2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bár a járvány módosíthat az elképzeléseken

Nyárádszereda költségvetése – habár a járvány új helyzetet idézett elő – lehetővé teszi a helytállást, a közigazgatás működtetését és a beruházásokat is – véli a kisváros polgármestere. Tóth Sándortól az idei évre tervezett fejlesztésekről érdeklődtünk.

Útszélesítés, fedett sáncok kialakítása, járdaépítés – ezek csak az év első, kisebb munkálatai. A nagyobbak ezután indulnak
Fotó: Gligor Róbert László


Kihasználva a kedvezően alakuló időjárást, már március elején beindultak az idénre tervezett fejlesztések a településen, a múlt hónapban a Havadtő–Jobbágytelke 135A jelzésű megyei út egy kisebb szakaszán, a szeredai főtér és a temető között építették ki a fedett sáncokat mindkét oldalon, ezzel megszélesítették az úttestet is. Néhány napja pedig elkezdődött a járda kialakítása is. Ahogy a gázvezetékeket és a villanyoszlopokat el tudják mozdítani, az említett szakaszon, a Fűzfa utcában megépítik a járdát is a gyalogosok számára, ugyanakkor az andrásfalvi negyedben a tavalyról elmaradt kis szakaszon is dolgoznak, napokon belül elérik az utolsó lakóházat is. Ugyancsak járdaépítésbe kezdtek a település Marosvásárhely felé vezető kijáratánál, az egykori „faluvég” és a benzinkút közötti szakaszon dolgoznak. A szükséges építőanyagot az önkormányzat szerezte be, és jelenleg két munkacsoport tevékenykedik. A hamarosan befejeződő szakaszok után a szentannai negyed irányába kezdik el a járdaépítést a 135A jelzésű útszakasz mentén: egyik lehetőség, hogy a Jegenye utcában dolgoznak néhány száz méteren, bár ez nehezebb szakasz, mert itt folyik el a Nyárád nagy és kis ága egyaránt, így az a lehetőség is fennáll, hogy a szentannai részen látnak munkához, és a vasút és az iskola között épül új járófelület a régi, megrongálódott helyén.

 Az idénre volt betervezve, hogy a benzinkúttól Székelytompáig gyalogos- és kerékpárossávot építsenek az úttesten kívül, a sáncon túl, hogy valamelyest tehermentesítsék a forgalmat. Ha még egy hónappal ezelőtt ez volt a terv, most egy picit átértékelődött a helyzet: először a településen belül tervezett járdákat kell megépíteni, utána kezdenék el a tompai szakaszt. S ha netán az idei évből ki is csúszna, jövőben mindenképp sorra kerül az is – ígéri Tóth Sándor.

 Új munkatelepek nyílnak

  Folytatódik a városközpontban a tavaly elkezdett bölcsőde- és napköziépítés, de idén újabb előkészített munkatelepek is megnyílnak a tervek szerint: felújítják a tömbházak és a művelődési ház közötti játszóteret, az egykori szülészet épületét korszerűsítik és átalakítják szociális központtá, folyik a közbeszerzési eljárás a piactér korszerűsítése, az inkubátorház kialakítása és a szentannai városrészen a csatornahálózat kiépítése céljából; hamarosan szerződést kötnek a tömbházak közötti bejáró és a Tűzoltó utca felújítására, aszfaltozására. Ez utóbbi a helyi költségvetésből valósul meg, s a piac kivételével minden egyéb beruházásra külső forrásokat sikerült lehívni. A piactér korszerűsítése egy nagyobb lélegzetű, összetettebb terv, ennek finanszírozására még nincs forrás. A közbeszerzés befejeződésével eldől, hogy sikerül-e pénzalapot találni erre, vagy egy hosszabb lejáratú, nagyobb kölcsönhöz folyamodnak.

 Nem közvetlenül az önkormányzat kezében van a három orvosi lakás építésének terve: ezt a marosvásárhelyi Studium-Prospero alapítvány kezeli. A város egy 28 áras területet ad át hamarosan a szervezetnek a beruházás megvalósítására.



A járványkezelés elsőbbséget élvez

 A kisváros idei költségvetése valamivel kevesebb a tavalyinál. Az elmúlt évben Nyárádszeredában jóval többet tudtak feljesztésekre fordítani, mint a közigazgatás működtetésére. Az idei beruházások tervét nem módosították, és remélik, nem is lesz szükség ilyen lépésre, az elkezdett fejlesztéseket nem szeretnék megállítani. Természetesen sok minden függ a koronavírus-járvány alakulásától. A törvény lehetővé teszi a költségvetés módosítását a katonai rendeletek bevezetése miatt, de erre még egyelőre nem volt szükség. 

A kisváros költségvetése úgy volt megtervezve, hogy mindenre van elérhető pénzösszeg. Az egészségügyi fejezetre is elkülönítettek egy adott pénzalapot, ezért nincs gond a járványhelyzetben hozott intézkedések finanszírozásával, de attól is sok függ, hogy az állandó fertőtlenítések mennyi pénzt fognak felemészteni. Idén a kis kórház radiológiai szakosztálya (röntgen és CT) megterveztetésére tartalékoltak pénzt, de ezt az elképzelést egyelőre félretették, mert jelenleg a járványhelyzet kezelésére kell figyelniük, erre kell fordítani a tervekre szánt pénzt. Amíg a jelenlegi közegészségügyi helyzetet nem vészelik át, az egészségügyi beruházásokat elhalasztják. Azonban ha a tervezett pályázati pénzek bejönnek, még a tavalyinál is magasabb költségvetési küszöböt érhetnek el az év végére – részletezte a városvezető.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató