Ne csak decemberben legyen karácsony!

A nagykendi Rózsa Enikőt olvasóink többnyire ismerik, ugyanis lapunkban gasztronómiai rovata van. Azonban nemcsak ételreceptjei, hanem közösségi projektjei miatt is sokan szeretik őt a környezetében.

Enikő közel tizenegy éve foglalkozik a fületelki gyerekekkel: ennivalót, tanfelszerelést, lábbelit, ruhát visz nekik. Nem számít, hogy milyen nemzetiségűek, őket terelte az útjába Isten, azóta szolgálatot végez. Kezdetben 16 gyerekről gondoskodott, ma már 27-en vannak Fületelkén. Életszemlélete egyszerű: ha valahol segítségre szoruló embert lát, megosztja vele, amije van, legyen szó meleg ételről, gyógyszerről vagy csak szép szóról. S ha marad belőle, juttat kendi, balavásári családoknak is, sőt egy háromgyermekes csíkfalvi családról sem feledkezik meg évek óta. 

Kaliforniai barátai segítségével és részvételével október végén ismét tábort szervezett Fületelkén. Táborai voltak eddig is, de a világjárvány miatt abbamaradtak. Tavaly Harasztkerékre vitte a gyerekeket, mert a covidjárvány őket is érintette, a bezártság őket is megviselte. Ezelőtt hét évvel egy más tematikájú tábora volt, akkor a gyerekekkel a nagyváros zsongását kóstoltatta meg.

Ezúttal négy napon át a faluban dolgoztak a gyerekekkel: szabadban, udvaron, futballpályán a kultúrotthonban rendelkezésükre álló teremben számtalan játék, foglalkozás, kézművesprogram, vallási témájú filmek töltötték ki a napokat – örömmel, mosollyal, jókedvvel. A gyerekek számára hatalmas élmény volt, még a természet is ünneplőbe öltözött az örömük láttán. Enikő amerikai barátai mindent aprólékosan előre megterveztek, a napi ellátástól a foglalkozásokig, az egyforma ruhákig, és az anyagiakat is fedezték. A bőséges reggelit és a kiadós ebédet fiatal önkéntes szolgálta fel a résztvevőknek. Utolsó nap pedig minden gyerek lábbelivel térhetett haza a sok-sok élmény mellett. 

A gyerekek olyan dolgokat tapasztalhattak és tanulhattak azokban a napokban, mint a pontosság, hiszen egyetlen napon sem késett el senki a reggeli kezdésről, a csapatszellem, az összetartozás. A faluban nincs óvoda, iskola, a gyerekek a szomszédos településekre járnak tanulni, így többnyire csak a táborban voltak együtt. A cél az volt, hogy megtanulják az egymás iránti tiszteletet, segítségnyújtást, bekapcsolódjanak a közösségbe. Azt is láthatták, hogy nem csak egyszerűen, magától értetődően megkapnak bizonyos dolgokat, hanem azért messziről ideutazott emberek dolgoztak naponta. Az eredmény azonban mindennel felért: az apróságokból olyan szeretet áradt, hogy Enikő és társai el sem tudtak fáradni, a sok tevékenység, nyüzsgés és tolmácsolás dacára.

Az évek során a gyermekek megtanulták, hogy éljenek a mának, örüljenek annak, amijük van: a fületelki kultúrotthonban van egy kis, barátságos kuckójuk, ahol meleg van, ennivaló is akad. Ha pedig elfogyna, a Jóisten kirendeli. Enikő pedig végzi a mindennapi missziót: a meleg étel mellett szeretetet ad a gyermekeknek. Mert a szeretet olyan lelki és isteni adottság, amivel bármi jó elérhető. Enikő pedig azt szeretné, ha nem csak a december lenne a szeretet hónapja. Azt szeretné, hogy az év során ne csak karácsonykor legyen örömük az embereknek.