Úgy tűnik, hogy nem csupán Dorin Florea polgármester aggódik, hogy az anyanyelvükön tanuló magyar diákok hátrányos helyzetbe kerülnek amiatt, hogy nem beszélik hibátlanul az ország nyelvét. Teszi ezt a megyei tanfelügyelőség is, amely átfogó szakellenőrzést indított az elmúlt héten.
Úgy tűnik, hogy nem csupán Dorin Florea polgármester aggódik, hogy az anyanyelvükön tanuló magyar diákok hátrányos helyzetbe kerülnek amiatt, hogy nem beszélik hibátlanul az ország nyelvét. Teszi ezt a megyei tanfelügyelőség is, amely átfogó szakellenőrzést indított az elmúlt héten. Ennek során elsősorban azt vizsgálták, hogy a magyar tagozatos kisiskolásoknak és gimnazistáknak hogyan oktatják a román nyelvet. S hogy ne legyen túl szembetűnő, a románon kívül a választott tantárgyakról, s az iskola dokumentumairól is vizsgálódtak. Bár a megkérdezett igazgatók szinte sablonszerűen azt nyilatkozták, hogy az ellenőrzés nagyon udvarias légkörben zajlott, értesüléseink szerint helyenként nagyon is érződött a mögöttes szándék, s voltak olyan rosszindulatról és hozzá nem értésről tanúskodó megjegyzések is a „módszertani szakértők” részéről, amelyeknek nincs helye az oktatásügyben. A tanítók ellenőrzését végző román szakos tanárokról nem egy helyen kiderült, hogy nem ismerik az I–IV. osztályok számára előírt módszertani követelményeket. Míg egyesek a beszélt román nyelv hangsúlyosabb oktatását kérték számon, mások irodalmi szövegek tanítását szorgalmazták a kisiskolások körében.
Hogy mi lesz a városi és vidéki iskolákat is érintő szakellenőrzés eredménye? A polgármester kijelentése alapján akár arra is következtethetnénk, hogy ő már előre tudta, hogy a magyar tagozaton működő tanítók és tanárok képtelenek úgy oktatni az ország nyelvét, hogy a kisebb és nagyobb diákok ne induljanak „hendikeppel” a nagy román hazában fontos és pénzes mesterségek elsajátításának rögös útján. Az egész akció azért tűnik tragikomikusnak, mivel hosszú évek óta képtelenség volt elérni, hogy a magyar gyermekek sajátos gondolkodásmódjának megfelelően előkészített tanterveket és tankönyveket elfogadják. Így továbbra is olyan „curriculum” szerint tanítanak, ami nem a második nyelvnek tekinti a románt, s amihez a kezdő osztályokban még tankönyv sincsen, ötödiktől pedig a beszélt nyelv használatának a gyakorlása helyett tájnyelvi szavak garmadát magoltatják be a gyermekekkel.
Ahelyett, hogy a valós helyzetről gyűjtenének hasznos információkat, mintha az 1980-as évek derekának szelleme köszönne vissza, amikor a volt diktátor talpnyalói megállapították, hogy a magyar gyermekek azért nem tudnak folyékonyan románul, mert a magyar nemzetiségű tanárok képtelenek megtanítani őket. Ezért aztán a többségüket szétdobálták, s a Regátból hoztak színromán pedagógusokat. Közülük egyesek hamar megfutamodtak, mások évekig kínlódtak, de olyan is volt, aki megtanult magyarul és köztiszteletnek örvendve oktatta a román nyelvet. Egészében véve azonban az akció megbukott. A romántudás nem lendült fel, de ébren maradt a többségiek miattunk érzett aggodalma. Ezért most egy újabb hasonló lépést készítenek elő? Vagy azt akarják bizonyítani, hogy nincsen szükség a magyar tagozatra? Vagy netalán az anyagiak miatt indult volna a kampány? Néhány éve ugyanis kiderült, hogy a magyar tanítók heti négy órával többet dolgoznak, mint román kollégáik. A szakszervezeten keresztül sikerült elérni, hogy ezért a pluszmunkáért végre megfizessék őket, ami valóságos irigységhullámot váltott ki. Egyes vélemények szerint most az a cél, hogy bebizonyítsák róluk: nem tanítják elég hatékonyan az országnyelvet, s a románórákat a román kolléganőkre bízzák, hogy a pluszfizetés az ő zsebükbe vándoroljon? Amíg a stratégia kiderül, fogadjuk el, hogy sokkal jobb, ha egy magyar gyermek az anyanyelvén tanul, ami könnyebb és hasznosabb, s ha szüksége van rá, az ország nyelvét is elsajátítja, s nincs kizárva, hogy egy-két hibás egyeztetéstől eltekintve árnyaltabban beszéli, mint sok román ember, akinek a nyelvi szegénységével nap mint nap szembesülünk.
