2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szombaton délután 5 órakor az egykori Aranykakas vendéglő előtt gyülekeztek Marosvásárhely lakói, akik a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet célkitűzéseit is magukénak tekintik.

Fotó: Szer Pálosy Piroska


Szombaton délután 5 órakor az egykori Aranykakas vendéglő előtt gyülekeztek Marosvásárhely lakói, akik a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet célkitűzéseit is magukénak tekintik. Sokan hajlott koruk ellenére is eljöttek, ezáltal is nyomatékosítva, hogy a város magyarságának nem közömbös az ősök által épített műemlék épületek sorsa.
 
Az egykori Bürger-palota előtti járdán gyülekező tömeg a volt sörgyár udvarán tartotta a műemlék épületek megmentésének célját felvállaló civil szervezet rendezvényét, melyet bográcsgulyás elfogyasztása, majd a tömeg békés távozása követett. A politikától magát elhatároló civil szervezet vezetői által kiosztott transzparensek szövegei többek között azt hirdették, hogy: 
„Hiszünk Marosvásárhelyben, az összefogásban, örökségeinkben, történelmi műemlékeinkben”, valamint két nyelven: „A Bürger-ház a miénk/a városunké”.
Értékeinket az enyészettől megmenteni
Kozsik József színművész köszöntötte az egybegyűlteket, és jelzésértékűnek nevezte, hogy ennyien szántak időt arra, hogy jelen legyenek ott, ahol még érték van, ahol az érték úgy ahogy, de még áll. „Ha nem állunk ki egyre határozottabban azon értékek mellett, melyek meghatározták őseink életét, a későbbiekben nem lesz már amire büszkék legyenek gyermekeink, akik közül sokan ma sem tudják, hogy mire kellene büszkék legyenek. Az adott helyzetnek, körülményeknek tulajdonítható, hogy a félremagyarázások időszakát éljük, sajnos, ennek részesei vagyunk.” Mint mondta, „értékeinket megőrizve akarunk együtt maradni, az őseink épített örökségét továbbadni gyermekeinknek, és ezzel nem áll szándékunkban senkit sem bántani”. Reményét fejezte ki, hogy a következő alkalommal még többen lesznek, és elképzelhetőnek tartja a havi rendszerességgel megszervezett hasonló, építő jellegű összejöveteleket akár egy sörözés erejéig is.
Keresztes Géza műépítész mesélt a Bürger-palota múltjáról. Bürger Albert volt sörgyártulajdonos lakóháza 1893-ban épült, „a népi demokráciában” államosították, és a rendszerváltást követően a Romarta részvénytársaság tulajdonába került, majd felvásárolta egy nemzetközi konzorcium. Mint mondta, jelenleg ugyanannak a társaságnak a tulajdonában van az egykori Maros vendéglő, amelyet bankszékhellyé alakítottak, teljesen eltüntetve a múlt nyomait, elrejtve az értékeit, valamint a Somostetőn lévő vendéglő is.
A Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet elnöke, Kovács István Dávid bevallotta, félt ettől a naptól, mivel próbálták eltántorítani a megmozdulás lebonyolításától. Ugyanakkor erőt merített abból, hogy nagyon sok értékes emberben támogatóra lelt. Mint mondta, „fiatal éveinket jöttünk felidézni egy olyan épület elé, ahová már nem engednek be, és nem a tulajdonos tiltja azt meg, hanem a törvény”. Szerinte az épület elé a polgármesteri hivatal által kihelyezett két óriáspannó, amivel a járókelők tudomására hozza, hogy az épület nem a város tulajdona, nem törvényszerű. Ez szerinte félrevezető, ugyanis a 2001/422-es műemlékvédelmi törvény 45. cikkelye szerint ha valakinek a tulajdonában műemlék épület van, felel annak a gondozásáért. 
 Ki adta el, mikor és kinek?
A városi önkormányzat képviseletében Csegzi Sándort is megkérték, foglaljon állást az ügyben, aki támogatásáról biztosította a megmozdulást, „amennyire törvényes úton lehet”. Mint mondta, nem egyszerű egy magáncég tulajdonában lévő ingatlant megszerezni. Az önkormányzat mindhárom említett ingatlant felvásárolta volna, de óriási összegeket kérnek a jelenlegi tulajdonosok. 
„Ha államosítva voltak, ki lopta el az ingatlanokat?’, „Ki adta el, mikor és kinek?”, „Lássunk tisztán!” – kiáltozták az egybegyűltek, de kérdéseikre magyarázat nem érkezett.
 Az említett épületek tulajdonosai tudatában vannak az ingatlanok értékének, lelkileg nem kötődnek hozzájuk, ezért az sem érdekli a befektetőket, ha az állaguk romlik. Mint mondta, egy kiskapu megnyílni látszik, kedvező tanácsi határozatban reménykedik, bár „egyesek mindig egy lépéssel előbbre vannak…” – zárta hozzászólását a polgármester tanácsadója. 
A megmozduláson számítottak Kelemen Atilla Márton, a megyei tanács alelnöke, valamint Horváth Kovács Ádám, a CEMO alelnökének jelenlétére. Portik Vilmost, az EMNP elnökét is elvárták volna, amint a házigazda szerepét betöltő színművész hangot is adott gondolatainak, miszerint „ha már darabokra szaggattatunk, legalább a hasonló ügyeket közösen felvállalhatnánk”. A meghívottak közül csupán Smaranda Enache jelezte, hogy objektív okok miatt (baleset) nem sikerült részt vennie a megmozduláson.
Dr. Kovács Levente egyetemi tanár felszólalásában elmondta, hogy számára rendkívül kedves hely az Aranykakas vendéglő, személyes jellegű kötődéséről is beszélt. Feltett kérdései között szerepelt, hogy a tulajdonosnak mekkora telek-, illetve házadót kellett évente fizetnie? Törlesztették-e rendszeresen az összegeket? Ha nem, mekkora elmaradásuk van, és ebből mennyi a büntetőkamat? Ha pedig becsületesen fizették az ingatlan- és telekadót, abból az összegből miért nem óvták meg az épület állagát?
Simon Béla hegedűművész szerint gyűjtést kellene szervezni és visszavásárolni az egykori Bürger-házat a városnak.
 Amint a felszólalók jelezték, jó volna kiépíteni egy olyan szervezetet, amely felvásárolná a hasonló műemlék épületeket azért, hogy megőrizhessük őseink által épített értékeinket az utókornak. Az utcanévtáblák ügyéhez hasonlatosan ezt az ügyet is fel lehet, fel kell karolni – mondták. Végül egy Sütő Andrástól idézett mondat is elhangzott, miszerint „az átok megtörése is csak közösségi küzdelem útján lehetséges”. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató