2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A napokban igényelhető a bölcsődei felügyelet

A napokban jelezhetik igényüket azok a marosvásárhelyi, illetve marosszentgyörgyi szülők, akik a nyári idényben bölcsődébe vinnék a gyerekeiket. Az intézményeknek, amelyek tervezik a nyitást, eleget kell tenniük az előírt biztonsági intézkedéseknek, illetve korlátozott számban fogadhatják a gyerekeket.

Fotó: Nagy Tibor


A járványhelyzet a bölcsődék személyzetét is eddig nem tapasztalt kihívás elé állította. Lehetővé tették ugyan a nyitást – ami, tegyük hozzá, sok szülőnek nagy segítség –, és kidolgoztak egy sor biztonsági előírást, amelyeknek a járványhelyzet miatt eleget kell tenni, hogy fogadhassák a gyerekeket, azonban egy-két évesekről lévén szó, kérdés, hogy a gyakorlatban mindez miként valósítható meg. Akik gyerekekkel dolgoznak, tudják, hogy szinte lehetetlen elmagyarázni az egy-két évesnek, hogy nem mehet közel a pajtásához, nem ölelheti meg, mint ahogyan azt is nehéz elképzelni, hogy az elkeseredett apróságot a dadus a távolságtartási kötelezettség miatt ne vegye ölbe, hogy megvigasztalja.

A marosvásárhelyi bölcsődeigazgatóság a sajtóhoz is eljuttatott közleményben hívja fel az érintett szülők figyelmét, hogy akik szeretnék, hogy a gyereküket a nyár folyamán fogadják a városbeli bölcsődékben, azoknak június 23-tól 26-án déli 12 óráig ki kell tölteniük egy saját felelősségre írt kérvényt/nyilatkozatot, és azt el kell juttatniuk a bölcsődeigazgatóság e-mail-címére: administratia.creselor@tirgumures.ro. 

A típusnyomtatvány megtalálható a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal honlapján. Azon gyerekek esetében igényelhető a nyári időszakra a bölcsődei felügyelet, akik a 2019–2020-as tanévben is jártak. Amennyiben a szülőknek nehézségeik adódnak a kérvény/nyilatkozat online benyújtásával, a bölcsődeigazgatóság 0265/245-752-es telefonszámán kérhetnek segítséget.

Dr. Ferencz Emőke, a marosvásárhelyi bölcsődék igazgatója lapunknak elmondta, első lépésben, a héten a kérvények alapján felmérik, pontosan hány szülőnek lenne szüksége a nyári idényben a szolgáltatásra. Jelenleg folyamatban van a procedúrák kidolgozása, hogy miként szervezik meg a gyerekfelügyeletet az oktatási, egészségügyi, illetve munkaügyi minisztériumok által kiadott rendelet előírásainak alapján.

Játékosan próbálják távol tartani egymástól az apróságokat

A marosszentgyörgyi Angyalka bölcsődében is a héten fogadják a kéréseket. Berekméri Brigitta, az intézmény igazgatója elmondta, a múlt héten telefonon érdeklődtek a szülőktől, hogy kinek van szüksége felügyeletre, a héten pedig a kérvényeket fogadják. Mint mondta, tavaly júliusban is fogadták az aprónépet, augusztusban pedig bezárt a bölcsőde. Tavaly a nyári vakáció idején mintegy 35 gyereket vittek be a szülők a tanév idején járó hatvanból. Az utóbbi napokban a szülőkkel folytatott telefonbeszélgetések alapján mintegy húsz-huszonöt gyereknek lenne szüksége az elkövetkező hetekben bölcsődei felügyeletre. Érdeklődésünkre az igazgatónő hozzátette, a járványügyi előírásoknak megfelelően átszervezik a tevékenységeket, mindent megtesznek, hogy biztonságos körülmények között fogadják a gyerekeket. Az elképzelés szerint egy teremben legtöbb hat gyerekkel foglalkoznak majd, szerencsére az épületben nagyok a termek, megoldható a távolságtartás, az étkezésnél a kis asztalokat a helyiség különböző pontjain helyezik el, illetve játékos módszerekkel próbálják majd az apróságokat távol tartani egymástól.

Amint arról már beszámoltunk, a napokban jelent meg a Hivatalos Közlönyben a bölcsődék és óvodák nyári megnyitására vonatkozó, az oktatási, egészségügyi és a munkaügyi minisztérium által kidolgozott szabályzat, amit a magán- és állami intézményeknek egyaránt be kell tartaniuk. Ez előírja, hogy a vakáció alatt csak szórakoztató jellegű tevékenységek lesznek. A foglalkozások során a nem fertőtleníthető játékokat nem veszik elő, a gyerekek sokat fognak a szabadban tartózkodni. A szabályzat értelmében a gyermekeket egy kijelölt személynek kell fogadnia az intézmény ajtajában, a program végén pedig a szülőnek szintén az ajtóban kell várnia a gyermeket. A 37,3 Celsius-foknál magasabb testhőmérsékletű gyerekeket nem fogadják. Nem vihetnek otthonról játékot, az ágyakat, matracokat ugyanazok a gyermekek használhatják. A nevelőknek gondjuk lesz arra is, hogy minden gyerek legalább 20 másodpercig mossa a kezét. A program végén minden tárgyat (asztal, szék, szekrény, kilincs, korlát, játék stb.), amihez a gyerekek hozzáérhettek, alaposan fertőtlenítenek. Ugyanakkor naponta kétszer, lefekvés előtt és a nap végén takarítani kell. A légkondicionáló berendezések használata tilos. Továbbá az asztalok helyét megjelölik, csökkentik a gyerekek számát a csoportokban úgy, hogy mindenikre jusson legalább 4,5 négyzetméter felület, az ebédlőben és a hálóban a gyerekeknek mindig legtöbb két méter távolságra kell lenniük egymástól. Az alkalmazottak folyamatosan arcmaszkot kell viseljenek, amelyeket legtöbb négyóránként cserélniük kell. Az intézményen belül tilos lesz utcai cipőben járni, pelenkacserénél pedig egyszer használatos kesztyűt kell használni – áll a szabályzatban.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató