Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Lesz-e vége ennek valamikor?
Egymásnak feszülnek indulatok,
Ki-ki a maga igazát mondja, dörömböli,
Múlt- és jelenidőben meg is öli
Azt, akinek igaza lenne,
És azt is, aki költött múltban s jelenben él –
Reszket a fán a levél…
Honnan ez a mázsányi gyűlölet?!
Feltámad bennünk a járványló kövület:
Szitkaink szórjuk joggal vagy jogtalan,
Kinek hazája van, és az is, ki hontalan,
Kitől megtagadták – s a csúfolódó érdek
Kerget a bűnbe – és van abból temérdek…
Ki lenne itt még korrekt és gondtalan?
Szerteszórtan önmagunkban is:
Össze-vissza a sejtek ritmusa –
Tőrbecsaltan, napról-napra élünk,
S ha nem adjuk fel megöröklött énünk:
Azt hiszik, mert azt akarják hinni –
Nyomorgatnak, tudatlanul vagy nagyon is…
S a szenvedésből nem lesz víg tusa.
Romlásnak idején, mit ér az ima,
Ha csupán ember ajka szólja?
Mint a japánok kimonója, ha bomlik:
A csupasz test csak véresen hat,
Kéjesen izgatva, mi bennünk még épen dobog…
Hol Isten is depis már, mit tehet, ki Verset írna,
De csak dohog…?!
2019. december 20.