Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2019-10-13 16:49:03
Fontos győzelmet aratott a román labdarúgó-válogatott a Feröer szigetek otthonában: a háromgólos siker életben tartja a csapat továbbjutási esélyét a 2020-as Európa-bajnokság döntő tornájára.
A siker csak nehezen körvonalazódott. A Cosmin Contra irányította alakulat erősen bátortalanul kezdte a mérkőzést, a három pont kötelező begyűjtésének tétje nagyon rányomta bélyegét a csapatjátékra, de a játékosok egyéni teljesítményére is. Ez legelőbb a Florin Andone produkcióján mutatkozott meg, aki az első gólszerzési lehetőséget elpuskázta, rá nem jellemző módon nem tudta kihasználni a feröeri védők hibáját. Később Stanciu – mintha csak ez lenne a feladat! – a házigazda kapus karjaiba továbbította a labdát. További játékpercek elteltével pedig Tătăruşanunak kellett helyén legye az esze és a szíve is, hogy a kapufa mellől menteni tudja Klaemint Olsen fejesét. S mintha mindez nem lenne elég, Vlad Chiricheş lesérült a 36. percben (az utólagos hírek szerint izomszakadást szenvedett, és nem lehet ott a Norvégia elleni mérkőzésen), helyét Adrian Rus vette át.
Szünet után folytatódott a román szurkolók számára kínzó játék: Ianis Hagi lövése elkerülte a feröeri kaput, majd Comant blokkolták a házigazdák védői. Csak bő negyed-órával a vége előtt lélegezhettek fel a drukkerek és a kispadon ülők, amikor Stanciu remek labdával kiugratta a hátvédek közül Puşcaşt, ő pedig laposan a jobb alsó sarokba továbbított. A feröeriek egy-két helyzete még meg-megkérdőjelezte a román sikert, de a hajrában a 69. percben beállt Mitriţă biztossá tette ezt: előbb egy remek egyéni megmozdulást zárt le góllal (első válogatottbeli találatát szerezve), majd a védők sűrűjében megtalálta Keşerüt, aki közelről nem hibázott.
A feröeri három pont birtokában számolgathatunk: a csoport második helyének megszerzéséhez Romániának legalább négy pontot kell gyűjtenie a Norvégia és Svédország elleni összecsapásokon: előbbi ellenében elegendő a döntetlen, a svédekkel szemben viszont kétgólos sikerre lenne szükség. Ebben az esetben ugyanis – természetesen akkor, ha a papírforma érvényesül a riválisok hátramaradt mérkőzésein is – mindhárom együttesnek 17 pontja lesz, és a három csapat egymás elleni eredményeit veszik majd alapul. Ebben az összevetésben Románia és Svédország 5 pontos lenne, Norvégia csak 4. A románok pedig úgy előzhetnék meg a svédeket, amennyiben hazai pályán legalább kétgólos különbséggel nyernének.
Románia október 15-én, kedden találkozik Norvégiával.
Fotó: GSP
Mestermérleg
* Cosmin Contra (Románia): „Nehéz, de megérdemelt győzelem. Szenvedtünk, de végül három gólt szereztünk. Ismételten bebizonyosodott, hogy nehezen boldogulunk, ha túlzsúfolt védősorral találjuk szemben magunkat. Arra biztattam játékosaimat a szünetben, hogy őrizzük meg a hidegvérünket, mert az ellenfél játékosai a hajrára biztosan elfogynak erőnléti szempontból. Így is történt. Gratulálok a sikerhez, igyekszünk jól felkészülni a keddi mérkőzésre.”
* Lars Olsen (Feröer szigetek): „Románia volt a jobb csapat, több helyzetet kialakított, mégsem mondhatnám, hogy megérdemelte a győzelmet. Az első tíz-tizenöt percben nem találtuk a helyünket, de aztán jól futballoztunk. Labdatartásra építettük a taktikánkat, abban bízva, hogy támadásba tudunk majd lendülni. A román csapat azonban nemigen adott erre lehetőséget, és ha olykor találtunk is szabad területeket, elrontottuk az utolsó passzt. A végén kitámadtunk a döntetlen reményében, és ellenfelünk két ízben is meglepte védelmünket.
Jegyzőkönyv
Labdarúgó-Eb-selejtező, F csoport, 7. játéknap: Feröer szigetek – Románia 0-3 (0-0)
Torshavn, Torsvollur stadion, vezette: Aliar Agaev (azeri).
Gólszerzők: George Puşcaş (74.), Alexandru Mitriţă (83.), Claudiu Keşerü (90+4.).
Sárga lap: Brandur Hendriksson (45.), Hallur Hansson (47.), Gilli Rolantsson (71.), Eli Nielsen (82.), illetve Ionuţ Nedelcearu (18.), Paul Anton (76.), Nicuşor Bancu (80.).
Feröer szigetek: Gunnar Nielsen – Heini Vatnsdal, Atli Gregersen, Rogvi Baldvinsson (78. Eli Nielsen) – Gilli Rolantsson, Brandur Hendriksson (71. Andreas Eriksen), Hallur Hansson, Viljormur Davidsen – Solvi Vatnhamar, Klamint Olsen (75. Joan Edmundsson), Joannes Bjartalid.
Románia: Ciprian Tătăruşanu – Romario Benzar, Ionuţ Nedelcearu, Vlad Chiricheş (38. Adrian Rus), Nicuşor Bancu – Ianis Hagi, Paul Anton, Nicolae Stanciu, Florinel Coman (69. Alexandru Mitriţă) – George Puşcaş, Florin Andone (65. Claudiu Keşerü).