A nagy Gamaliel

 Bolyai Farkas nagy Gamalielként emlegeti a kolozsvári református kollégium híres teológiaprofesszorát, Szathmári Pap Mihályt (1737–1812), aki nemcsak tanította, de a professzor házában is lakott. Óriási hatással volt a nagy Gamaliel Bolyai Farkasra, annyira, hogy Bolyai sokáig teológus szeretett volna lenni. Írásunk célja, egyfelől, hogy tisztázzuk, ki is a nagy Gamaliel, másfelől, hogy részletesebben megismerkedjünk Szathmári Pap Mihállyal.

 Mindenekelőtt lássuk, hogyan is szereztünk tudomást Bolyai Farkasnak erről a nagyon találó megjegyzéséről, felidézve Bolyai Farkas önéletrajzának erre vonatkozó részét:

 „Kolozsvárra, híres teológia professzor Szathmári [Pap] Mihály házához mentünk lakni és ottan több professzorokat járván, végre négynapi cenzurát adtunk a nagy auditoriumban. A mathesist a mostani derék professzor Méhes Sámuel derék atyjától (M. Györgytől) hallgattuk: de prof. Szathmári a teológiát oly tűzzel tanította, Mózesi sugárzó ábrázattal, hogy vigyázni intvén engem, nehogy mathesisbe merülve a hit dolgában is hasonlót kívánjak, annyira meghűltem a mathesishez, hogy n. B. Radák Ádám ajánlván, hogy maga költségén az ingenieur Akadémiába küld: azt feleltem, hogy ideig fényért örök idvességemet fel nem áldozom az évekig tartott teológiai tanok kétharmada lévén még hátra.

 A cenzura után hol egy, hol más ellenvetés jövén eszembe, mindenkor megmondottam a nagy Gamalielnek, hogy a sátán mivel kísért. Végre mikor a kiürült feneket láttam, fanaticusból atheus lettem – iszonyú állapot; éjjel a temetőbe mentem, hittem, hogy az ördög kezében elkárhozott vagyok; – míg végre a jó lélek oda húzott, ahol most vagyok – örökkévalóság utazója, már havazó estvéjén egy bűbájokkal teljes napi útnak – vagy inkább egy zivataros s félelmes éj reggelén, hol egy felsőbb Nap érkező sugarai a véghetlen út folytatására mindinkább bátorítanak véghetetlenül; mert a megérkezés sírkő volna – egy élet csak egy kerék fordulat a mind elé vivő véghetlen úton – véghetlen a világ könyve, s azon is soha el nem érhető, de mindinkább közelítendő határa a különök egybe-olvadásának, minden testvéreknek a véghetetlen atyai szívben.”1

 De talán érdemes elolvasni Németh László Bolyaiak drámájáról írt tanulmányának Bolyai Farkast bemutató részletét is:

 „Másodízben, a pályaválasztás előtt, húszéves kora körül okoz zavart ez a sokirányú fogékonyság. A kis csodagyerek Kemény báróék házába kerül, későbbi barátja Kemény Simon, vagy ahogy a levelek emlegetik: a »Báró« tanulótársaként. Enyedről elkerülve, ott él vele Kolozsvárott is. Teológiatanára, a »nagy Gamaliel, olyan hatással van rá, hogy matematikai érdeklődését, mint az ördög kísértését föladja, s később ateistává lesz, történeti festő akar lenni; részt vesz a kolozsváriak színjátszásában, s midőn tanulótársa külföldre utazik, s ő betegsége miatt késve indulhat utána: Bécsújhelyt úgy föllelkesíti a tüzérakadémia, hogy ott akar maradni tüzérnek. Ez a kapkodás szerencsésen végződik: Kemény Simon könyörgő levelére mégiscsak utána megy Jénába – ahol Fichtét hallgatja, és Schillert látja, majd Göttingába, ahol a nála két évvel fiatalabb Gauss barátja lesz, s belső iránytűje a matematikán állapodik meg.”2

