2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Németh Zsolt bekérette a román nagykövetet

  • 2013-08-16 14:43:44

Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a hivatalába kérette Románia budapesti nagyköve-tét, Victor Miculát, valamint szóbeli jegyzékben utasította vissza Titus Corlăţean külügyminiszter keddi marosfői nyilatkozatát és a Găndul című lapnak adott interjújában foglaltakat.

Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a hivatalába kérette Románia budapesti nagyköve-tét, Victor Miculát, valamint szóbeli jegyzékben utasította vissza Titus Corlăţean külügyminiszter keddi marosfői nyilatkozatát és a Găndul című lapnak adott interjújában foglaltakat.

A tárca közleménye szerint Németh Zsolt határozottan visszautasította és cáfolta Titus Corlăţean azon kijelentését, amely szerint a nemzeti összetartozásról szóló törvény „a Kárpát-medence magyar nemzet számára való visszaszerzésének stratégiáját” tartalmazná és „a versailles-i békerendszer megkérdőjelezését” célozná. Az említett törvény szövege ennek pontosan az ellenkezője – emelték ki.

A magyar külügyminisztérium visszautasította és cáfolta Titus Corlăţeannak a magyar állampolgársági törvénnyel kapcsolatos nyilatkozatát is, amely szerint a magyar honosítási gyakorlat etnikai alapú lenne. Valójában a magyar honosítás – a román gyakorlathoz hasonlóan – a magyar nyelvtudást és legalább egy magyar állampolgárságú felmenő igazolását követeli meg – fogalmaztak.

Hangsúlyozták: a tárca álláspontja szerint „az alaptalan megállapítások” alkalmasak Magyarország megrágalmazására és a romániai magyarság megfélemlítésére, miközben a romániai magyar közösség demokratikusan kifejezett törekvése – így megfogalmazott autonómiaigénye is – törvényes, megfelel az európai és a nemzetközi gyakorlatnak és normáknak.

Németh Zsolt a román nagykövettel közölte, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett a magyar–román kapcsolatok fejlesztése mellett, az őszinte és tárgyilagos párbeszéd alapján – olvasható a közleményben.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató