Azok jelölhettek műveket, akik október 31-én születtek, a közönség pedig kézfeltartással szavazott. A választás Robert Schumann III., „Rajnai” szimfóniájára esett, a zenekar végül ebből adott elő részleteket.