Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A mindannyiunk által ismert, igen kedvelt, egyszerű, szép, szerény, gyöngéd, de mégis erős, kitartó, illatos kis virág kapta a természet azon feladatát, hogy a tavasz hírnöke legyen. Nincs az a szem, mely ne látná meg az avarban, a csupasz földön; noha nem színes, mégis észrevesszük jelenlétét, mert ő az első. Formára olyan, mint egy apró csengettyű, de hangja nincs, mégis értjük az üzenetét, hogy úton a tavasz! Minden szép és jó tulajdonsága ellenére a kihalás veszélye fenyegeti. Nagyon szeretem és csodálom, szeretnék többet megtudni róla.
Így akadtam rá a napokban A hóvirág legendájára, melyet olvasva elgondolkodtam e virág kiváltságosságán, és gondolatokat ébresztett bennem.
A legenda egy kedves, szép történetet ismertet: Valamikor élt egy leány, Napsugár, ő volt a legkisebb és a legféltettebb leánygyermeke a fénylő égboltnak. Éppen ezért az édesapja hagyta, hogy korlátok nélkül szárnyaljon arra, amerre a szíve húzza.
Egy szép napon Napsugár elhatározta, hogy sétálni indul egy kertben, hát az a hely maga volt a földi mennyország. Beborította az illatosan hullámzó virágtenger, és enyhe tavaszi szellő fújdogált.
– Miért is nem választok egy illatos virágot? – tette fel a kérdést magának a Napsugár, és azzal lehajolt, leszakított egy virágot, a hajába tűzte, majd újra a levegőbe emelkedett.
A kert összes virága összedugta a fejét, és sustorogni kezdett:
– Láttad ezt? Aranyruhája volt! Ilyen csoda szépséget eddig még sosem láttam. Milyen virágot tűzött a hajába?
– Biztosan egy rózsát! – mondta büszkén egy pirosan pompázó rózsabimbó, amelyen a harmatcseppek gyémántként csillogtak.
– Azt hiszem, nem közülünk választott – mondta egy sárga tulipán.
– Nem látja, hogy milyen szépek és illatosak vagyunk? – kérdezte méltatlankodva egy liliom.
A sarokban megbúvó kicsi, de illatos ibolya azt mondta, hogy a Napsugár biztosan egy lila testvérét tűzte a hajába.
Ekkor a másik sarokból halk sírdogálás hallatszott, egy pici törékeny hóvirág volt, aki azért könnyezett, mert a Napsugár hercegnő aranyruhája megkarcolta, amikor épp az egyik testvérét leszakította, és a hajába tűzte.
A Napsugár hercegnő meghallotta a sírást, és rögtön egy kis könnyszemet ejtett a hóvirág törött részére, amely rögtön összeforrt.
– Szegény kis virág, nagyon sajnálom, hogy szenvedést okoztam! Mit szeretnél cserében?
– Nem kérek semmit – mondta a kis hóvirág, és lehajtotta a fejét.
– Nem szeretnéd a rózsa szépségét, a tulipán büszkeségét vagy a liliom illatát?
– Nem kérek semmit, köszönöm. Azonban, ha mégis valamivel meg szeretnél ajándékozni, küldd el az első napsugarakat, hogy a hótakaró alól ki tudjanak bújni a testvéreim. Az emberek nagyon boldogak lesznek, hiszen tudni fogják, hogy eljött a tavasz.
Napsugár lehajolt, megsimogatta a hóvirágot, majd visszament az égre. Azóta minden tavasszal a hóvirág az első, amelyik kibújik a hó alól.”
Egy másik, orosz legenda azt állítja: „egyszer az öregasszony, Zima és társai úgy döntöttek, hogy nem engedik a tavaszt a földre. De a bátor hóvirág felegyenesedett, szétszórta a szirmait, és védelmet kért a naptól. A nap felfigyelt a hóvirágra, felmelegítette a földet és megnyitotta az utat a tavasz előtt.”
Rendjét bontott világunkban az egészségtelen, meleg tél előcsalogatta a hóvirágokat, így december végén, meglepetésemre, földből előbújt hóvirágokat pillantottam meg, mint megannyi kis lándzsa.
Több-kevesebb hideg ellenére január végére szirmaikat bontották. Hogyha sütött a nap, tágra nyíltak, estére összecsukódtak. Ámde jött a februári hó és hideg. A hótakaró védte ugyan, de a frissen hullott, vizes, nehéz hó a földhöz tapasztotta a gyenge kis virágokat.
A napokban újra felmelegedett az idő, elolvadt a hó, és elegendő volt egy kis napsütés, hogy a hóvirágok talpra álljanak. Újra tündökölnek, hacsak óvatlan kezek nem szakítják le.
Hogyha a helyén marad, március közepéig megörvendeztet, ha leszakítják, csupán két-három napot él a hóvirág.
Olvastam egy tanítómesét, melyet Gyarmati Viktória Hóvirágtündérek címmel írt. A mesében egy gyerek a szüleivel kirándulni megy a közeli erdőbe, hogy megsimogassa őket a napocska. Azt, hogy tavasszal felébred téli álmából a természet, az anya így meséli el a gyerekének: „Előbújnak a virágok, és rügyezni kezdenek a fák, ha a napocska gyakran megsimogatja őket”. A kirándulás során rábukkannak az első virágokra, a hóvirágokra, és a gyerek szeretne szedni egy csokorral az édesanyjának, ő viszont így figyelmezteti: „Nem szabad letépni őket!” Az apa így magyarázott: „Nagyon kevés van belőlük!” Az anya meséjével erősíti meg gyerekében azt, hogy a hóvirágoknak fontos a helyükön maradniuk: „A hóvirág olyan, mint egy apró csengettyű. Csodásan csilingel, de olyan halkan, hogy azt csak a tündérek hallják. Minden kis tündérnek van egy virága. Amikor közeleg az este, a hóvirágok csilingelő muzsikával aludni hívják a tündérüket, aki a virágkelyhekben alszik. A virágok virágszirom takaróval betakargatják őket, és piciny kelyhük becsukódik. Így vigyáznak a tündérek álmára.”
Jó lenne, ha a szülők ilyen mesét mondanának gyerekeiknek, és megtanítanák őket arra, hogy ne szakítsák le a virágokat, ugyanis hogyha a helyükön maradnak, az utánunk jövők is megcsodálhatják őket, így virágzásuknak nagyobb értelme lesz. „Mindent a szemnek, semmit a kéznek!” – tanít régi közmondásunk is.
A keresztény kultúrában Mária virágának és a remény szimbólumának is tartják. Egy legenda szerint a paradicsomból kiűzött Ádámot és Évát vigasztalta bizakodást keltő látványával.
A nép „tavaszika” néven is emlegeti, és nevéhez néphiedelem is fűződik. Régen a hó elolvadásakor a falusi emberek kiásták a hóvirág hagymáját, és a teheneknek adták, elkerülve ezzel, hogy a boszorkányok elapasszák a tehenek tejét. Mi azonban ne próbálkozzunk, mivel a növény ezen része mérgező.
A hagymájában termelődő anyag mérgező, ám a gyógyászatban a hatóanyag felhasználásával készült gyógyszert izombetegség, izomgyengeség ellen használják, és ezenkívül a gyermekbénulás és az Alzheimer-kór kezelése során is kedvező hatást tapasztaltak.
Nem utolsósorban a szépművészetben költők sokaságát ihleti és festőknek szolgáltat témát alkotásaikhoz.
A hóvirág (Galanthus) az amarilliszfélék talán legismertebb növénynemzetségéhez, a liliomfélék családjába tartozó hagymás növény. Tájainkon három faj fordul elő, a kertekben ültetett pompás hóvirág (Galanthus elwesii), a redőslevelű hóvirág (Galanthus plicatus), valamint az őshonos kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis). Annak, aki a hóvirágra pillant, úgy tűnik, mintha a növény kocsányán három fehér tejcsepp hintázna. Ezért kaphatta a latin Galanthus elnevezést, ami azt jelenti, hogy tejvirágú. Virágát 3 nagyobb, fehér külső és 3 kisebb, fehér-zöld foltos belső lepellevél alkotja. A hóvirág fiókhagymáival és szétszóródó magvaival nagy kolóniákat hoz létre. Bár a természetben a ligeterdők az otthonai, a kertben is nagyon szépen díszít. Huszonegy faja él, melyek a Pireneusoktól Közép- és Dél-Európán át a Kaszpi-tóig, illetve a Közel-Keletig találhatók meg. Közülük a legkülönlegesebb faj Görögországban él, s októberben virágzik.
2005 augusztusában, az uniós jogszabályváltozásoknak köszönhetően lett az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növényfaj. Magyarországon természetvédelmi értéke 10.000 Ft, egyetlen szál letépését is pénzbírsággal büntetik. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy „a Galanthus nivalis, azaz a kikeleti hóvirág védett növény, sem leszedni nem szabad, sem árusítani. Romániában a 2007/57-es sürgősségi kormányrendelet egyik melléklete tartalmazza azt a szabályt, melynek értelmében a hóvirágot nem szabad eltávolítani természetes élőhelyéről, mivel fokozott figyelmet igénylő faj.” (Székelyhon)
Március 1. és 8. alkalmával megjelennek az alkalmi árusok, akik nem kerti, hanem erdei, kikeleti (Galanthus nivalis) hóvirágot árulnak. Ilyenkor legalább azt megtehetjük, hogy ne vásároljunk tőlük, és mondjuk el, hogy miért tesszük, lehet, nem tudnak róla. Mivelhogy magról is szaporodik, leszedésével megakadályozzuk terjedését.
A hóvirág megjelenésével számtalan üzenetet hoz magával, azon túlmenően, hogy azt hirdeti, úton a tavasz!
• A gazdáknak, gazdálkodóknak azt, hogy vége a téli pihenésnek, álomnak, kezdődhetnek a tavaszi munkák, különböző munkálatok a gyümölcsöskertekben, illetve a palántanevelés, a szerszámok előkészítése, a tervezgetés arról, hogy mi hova kerüljön az új tenyészidőben.
• Mindannyiunk tudtára adja, hogy nem szabad letépni. Megmaradásukért, szaporodásukért jó lenne, ha kertjeinkbe, de akár cserépbe vagy virágládába is ültetnénk. A kereskedelemben ősszel kapható hóvirághagyma, más kora tavaszi hagymásokhoz – mint a sáfrány, tőzike, gyöngyike – hasonlóan.
• Kertjeink méltó dísze lehet. Hogy hóvirágaink ne legyenek magányosak, ültethetünk még téltemetőt, csillagvirágot, szellőrózsát, odvas keltikét, májvirágot, hunyort is (ezeket kirándulások során a természetből vihetjük haza), így kertjeink korán megelevenednek, életre kelnek, színesek lesznek, feledtetik a szürke, hideg telet.
A természet gondoskodik rólunk, itt az ideje, hogy komolyan vegyük a jelzéseit! Mi lesz velünk, emberekkel, ha nem lesz, aki által üzenjen a természet?