Március 20-án a marosvásárhelyi Vártemplom Gótikus termében bemutatták a Vértelen vértanúk – Kárpátországi szobrok, emlékművek, emlékhelyek című kötetet, amelyet a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete jelentetett meg. A társszerzők közül jelen volt Galbács Pál, a kötet ötletgazdája, Bedő Zoltán felelős kiadó, Gáspár Sándor, Hecser László, Szekeres Attila és Vajda György.
A 400 oldalas kötetben több mint harminc – erdélyi, magyarországi, horvátországi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai – újságíró írása olvasható. A vaskos kötetben több száz olyan szobor, emlékhely, országzászlótartó, magyar hadisír, emléktábla történetét jegyezték le, amelyeket nagyrészt Nagy-Magyarország területén állítottak fel, majd a trianoni területi átrendezés után némelyik egész kalandos úton eltűnt. Az újságírók alapos kutatást végeztek, így történelmi hitelességgel írtak egyrészt a műemlékek korabeli felállításáról, majd arról is, hogy miként zúzták be, robbantották fel vagy takarták le vakolattal azokat az emlékhelyeket, amelyek a magyar múltat idézték. Nemcsak a történetek érdekesek, hanem az illusztrációk is, hiszen korabeli fényképek, újságcikkek is bizonyítják a történéseket, amiben sajnos az a közös, hogy a más országhoz került területeken (Vajdaság, Kárpátalja, Felvidék) is az ittenihez hasonló brutalitással rombolták le a magyar történelmi emlékeket. A kötet nagyon jól strukturált. Nyolc írás szól a határkövek megsemmisítéséről, további tizenegy pedig a különböző vidékeken levő szobrok, országzászlótartók eltüntetéséről. Aztán olvashatnak az érdeklődők az egykori honvédek (1848–1849-es forradalom, első és második világháború) kegyeleti helyeinek meggyalázásáról, továbbá arról, hogy az egyház miként próbálta menteni a menthetőt. Végül az egykori Kossuth- és a Petőfi-szobrok sorsának is utánajártak erdélyi és vajdasági újságírók. Ugyanakkor a kötet nemcsak a rombolásról, hanem az építésről is szól. A rendszerváltás után sikerült több szobrot is visszaállítani, igaz, némelyik felállítását igencsak hosszú közigazgatási eljárás előzte meg.
A marosvásárhelyi könyvbemutató házigazdája Henter György parókus lelkipásztor volt, aki köszöntőjében kiemelte, hogy a hősök emlékezete szent kötelessége az utókornak. Számos olyan személyiség van, aki megérdemelné, hogy piedesztálra helyezzék, hiszen példaértékű, követendő a munkásságuk, az életük. Hangsúlyozta: még egy ilyen jellegű kötet nem született a Kárpát-medencében, ezért is dicséretre méltó az újságírók kezdeményezése.
A marosvásárhelyi szerzők közül Vajda György a Rákóczi-szobor történetét írta meg egyedi stílusban, egy II. Rákóczi Ferenc látogatását rögzítő korabeli krónika stílusában mesélte el a szobor ledöntésének, majd újrafelállításának kísérleteit, illetve a rendszerváltás utáni sikerét. Győrffi Réka Bodor Péter kútjának a történetét járta körbe, míg Gáspár Sándor az Igazságügyi Palota freskóiról írt, amelyeket sokáig vakolat borított. A nemrég felújított épületben továbbra sem restaurálták ezeket, s amint kiderült, egyelőre sem pénz, sem szándék nincs erre. A könyvbemutatón jelen levő szerzők közül Szekeres Attila István az 1600. szeptember 18-i miriszlói csatáról, az ott felállított emlékműről, annak kálváriájáról írt, Hecser László arról az erdővidéki székely kapuról, amelyet egykor Horthy Miklós kormányzó kenderesi birtokának bejáratánál állítottak fel. Bedő Zoltán a Sepsiszentgyörgy melletti rétyi nyírben 1941. augusztus 7-én leleplezett honvédszoborról írt, amely a brassói magyar királyi 24-es gyalogezred katonái helytállásának és hősiességének az emlékműve volt. 1944-ben azonban a bevonuló román és szovjet hadsereg katonái szétlőtték az emlékmű egy részét, amely helyreállítva 2021. augusztus 21-én visszakerült talapzatára. Galbács Pál írásában Buziásfürdőre kalauzol, ahol Deák Ferencnek, a „haza bölcsének” készítettek kőből egy pihenőhelyet (padot). Feljegyzések szerint Elena Ceauşescu látogatása során felfigyelt a magyar nyelvű szövegre, és emiatt eltüntettette a padot, Trefort Ágoston, a korabeli Magyarország közoktatási miniszterének a szobrával együtt, amely szintén a fürdő parkjában állt. Az emlékművek ma is állnak a Református Központ kertjében.
A kötet nem azért született, hogy valamiféle számonkérés legyen a szobrot rombolókkal szemben, csupán a tényeket, mára már a zaklatott Kárpát-medencei történelmünk apró epizódjait foglalta össze az újságírók szemszögéből. Ahogy a könyv utószavában Galbács Pál írja: „A tartós társadalmi béke számos előfeltétele közül íme kettő: legyünk megértők, be- és elfogadók, barátságosak, együttérzők, elnézően türelmesek és türelmesen elnézők másokkal szemben. Egyszóval toleránsak. Mások legyenek megértők, be- és elfogadók, barátságosak, együttérzők, elnézően türelmesek és türelmesen elnézők velünk szemben. Egyszóval toleránsak. Hogyha ez a nyilvánvalóan észszerű páros aránytalanul működik, akkor az egyik fél épített tárgyi és szellemi öröksége előbb-utóbb óhatatlanul lebontatik.”
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