 Ki volt a nagy Gamaliel? Őszintén be kell vallanom, hogy ezt egészen pontosan én is a Csíkszeredában megjelenő Egyházközségi Apostol című plébániai kisújságból tudtam meg:

 „A mai ünnep középpontjában (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Jézus Krisztus áll, akit születése után a negyvenedik napon a mózesi törvény előírása szerint Szűz Mária és Szent József felvittek a templomba. A Nikátor-kapu mellett a Zsidók Udvaráig mentek, ahol a tisztulásukért áldozatot bemutató vagy gyermekeiket a Templom papságának megmutató anyák állottak. A kegyelemmel teljes Szűz Mária áldozatot mutat be a többiekkel együtt, egy gerlepárt. Azután pedig, minthogy minden elsőszülöttet meg kellett váltani a papi szolgálattól, annak is eleget tettek (Lk 2, 22–40). S ekkor hozzájuk lépett Simeon ben Hilel, időskorú férfi, elkérte tőlük és karjára vette a Gyereket, és parlandóban elénekelte, mint Messiás fölött egy nem szokásos áldást. Lukács nem említi meg e Simeon apjának nevét, mint akinek oka van a tapintatból való hallgatásra. A jövendölő Simeonjának a sírja a mai napig megvan Jeruzsálemben, zsidók és keresztények látogatják. Az ő fia, Gamaliel rabbi mondta: »Ha ez a mozgalom Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni« (Ap csel 5, 38–39).” 3

 Eddig csak annyit tudtam, hogy az agg Simeon karjába veszi a kis Jézust, és így kiált fel: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet” (Lk 2, 29-30). De nem tudtam, hogy ennek a Simeonnak a fia lett volna Gamaliel. Noha nem vagyok járatos a teológiai tudományokban, azért úgy gondolom, hogy Gamalielt azért tartják nagy teológusnak, mert mikor a zsidó vallás elöljárói és vénjei előtt bevádolták az egyre terebélyesedő és terjedő Jézus krisztusi mozgalmat, akkor Gamaliel megjegyezte, hogy ha ez a mozgalom Istentől van, akkor hiába is harcolnak ellene, ha pedig nem, akkor el fog tűnni!

 Ennyi bevezető után akkor lássuk, hogy ki is volt Bolyai Farkas Gamalielje?

 

 Szathmári Pap Mihály (1737–1812), atyja Zsigmond kolozsvári pap, esperes, az erdélyi ev. ref. egyházkerület főjegyzője, később püspöke, anyja Kolozsvári Erzsébet. Szathmári Pap Mihály Kolozsváron született 1837. szeptember 28-án. Tanulmányait a kolozsvári ref. kollégiumban végezte kiváló eredménnyel, és 1755. május 7-én subscribált, 1756–1759 között a kollégium könyvtárosa, majd 1760-ban külföldi akadémiákra indult mint gróf Kendeffy Elek kísérője. Genfben, Ultrechtben és Leidenben volt hallgató. Olyan kiváló professzorai voltak, mint Jakob Schultens. 1765-ban visszatért Erdélybe, és a főconsistorium papja lett Nagyszebenben. Meghívták a dézsi, keresztúri, szőkefalvi és szatmári papságra. De ő tanár akart lenni. Szerették volna Huszti György professzor helyébe ültetni, mert Huszti öreg volt, tüdőbeteg, és tanítani sem tudott már. A főconsistorium teljes fizetésének maghagyásával akarta lemondásra bírni, de az öreg nem akart megválni hivatalától. Ám hosszú huzavona után csak lemondásra bírták az öregurat.

 Így Szathmári Pap Mihályt 1767. szeptember 28-án beiktatták teológiaprofesszori tisztségébe. Korának egyik legműveltebb és legkedveltebb szónoka volt. Anyanyelvi szinten beszélte a latin, német, francia nyelveket. 

 

 

(Folytatjuk)