Muzsika az egri csillagok lámpásánál (2.)

Mottó: „Úgy játssz a hegedűn, mintha a kóták rezgő tűkön volnának beleszúrva az öt vonalba”. (Megjegyzés Gárdonyi Géza titkos naplójából)

A pesti gimnáziumból Gézát Egerbe vezették a csillagok. 1878-ban kezdő diákként lépett a messze földön híres tanítóképzőbe. Itt minden rögnek, minden kőnek évszázados története volt. A várfalak hősi legendákat suttogtak, a templomtornyok a hit és a megmaradás felkiáltójelei, a szőlődombok mámoros szőlőszemei szerelmekről csillogtak régi hőstetteket. Kész mesevilág volt Eger, csak tudni kellett olvasni a jelekből…

Amit eddig nem kapott meg Géza zenéből, Eger mindent pótolni igyekezett. A tanítóképző két híres zenetanárral is büszkélkedhetett a Zsasskovszky Ferenc és Endre testvérpár személyében. E két tanárnak személyes életpéldája adott erőt a csüggedőknek. Népes család gyerekei voltak, a szülők önerőből nem tudták volna biztosítani a tanulás költségeit, de a két fiú zenei tudá-sával előmuzsikálta a megfelelő összeget a kiadások fedezéséhez. Zenei tanulmányaikat Prágában tökéletesítették. Prága akkoriban Európa egyik legfontosabb kulturális központja volt. Gazdag város lévén, megengedhette magának, hogy csak a legnevesebb művészeket engedje szerepelni. Éppen ezért a legtöbb nagy muzsikus itt igyekezett elismerést, dicsőséget és – tegyük hozzá – tekintélyes jövedelmet szerezni. Zsasskovszkyék tehát nélkülözés és erőfeszítések árán szerezték tudásukat, ezért példaként tekinthet rájuk minden fiatal. E két zenemester tekintélyt és megbecsülést érdemelt ki magának. Az 1880-1881-es kollégiumi értesítőben a következőket írják róluk: „Ferenc világi, főegyházi aranyérdemérmes karnagy, a prágai egyházi zeneegylet, a Zsófia Zeneakadémia, a salzburgi Mozarteum, s Rómában a pápai zeneakadémia mester-szerzői és tanáregyletének valóságos tagja (…) Endre világi, főegyházi másodkarnagy és orgonász, a Pápai Zeneakadémia mester-szerzői és tanári egyletének valóságos tagja, a tanítóképezdében az egyházi nép- és műének, s az orgona tanára”. Endre valóban kitűnő orgonista lehetett, mert maga a nagy hírű Liszt Ferenc is csak elismeréssel beszélt róla, sőt azt tervezte, hogy elintézi, Endre legyen az 1886-os londoni ipari és művészeti világkiállítás magyar képviselője. A betegség azonban áthúzta Liszt nemes tervét, mert Endre nem vállalhatta a hosszú utazást.

Egernek tehát újabb csillagai is tündököltek. E neves tanárok európai hírűvé tették a tanítóképzőt. Csak a zene terén olyan alapos képzést nyújtott, hogy azt ma egy zenetanárképző intézet sem szégyellhetné. Érdemes részletesebben megem- lítenünk, mit kínált zenéből ez az intézmény! Először is magyar nyelvterületen talán a legjobb zeneoktatást biztosította. Első éven heti négy órát tett ki a zongora, az ének, a római karének és az egy-házi népének. Másodéven már ötre bővült a zenei tárgyak óraszáma: orgona, hegedű, többszólamúkaréneklés, zeneelmélet és összhangzattan. Harmadéven a hangszertanulás és az összhangzattan apró részleteire is kitértek.

Gézának kedvezett az egri csillagok állása. Tehetsége is volt, és megfelelő pedagógusok irányították. A hegedű is vidáman trillázott a kezében, az orgona is könnyedén vette a futamokat Géza ujjai alatt. Tanárai vezetésével alaposan megismerte az európai zeneirodalmat. A Zsasskovszky testvérektől tanulta meg, hogy nemcsak cigánymuzsikából áll a világ, hanem „létezik a világon Bach, Mozart és Beethoven is”. Míg Európában úgy emlegették Liszt Ferencet, mint ördöngösen virtuóz zongoristát, Egerben már arról beszéltek, hogy a legnagyobb zeneszerzők egyike. Zsasskovsz-kyék még Schumann előtt felismerték Liszt zeneszerzői zsenijét. Úgy is mondhatnánk, Liszt zeneszerzői csillagát Egerből pillantották meg először.

Különösen érdekes, hogyan vélekedtek a tanítóképző zenetanárai a magyar népzenéről. Bár minden kortárs szerzőt és irányzatot ismertek, a magyar népzenét tévesen ítélték meg. Azt hitték – ahogyan Liszt is –, hogy a népies műdal és a népszínművek műzenéje az igazi népzene. Kár, hogy a közfelfogás miatt Liszt nem kerülhetett direkt kapcsolatba a magyar népzenével, így egy időre megtorpant a népzenegyűjtés is. A mai folkloristák bizony megcsóválnák a fejüket, amint Zsasskovszkyék nevetségesnek ítélik a siratóénekeket. A bécsi klasszikus rendszeren nevelődött két zenetanár 1855-ben kiadott dalgyűjteményében még „megszelídített” egy vadóc népi dallamot, a Fölszállott a páva kezdetűt, és csillogó C-dúr letéttel alkalmazták gyerekkarra az amúgy lá végű pentaton dallamot. E tettüket a gyűjtemény előszavában szépen meg is magyarázták. Azért őrizkedtek a népi dallamoktól, „mert a critica valamint az irodalomban szabálytalan, úgy a zenében helytelen és hangidom nélküli zenéket nem tűrhet meg”.

Az 1881-es esztendő több szempontból is különleges. Ekkor már végzős diák Géza. A hangszerekkel játszi könnyedséggel bánik, így hát a tollat is egyre gyakrabban próbálgatja. Az egri Füllentő című lapban mókás írásai jelennek meg. 1881. május 5-én először úgy írja alá a nevét, hogy Gárdonyi Z. Géza. Talán diákszeszély volt a névváltoztatás? Úgy is mondhatnánk. De inkább az a valószínű, hogy ez az a pillanat, amikor Ziegler Géza tudatosan és büszkén felvállalja magyarságát, ekkor született meg lelkében a nemzeti hovatartozás. Természetes, hogy régi okai vannak ennek az elhatározásnak. Édesapja, Ziegler Sándor szász származású gépészmérnök és feltaláló volt. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején minden vagyonát a szabadság kártyájára tette fel, Pesten fegyvergyárat alapított hatvanfős személyzettel, így igyekezett szolgálni a magyar szabadságot. Úgy emlegették, hogy ő „Kossuth fegyvergyárosa”, később mások meg epésen a „világosi fegyvergyáros” kifejezéssel illették. Tény, hogy alig sikerült megúsznia a halálos ítéletet. Álruhában menekült Aradról a letartóztatás elől, de hamarosan elfogták, és haditörvényszék elé állították. Életét barátainak köszönhette, akik kiálltak mellette és hamis tanúságtétellel megmentették a hóhér kezétől. Emiatt Géza szörnyen meggyűlölte az osztrákokat, és ahogy csak tehette, kifejezte ellenszenvét. Nevét is azért változtatta meg, hogy még az se emlékeztesse német származására. Tanítójelölt lévén, értett a lélek működéséhez. Egy ideig még feltüntette neve mellett az árulkodó Z betűt, de hamarosan megszabadult tőle, így alig volt feltűnő a névváltozás. Tovább már a Gárdonyi vezetéknevet használta, amely anyakönyvezési 

helyére emlékeztette. Később Hentzi névre keresztelte a házőrző kutyáját, jelezve ezzel is állásfoglalását…