Napunk eredője

Somogyi Szilárd Toldi Mária musical-iskolájában tanult énekelni, majd az Operettszínház rendezőasszisztense, később rendezője lett. Foglalkozott dalszövegírással és fordítással, rendezett prózai előadást, a pécsi Nemzeti Színházban pedig operát, operettet és musicalt. Vele beszélgettünk.

Próbál a Tompa Miklós Társulat

A magyar musicalek, rockoperák igen magas színvonalú repertoárjának egyik kiemelkedő darabja a Szörényi Levente – Bródy János szerezte Kőműves Kelemen. Déva vára tragikus sorsú építőmesterének legendáját többen, többször feldolgozták, a szóban forgó művet Marosvásárhelyen is láthattuk, a Maros Művészegyüttes kimagasló előadásában. Idei évadának első előadásaként pedig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is műsorára tűzte, igencsak érdekesnek ígérkező feldolgozásban. Az előadást Somogyi Szilárd magyarországi rendező, a Budapesti Operettszínház munkatársa viszi színpadra, aki idén végezte a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mesterképzőjét. Toldi Mária musical-iskolájában tanult énekelni, majd az Operettszínház rendezőasszisztense, később rendezője lett. Foglalkozott dalszövegírással és fordítással, rendezett prózai előadást, a pécsi Nemzeti Színházban pedig operát, operettet és musicalt. Vele beszélgettünk.

– Egy legendából fakadó és legendás magyar rockballadát viszel színre Marosvásárhelyen, a hírek szerint teljesen új koncepció alapján, de az eredeti zenére alapozottan. Milyen előadásra számíthat a marosvásárhelyi közönség?

– A zene maradt az eredeti, annyi különbséggel, hogy egy jó barátommal az Operettszínháznál remixet készítettünk belőle, ezzel tovább toltuk a „világi” zene felé. Ugyanaz, mint a régi, mégis kicsit más, kissé európaibb, a hangzásvilág XXI. századi. Egyszerre hallatszik a jelen és a múlt.

– Minderre a koncepció miatt volt szükség?

– Igen. Egy XXI. századi történetről van szó, amelyben megismétlődik Déva átka. A történet szerint tizenhárom ember kibérel egy irodaházat Déva várával szemben, ahol egy videojátékot készítenek a dévai legenda alapján. A csapat úgy működik, mint egy team, vannak programozók, designerek, menedzserek és technikusok. Megkérdeztem, hogy hogyan működik egy videojáték készítése, és megtudtam, hogy a munkafolyamat alatt a készítők össze vannak zárva, hogy ne juthasson ki semmilyen információ. Még mobiltelefon sincs náluk. Ez így történik az előadás során is. Az alkotók a videojáték készítése alatt ugyanazzal a problémával szembesülnek, amivel a vár építői hajdanán. A sors furcsa fintora, hogy a vezért ezúttal is Kelemennek hívják. A tizenhárom ember a társadalmi ranglétra hierarchikus rendjét jeleníti meg, a köztük lehetséges jó kapcsolat pedig nem jön létre különböző külső erők miatt, legyen az hatóság, titkosszolgálat vagy akár viselkedéskutató intézet. Ez a Déva-projekt, amelynek során a játék-készítőket csúnyán átverik. Nagyon valós a történet, ugyanaz történik piciben a színpadon, ami széles körben a nagyvilágban. A kérdés, amit boncolgatunk, az, hogy hogyan képes egy értelmes, intelligens, civilizált ember eljutni a gyilkosságig. Az előadás üzenete, hogy mindig nézzünk a hátunk mögé és ne hagyjuk magunkat senki által befolyásolni, főleg ne negatív irányba.

– Milyen jellegű előadást láthatunk, mi jellemzi leginkább a rendezési, látványvilági koncepciót?

– Megpróbáltuk megtalálni azt a mozgásvilágot, amely túllépi a régi, szép és sikeres előadásokat. Amely nem feltétlenül jobb, mint azok, hanem más. Amely színpadra varázsolja a magyar népdalokban fellelhető energiát, mégis mai. Aktuális és ősi: mégis harmonikusra sikeredett. Szeretek pengeélen táncolni, a szóban forgó ötvöződés pedig jelzi, hogy egy régi történet is megismétlődhet bármikor. Hogy kellőképpen erős befolyás alatt az ember gyilkol. Mi kell ahhoz, hogy ezt megtegye? Erre keressük a választ.

– Kiknek ajánlod az előadást?

– Tíz év felett meg lehet nézni, de számítani kell igen erős effektusokra. Például felgyújtjuk a színpadot, remélem, hogy lángoló siker lesz! És az is sokkoló folyamat, ahogyan a szereplők eljutnak a gyilkosságig, majd a felismerésig, hogy bűnt követtek el. Az eredeti darab egy kicsit idealista, a miénk nagyon a földön áll. Ugyanakkor megmaradt a történet szépsége és a tragédia hatása sem tűnik el.

– Milyen volt a munkafolyamat Marosvásárhelyen?

– Nagyon jó! Kihívást jelentett mindenkinek. A színészek találkoztak a zenés műfaj azon ágával, amit ha valaki végigcsinál, többé sohasem mondja, hogy ez a műfaj könnyű. Egyszerre kell énekelni, táncolni, játszani, miközben a színpadon iszonyatos energiák szabadulnak el. És ennek tökéletesen megfelel a csapat. Nagyon érdekes volt prózai színészekkel dolgozni, igazi alkotópartnereim voltak. Sokszor olyan problémákra hívták fel a figyelmem, amiket – mint zenés műfajokkal foglalkozó rendező – nem is vettem volna észre. Más szempontok szerint és más szemszögből közelítettek az előadáshoz, és munkájuknak köszönhetően az egy hónapos próbafolyamat során igen izgalmas zenés színházi, prózai előadás született. Olyan, amilyet mindig is szerettem volna.