2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nagyernyében felavatták a Péter lakóotthont

Igazi ünnep, nagy pillanat volt a tegnapi épületavató Nagyernyében: az Ügyes Kezek Alapítvány megnyitotta a Péter lakóotthont, amelyben 10 sérült, fogyatékkal élő felnőtt talál állandó otthonra.

Fotó: Antalfi Imola


 

Igazi ünnep, nagy pillanat volt a tegnapi épületavató Nagyernyében: az Ügyes Kezek Alapítvány megnyitotta a Péter lakóotthont, amelyben 10 sérült, fogyatékkal élő felnőtt talál állandó otthonra. Az alapítvány október 1-jétől működteti a védett otthont, ahol egy kisebb „respiro” központot is kialakítanak.

A megyei szociális ellátást biztosító állami intézmények mellett alternatív szolgáltatásnak tekinthető a védett otthon létrehozása, ahol biztonságot nyújtó állandó szakemberi felügyelet mellett családi körülmények között önálló életet élhetnek a sérült személyek. Ilyen körülményeket nyújt a nagyernyei Péter lakóotthon, amelynek kilenc lakója szeptember folyamán költözik be, a védett otthon pedig október elsejétől működik majd. Nagy szükség van az ilyen típusú szociális ellátásra, hiszen sok, fogyatékkal élő személy esetében nem megoldott az állandó gondozás, ellátás az állami intézményekben. Amint a sérült fiatalokat, családjaikat támogató Ügyes Kezek Alapítvány igazgatója, Magdó Orsolya elmondta, a nappali központjukba járó fogyatékkal élő fiataljaik szülei egyre idősebbek, a sérült személyek pedig egy adott pillanatban magukra maradnak, sorsuk bizonytalanná válik. „A foglalkoztatónkba járó 45 fiatal közül ötnek már nem élnek a szülei, és többen vannak, akiknek csak egy szülőjük él. Nagy kérdése a szülőknek, mi történik majd a gyermekeikkel, amikor ők már nem lesznek? Erre jött válaszként a lakóotthon létrehozásának ötlete, amelyet egyik elhunyt gondozottról neveztünk el” – tette hozzá Magdó Orsolya. A Péter lakóotthont többéves, kitartó munka árán sikerült megépíteni, berendezni, széppé varázsolni, ahol végül 10 sérült személy számára biztosítanak otthont.

Felemelő érzés, öröm, a fogyatékkal élő személyek életében egy új kezdetet jelent a Péter lakóotthon, amelynek megépítésére a keresztény hit késztette az alapítványt, a szociális érzékenység a kevésbé szerencsés sorsú, hátrányos helyzetben élő embertársaink iránt – jelentette ki a tegnapi avatóünnepségen Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere, közösségerősítőnek nevezve a szeretet jegyében végzett munkát. Dr. Schmidt Loránd, a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság igazgatója szerint a védett otthon létrehozása szociális szempontból fontos lépés mind a fogyatékkal élők, mind a helyi közösség számára. „Több ilyen lakóotthonra lenne szükség vidéken, hiszen itt olyan életet élhetnek a gondozottak, mint bárki más. Gazdasági szempontból is hasznos a kezdeményezés, hiszen költséghatékony, színvonalas szociális szolgáltatást nyújt” – jelentette ki Schmidt Loránd. Az elmúlt néhány évtized során számos külföldi humanitárius szervezet igyekezett segítséget nyújtani a Romániában élő fogyatékos személyeknek, ezeket az éveket elevenítette fel Kathy Tedd, a JOY Egyesület vezetője, illetve Eva Von Kern, a Bistånd Östeuropa (Segítsétek Kelet-Európát) alapítvány képviselője, aki 15 éve dolgozik Romániában, hogy fogyatékos gyermekeket és felnőtteket, hátrányos helyzetű személyeket segítsen, az Ügyes Kezek Alapítvánnyal is évek óta együttműködik. Mérföldkőnek nevezte a Péter lakóotthon megépítését, szociális téren fontos, mentalitást is megváltoztató fejlesztési programnak, és hangsúlyozta, „ha összetartunk, ezt a világot egy kicsit jobbá tehetjük”. „Bátor lépés volt elkezdeni a projektet, azért, hogy biztosíthassák a lehetőséget a sérült személyek önálló és biztonságos életviteléhez. Minden embernek szüksége van otthonra” – tette hozzá, köszönetet mondva mindazoknak, akik e célért dolgoztak. Botos Csaba kuratóriumi tag áhítata után Kántor Attila lelkész áldotta meg az építményt, amelybe belépve az egyik bentlakó, Szilágy Zsolt festményeit láthattuk, és első pillantásra nyilvánvaló volt: itt mindent az otthon lakóinak a kényelme, érdeke szerint alakítottak ki. Kopacz Imola pszichológus szerint: „otthonunkat olyan hellyé kell alakítani, ahol egymást táplálni tudjuk és segíteni a növekedésben, meleg és biztonságot adó menedékké, ahol az energiánkat megújíthatjuk, és felfrissíthetjük lelkünket, ahol az aggodalmak feloldódnak, a mosolyt megosztjuk, szabadon és nagylelkűen megosztjuk a szeretetet”.

A védett otthont tíz személy ellátására tervezték, azok a fogyatékkal élő felnőttek költözhetnek be, akiknek családja hozzájárult a telek megvásárlásához. A tíz szoba mellett hét speciálisan kialakított fürdőszoba található az épületben, természetesen konyha, zöldségmosó és mosókonyha stb., egy kisebb – kétszobás – respiro központ, ahol, mint Magdó Orsolya elmondta, szálláslehetőséget biztosítanak a bentlakók hozzátartozóinak, vagy akár más sérültek ideiglenes elhelyezésére. Az ellátásért a bentlakóknak havi 750 lejt kell fizetniük, három hónap után az alapítvány vezetése elemzi a költségeket. A Péter lakóotthont Adorján Zsuzsánna gyógypedagógus vezeti, egészségügyi végzettségű személyt alkalmaznak és legalább egy önkéntest szeretnének hosszabb időre találni, ugyanakkor a szülők segítségére is számítanak esetenként. Az önkormányzati támogatáshoz szükséges akkreditáció megszerzését tervezik, és távlati terv egy újabb, mozgássérülteknek otthont adó központ megépítése.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató