Múzsa, anya, anyajegy

A Duna mint kultúrák találkozásának színhelye, mint a „látóhatárt minden nap látó” népek lelkiségének kifejeződése, szimbóluma, mint megmentésre váró leigázott és mint kifogyhatatlan ihletforrás, illetve erő a közeledéshez – ezen gondolatok mentén zajlott izgalmas eszmecsere a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár harmadik délutánján, a Nemzeti Színház kistermében. A Duna Lounge-program zárórendezvényén Kósa András, a Balassi Intézet Bukaresti Magyar Kulturális Központjának igazgatója Spielmann Mihály történész, íróval, Méhes Mártonnal, a Bécsi Collegium Hungaricum vezetőjével, illetve Liviu Mihaiu újságíróval, a Mentsétek Meg a Dunát és a Duna-deltát Alapítvány vezetőjével beszélgetett. 

– Lehet-e egy közös Duna menti kultúráról beszélni? – hangzott el az első kérdés, melyre Spielmann a történész szemszögéből válaszolt.

– A Duna Európa leghosszabb folyója, a Duna két partján él a legtöbb etnikum. A legtöbb etnikumnak van valamilyen köze hozzá. De a kultúrák találkozása mindig az elitek kezdeményezése volt. Ők ismerték fel a Duna történelmi, szociológiai jelentőségét, ők tartották fontosnak saját kultúrájuk közvetítését, illetve azt, hogy nyitottak legyenek a befogadásra. 

Liviu Mihaiu a felső társadalmi réteg irányadása helyett az összetnikumi közeledés, közös nevezőre jutás gondolatát hangsúlyozta, amelyhez egy Duna menti fesztivál páratlan lehetőséget biztosítana. 

– A Duna egy olyan fantasztikus folyó, amely legalább tíz népet egyesíthet. Ez kulturálisan kihasználatlan térség – mondta az újságíró, aki szerint a közeledés gasztronómiai élmények mentén is megvalósulhat.

– Hogy látszik mindez Bécsből? – intézte Méhes Mártonhoz a kérdést a moderátor. A Bécsi Collegium Hungaricum igazgatója egyetértett Kósa Andrással abban, hogy a Duna menti népek sok esetben nem tudnak egymásról, illetve száz kilométerenként változik az etnikai minta. 

– Ami engem nagyon érdekel, azok a szimbolikus, metaforikus összefüggések. A német nyelvben a Rajna hímnemű, ő az apafolyó, míg a nőnemű Duna Európa anyafolyója. Ez egy szép gondolati játék. Az itt élő népek viselkedése is olyan, mintha egy anyának a gyermekei lennének, akik együtt játszani és nagyokat veszekedni is tudnak. Egy másik, a térség viselkedésére utaló metafora az, hogy a Dunának nincs világos eredetpontja. Számos Duna menti népcsoport is furcsa, ködös, megállapíthatatlan eredetű. Ugyanakkor a Duna az egyetlen folyó, amelynek a folyamkilométereit nem az elejétől, hanem a végétől számolják. Ez a kelet-európai gondolkozásmódra, a spontaneitásra, talpraesettségre, kiskapukereső, jó eredményt improvizáló megoldóképességre emlékeztet, ami egyébként nincs mindig kihasználva.

A kelet-európai spontaneitást, impulzivitást Spielmann az állami struktúrákat megkerülni kényszerülő kivédési technikák kialakulásával magyarázta. 

– Nem véletlen, hogy gyakori a korrupció ebben a térségbn. A korrupció felszámolása egy hagyomány, egy szemléletmód felszámolását jelentené. A közép-európai, illetve balkáni gondolkozásban a becsületes egyenlő a hülyével.

Liviu Mihaiu a korrupció kapcsán a Dunát, illetva a Duna-deltát ért bántalmakra terelte a beszélgetést.

– A Duna-delta egy élő szervezet, de ezt a felismerést az ipari paradigma igyekezett megszüntetni. A folyót leigázó ember a piramiselmélet szerint viszonyul a természethez, úgy gondolja, hogy ő áll a piramis csúcsán. Mi egy körként képzeljük el a körülöttünk levő világot, amelynek az ember a közepén helyezkedik el. Ez a mentalitás közelebb hozza egymáshoz az embereket, és ez a globalizáció egyetlen formája, amelyet elfogadok.

Spielmann Mihály a kulturális határként létező folyó fogalmával árnyalta a beszélgetést, majd a hajózhatósága révén értékeket közvetítő, a különféle etnikumokat gazdasági kapcsolatok révén összekötő Dunáról szólt. 

– Ezek a kapcsolatok sokkal fontosabbak voltak, mint az etnikumi különválás. 1918-ig a bajai ember nem azt mondta magáról, hogy bajai, hanem azt, hogy Duna menti.

Méhes Márton a Dunán áthaladó hidak szimbolikus üzenetére irányította a figyelmet.

– Az, hogy Románia és Bulgária között csak most készült el a második híd, nem feltétlenül a hátat fordítást, a fejekben lévő határokat jelzi. Sokszor óvatosabbak kell lennünk a nyugat-európai látásmóddal szemben – jegyezte meg a Bécsi Collegium Hungaricum igazgatója, aki szerint a térség más országaihoz viszonyítva kevés híd az alacsonyabb népsűrűségre, illetve a korlátozottabb gazdasági lehetőségekre is utalhat.

A továbbiakban az európai Duna-stratégia mentén elindított Duna Lounge program céljairól esett szó.

– Az unió stratégiája keretében a legkülönfélébb területeket kell fejleszteni. Minél előbb hajózhatóvá kell tenni a folyó minden szakaszát, és közben ott vannak a környezetvédelmi érdekek is. El kell jutni egy jó kompromisszumig. Örvendetes, hogy ennek a stratégiának kulturális része is van, ez ugyanis azt feltételezi, hogy Európa erősíteni szeretné a kulturális együttműködést. Olyan kulturális programok kidolgozására van szükség, amelyek egy szerethető, ugyanakkor minőségi kulturális márkát építsenek fel. Ehhez nagyon jó felület ez a könyvvásár, mert itt ugyanaz a könyv, ugyanaz a névjegy egszerre több helyre eljut. Az országok narratívái eltérnek egymástól, de abban mindenki egyetért, hogy 1914-re emlékezni kell. A kérdés az, hogy hogyan lehet erre emlékezni, erről békességben beszélgetni – mondta Méhes Márton.

Spielmann az elkövetkezőkben arra hívta fel a figyelmet, hogy a Duna évszázadok óta hívószóként van jelen az irodalomban.

– Ha összegyűjtenénk a folyóról szóló írásokat, egy nagyon komoly szellemi vízrajzot kapnánk – mondta a történész. Méhes Márton elismerte, hogy a Duna menti irodalom felfedezése nem új keletű, ez egy kifogyhatatlan történet, de hozzátette, azzal, hogy foglalkoznak vele, a régió legitimitást kap. Mihaiu Liviu a beszélgetés végén a Duna nevében történő nemzetközi összefogás fontosságát hangsúlyozta, amely azért is annyira fontos, mert az állami hatóság részéről teljes az érdektelenség.