Nem görbülhet el magától a páncélautó géppuskacsöve

Ki lőtt ránk 1989-ben? címmel a Népújság sorozatban megjelentette az 1989. december 21-i és 22-i marosvásárhelyi események ügyészségi okiratait. A dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban dr. Kincses Előd kifejtette álláspontját, amelyet ezúttal szakmai véleménnyel egészítenék ki. 

1970-től tíz évig szakasz- és századparancsnoka voltam annak a felderítő alakulatnak, ahonnan 1989. december 21-én és 22-én kirendelték a páncélkocsikat a tüntetők ellen. Abban az időben a hadsereget nem igazán a különböző egységeket irányító parancsnokok vezették, hanem a politikai tisztek és a katonai belügyisek, az ún. kontrainformációs tisztek (C.I.), a hadsereg szekusai. Amikor az események előtt néhány évvel az etnikai tisztogatás áldozata lettem, nem a hadosztályparancsok, hanem a párttitkár hívatott, hogy vigyázzállásban végighallgassam a legfelsőbb hadúr (N. C.) rendeletét a menesztésemről, indoklás nélkül, 26 évi katonai szolgálat után. Azért voltak olyan parancsnokok is, akik karrierjük érdekében behódoltak ennek az állapotnak. És ez kiderült akkor, a forradalom napjaiban is. 1989. december 22-én, mielőtt még a diktátor elmenekült volna, a katonai sorfalat Bochiş őrnagy vezette. A menekülést követően a milicisták és a szekusok észrevétlenül eltűntek a Városháza elől. Ekkor megkértem a mögöttünk levő házban lakókat, hogy tegyenek ki rádiókat az ablakba, hogy a katonák is hallják, hogy Milea tábornok meghalt, és Ceauşescu elmenekült. Kiléptem a tömegből, és a sorfalhoz közeledtem. Felszólítottam az említett őrnagyot, hogy vezényelje vissza a katonákat a kaszárnyába. Ekkor pisztolyt fogott rám, és megfenyegetett, hogy ha még egy lépést teszek, lelő. Úgy tűnik, ekkor a marosvásárhelyi katonai vezetők még nem kapták meg Ilie Ceauşescu tábornoktól, a legfelsőbb politikai szervezet párttitkárától a visszavonulási parancsot. Később az engem fenyegető őrnagy „hűségéért” magasabb beosztást kapott, dandárparancsnok lett. 

Mindezt azért írom le, mert 31 évvel az események után „illene” tudni, hogy ki lőtt ránk 1989 decemberében, mi az igazság, ezzel elégtételt szolgáltatva az áldozatok családjának és az akkor megsebesülteknek. A tények legnagyobb ferdítése az, hogy a páncélautó géppuskacsövét „kintről elferdítették”. Egyetértve Kincses Előddel, megerősítem, hogy ilyesmi nem fordulhat elő véletlenül. A páncélautónak (TAB) – amelyen én is szolgáltam valamikor – négyfős személyzete van: a parancsnok (comandant), a sofőr (conducător TAB), a célzó (ochitor) és a lőszertöltő (încărcător). Mindegyik csoport (echipaj) a szakasz és század nyilvántartásában szerepel a dokumentumokban is jelzett páncélautó személyzeteként, amelyet átvesznek (iau in primire) és felelnek az ott történtekért béke vagy akár háború idején is, így név szerint lehet azonosítani a katonákat, és nem is lehet kényük-kedvük szerint cserélni a csoportokat. A géppuska csövét nem lehet ide-oda mozdítani kívülről, különösen akkor, ha a célzó a páncéltoronyban a helyén ül. A cső biztosítószerkezettel van ellátva, amelyet ki kell oldani, bentről sem lehet véletlenül megrúgni, kiakasztani. Nagy szakító ereje van a 14,5 mm-es lövedéknek. Az ezzel vízszintesen leadott sortűz esetén tömegmészárlás lett volna, az első és a második sorban levő tüntetőket majdnem mind egy szálig lelőtték volna. Ellenben a golyónyomok igazolják – a becsapódási helyük sokáig látszott –, hogy a TAB-ból kilőtt 14,5 mm-es lövedékek a Romarta falába és a Mureş Mall helyén levő, ma már lebontott és az események után meggyúlt házba csapódtak. Az elhunytak boncolásakor a halottak testében kisebb, rövidebb géppisztolygolyókat találtak, és a sebeket sem a geller (lepattanó) lövedékek (ricoseu) okozták. Azt kellene tisztázni, hogy kik lehettek azok a mesterlövészek, akik a Grand Szálloda ablakaiból kiszemeltek egy-egy áldozatot a tömegből, és lelőtték őket? Lehet, hogy ezeknek a gyilkosoknak még forradalmárigazolványuk is van. Sajnos erre 31 évvel a rendszerváltozás után sincs politikai akarat. Sajnos tudjuk, hogy a nagyon sok, az 1989-es decemberi romániai eseményekhez hasonló történelmi esemény van, amelyről az idő múlásával sem derül ki az igazság. 

Nagy Géza nyugalmazott őrnagy