2019. július 15., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hónapokon át csatáztak a kormányoldal pénzügyi „szakértői” a bankárokkal, mire sikerült megalkotni egy olyan mutatót, aminek köszönhetően a hitelkamatok számításában szerepet játszó bankközi kamatláb csökkent. Persze azonnal világra szóló sikerként kürtölték szét a hírt, miközben a kép közel sem olyan rózsás, mint amilyennek lefestik.

A pár napja használni kezdett mutatószám kidolgozási rendszerében az elemzők szerint gazdasági és politikai csapdák is vannak. A legfontosabb talán az, hogy ezt az indexet az előző negyedévi bankközi kamatszintek határozzák meg, így, ha bármilyen tényezőnek köszönhetően kitartóan emelkednek a bankközi kamatok, az késleltetve ebben az indexben is meg fog látszani. Lesz itt még az IRCC-ből is akkora mumus, mint a szegény ROBOR volt, talán még nagyobb is. Annyi biztos, hogy a politikusok és a bankárok csatájából mind az imázsra hajtó szavazatvadászok, mind a pénzemberek jól jöttek ki. Előbbiek azért, mert van mivel dicsekedniük, utóbbiak meg azért, mert az új mutatószám bevezetésére hivatkozva ráverhetnek a kliensek nyakára egy sor költséget. És ilyen alkalmakkor a bankárok sosem szégyenlősek, az ő hasznuk tartós, a politikusoké kevésbé. A garantált vesztese a mutatványnak pedig a bankhiteles választó, akit mindketten nyúznak.

A politikai összetevője ott van a dolognak, hogy az új mutatószám meghatározásában az eddiginél sokkal közvetlenebb szerepe van a jegybanknak. Ez annyit tesz, hogy a politikum adott esetben az eddiginél is komolyabb nyomást helyezhet az intézményre annak érdekében, hogy a hitelkamatokat minél alacsonyabban igyekezzen tartani. Ugyanazt játsszák, csak más eszközökkel, mint jó évtizeddel korábban, a nagy évezred eleji válság előtt, amikor a jelenlegi koalíció liberális pártjának az elnöke volt a kisebbségi kormány miniszterelnöke, és a szociáldemokraták ellenzékből támogatták. Szintúgy „dübörgött” a gazdaság, mint most, és személyi igazolvány felmutatására dobták a hiteleket a fogyasztók után. Aztán amikor jött a krízis, akkor ezek a vitézek már nem kértek a kormányzásból, másnak kellett utánuk takarítani. A személyi igazolványra kapott kölcsönből vett javakat meg sok klienstől a végrehajtó vitte. És mivel egyik párt sem tanult annyit a válságból, hogy értelmesebb gazdaságpolitikát tudnának folytatni, mint a hitelezésen alapuló fogyasztás által táplált „bővülés” lufijának pumpálása, két választási esztendőnek az ilyen és ehhez hasonló fegyvertényei megáshatják az alapját egy újabb krízisnek.