Negyedik nyelvlecke

Ennél a feliratnál – Orange Shop – teljesen felesleges a román–magyar szótár, ez itt nem a Kárpátoktól keletre és délre meghonosodott nyelv szerinti elnevezés. Az épület kirakata fölötti megjelölés pontos megértéséhez nekem kellene elővenni a „nemzetközi–magyar” kéziszótárt. Töredelmesen bevallom, nem tudom, van-e ilyen szótár, de azt látom, egyre életbevágóbb lenne, csak az a nagy kérdés, hogy mennyire időtálló egy nemzetközi nyelv.

Ennek a közép-erdélyi székely–magyar – ma inkább így jelölik: román–magyar – városnak alig fél évezredes életében többféle hivatalos vagy nem hivatalos nyelve is volt. Kezdődött azzal az Európát átfogó és összefogó latin nyelvvel, amit váro-sunk nevének első említései is igazolnak: Novum Forum Siculorum – Újszékelyvásárhely. A ferencesek által épített egykori kolostorban, majd a helyében beindult schola particulában oktatott nebulók s európai egyetemek peregrinusai a középkor végén, a reformáció idején ezzel a latin nyelvvel váltak, lettek egyenlő európaiak. 

A latin világnyelv lehanyatlása után még ebben a székely – lassan magyar – városban is meg kellett tanulni a törököktől minket „fel-szabadító” osztrákok hivatalos nyelvét. A régiek még emlékeznek a Németváros egykori elnevezésére a Vár sétánytól keletre, s külföldi turistákat idecsalogató várostörténetekben meg is jelenik a Neumarkt am Mieresch. megnevezés. Arról már kevesebben tudnak, hogy Antal János és Bolyai Farkas professzorságának idején milyen kemény küzdelem folyt a német és a magyar nyelv elsőbbségéért. Ne csodálkozzunk, hiszen a nagy hírű professzor egy német (szász) többségű faluban született, a göttingeni Kurze Strassén elsétálva és Gauss tanár úrral vitatkozva csak németül érvelhetett, s amikor a levert magyar szabadságharc után az osztrák császár meglátogatta városunkat, Herr Professor Bolyai játszi könnyedséggel köszöntötte Franz Josef Kaisert (Ferenc József császárt).

Én csak hallomásból ismerem, de beszéltem olyan emberekkel, akik olvasták és átélték, sőt megszenvedték a múlt század 30-as éveinek kiírását: Vorbiţi româneşte! Erről csak egyetlen megjegyzést említek meg: a 1940-44 közé szorított „magyar világ” alatti időből nem hallottam a pontos magyar fordítását: 

„Beszéljetek magyarul!” De ez is történelem.

Aztán következett egy igazán fel nem dolgozott, rövid korszak, amikor itt szovjetek irányítottak – közvetve vagy közvetlenül. Szovjet nyelvű feliratról ugyan nem hallottam, de az orosz nyelv tanulásának szépségét és gyötrelmét még átélhettem iskolás koromban.

Most pedig mint korjelenséget veszem tudomásul ebben az erdélyi városban, hogy angolul köszön rám a telefonos üzlet, s én is megpróbálok marosvásárhelyi, erdélyi, romániai, európai szinten válaszolni: Good morning Orange Shop! Mire érkezik az őszinte válasz: Poftiţi?

Lassan továbblépve, boldogan állapítom meg: mindezeket túlélte az én édes anyanyelvem – a magyar.