Nagy Attila térformái

Ezúttal nem a költő Nagy Attila a főszereplő, hanem az azonos néven ismert képzőművész. Ezt rögtön az elején tisztáznunk kellett, nehogy valaki egyazon személyre gondoljon. A szobrászról elsősorban az tudható, hogy az üvegművészet terén tűnt ki, néhány éve a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum tanára. És újra egyéni tárlaton láthatók munkái a Kultúrpalota Art Nouveau Galériájában. A közönség közel két évtizede ismerhette meg ugyanott, az első vásárhelyi kiállításán. Azóta többnyire közös rendezvényeken láthattuk az alkotásait. Az elmúlt időszakban az ország más kulturális központjaiban is bemutatkozott, külföldön is kiállított. Fontos helyet tölt be életében az alkotómunka. Erről most, a Formák a térben című tárlatán is megbizonyosodhatunk.

Különös, különleges kiállítás. Első benyomásra ezek a jelzők jutottak eszembe, azután sem változtak, hogy elmélyedtem Nagy Attila világában. Különleges, mert ritka madár kiállítótermeinkben az üveg. Már ezért is igényt tarthat figyelmünkre a megméretkező. És nem is okoznak csalódást az üvegtárgyai. Szépek, ötletesek, a geometrikus alakzatokat magukra öltők éppúgy, mint az organikus formákban pompázók. Elnyelik, megtörik, megsokszorozzák, átalakítják a fényeket, a színeket, megmozgatják a fantáziát. De még különlegesebbek a szobrai, amelyek az üveg és a fa társításával, inventív kombinációival teremtenek szokatlan, fantasztikus alakzatokat. Talán sokan nem is neveznék szobroknak a művész magasra szárnyaló, ide-oda hajladozó, kacskaringózó műveit. Lehet, hogy pontosabb, találóbb, ha azt mondjuk róluk: térformák. Jól kitöltik a galéria alsó szintjét, sejtelmes hangulatú, olykor szürreális benyomásokat keltő univerzumot képezve. A furcsa, hajlított, rokokósan, szecessziósan mintázott falapok és a velük szimbiózisba állított színes üvegfigurák jelképként teremtenek kapcsolatot ég és föld, égi és földi dolgok között. A szem, a szárny, a madár, a kerék nem kíván különösebb magyarázatot, nagyon rég közérthető szimbólumokká váltak. A lélek tükrével a művész könnyebben be tud vezetni belső világunkba. Netalán a felsőbe is. Mert nem csak emberi, földhözragadt jelenségek, kérdések izgatják az alkotót. A fenti, égi szférákra is rá akarja irányítani a figyelmünket. Bár az idő kereke vég nélkül forogni látszik, tudjuk, a mi időnk rövidre szabott, szépen kell, szépen érdemes élnünk. Ebben segíthet a mindent átható spiritualitás, amely ebben a kiállított anyagban is erőteljesen érezteti hatását. Ha úgy kívánta az alkotási folyamat, akkor egy „talált tárggyal”, mondjuk éppen egy kerékkel, népi mesterségek más termékeivel konkretizálva a műtárgyat. Másfelől a mítoszok, világvallási jelképek segítik érzékeltetni az élet és az azon túli valami titkait, azt is, ami kimondhatatlan. Persze az ember mindig hajlamos túlbonyolítani a dolgokat, ott is mögöttes tartalmakat keres, ahol talán nincsenek is olyasmik. Nem filozófiailag túlbonyolított kiállítással van dolgunk, ha az, amiket az előbbiekben részleteztem, egyeseknek nem nyilvánvaló, az se baj. A tárlat látványként sem mindennapi, érdekes, a szemnek tetsző, mívesen kidolgozott, ötletes plasztikai együttesként rögzül emlékezetünkben.