Miközben a (rém)hírtévékben mindenféle elemzők és politikusok arról vitatkoznak, hogy a pészédések sokan voltak-e vagy kevesen a hétvégi tüntetésen, vagy hogy az államelnöknek be kell-e tartania az Alkotmánybíróság döntését...
Miközben a (rém)hírtévékben mindenféle elemzők és politikusok arról vitatkoznak, hogy a pészédések sokan voltak-e vagy kevesen a hétvégi tüntetésen, vagy hogy az államelnöknek be kell-e tartania az Alkotmánybíróság döntését, vagy nem is muszáj, úgy gondoltuk, a nyári vakáció közeledtével amolyan feszültségoldóként inkább szórakoztatóbb dolgokra hívnánk fel a figyelmet.
Nem kellett sokat keresgélnünk: aki belép a képviselőház honlapjára, és elkezd navigálni a honatyák életrajzaiban, ugyanúgy elszórakozhat, mint ha egy kabaré szövegét vagy egy vicclapot olvasná. Ugyanis az önéletrajzírók hetet-havat összehordanak fontosságuk hangsúlyozása érdekében, meg azért is talán, hogy a szöveg minél hosszabb legyen. Ez egyrészt – szerintük – fontosabbnak és hasznosabbnak tünteti fel őket, mint amennyit valójában érnek, másfelől pedig a hosszú szöveget – írhatnak bele bármit – nem olvassák végig.
Na de tallózzunk a „szivikben”: kiderül, hogy sokan az újkori történelem előtti időkben végeztek valamiféle egyetemet vagy pártiskolát, és legnagyobb részük, miután bejutott a parlamentbe, „jogász” lett, majd szerzett egy akármilyen védelmi vagy titkosszolgálati igazolást, amit szintén egyetemként tüntet fel, ám amelyről könnyen kiderülhet – amint az egyik
pénzügyminiszter esetében történt –, hogy azt sem tudja, mit végzett, mert az „egyetem” felé sem járt, a diplomáját tálcán házhoz szállították. Vagy egy másik képviselő, aki „menet közben” szerzett hajtási engedélyt, aztán azt mondta, nem kell tudnia autót vezetni, mert egy parlamenti képviselőt úgysem mernek megbüntetni. Vagyi, az oklevélhez nem társul tudás.
Mások meg „jópofán” a becenevüket írják be érdekességként, néhányuk pedig azt is feltüntette, hány százalékot ért el a választásokon, illetve hogyan járult hozzá a „modern szociáldemokrácia” fejlesztéséhez.
De egyeseknél az is életrajzi adat, hogy hányszor szólal fel a plénumban, vagy hogy egy képviselő feladata az, hogy „törvénytervezeteket készítsen, megállapítsa a társadalmi, gazdasági, kulturális, állami és jogi irányvonalakat”. Egy volt képviselőházi titkár azt is beírta az önéletrajzába, hogy – az igénylések alapján – állította össze a felszólalók listáját. Más meg azt, hogy egy egyesületnek az alapító tagja. Volt, aki azt is önéletrajzi adatnak tartja, hogy nem bírna ki egyetlen napot zenehallgatás nélkül, vagy azt, hogy szövőkurzuson vett részt...
A lista természetesen nem teljes, csak ízelítőnek szántuk. Ám, mint láthatják, utalást sem találunk arra, hogy mit tettek a választókért. Annyi derül ki, hogy egyes honatyák nem élhetnek muzsikaszó nélkül.
