2024. november 21., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mit szabad a szabad-dal?

A szabad szavunk néha korántsem úgy viselkedik, ahogy egy jólnevelt melléknévtől elvárható.

Kisiskolások is tudják, hogy a szabad szó – melléknév. Lehet bizonyítani ezt azzal, hogy főnevek „jellemzésére” használható („szabad élet, szabad madár”), de azzal is, hogy fokozható (szabadabb, legszabadabb).

A szabad szavunk azonban néha korántsem úgy viselkedik, ahogy egy jólnevelt melléknévtől elvárható. Mert micsodás melléknév az, amelyiket igei személyragokkal lehet felékesíteni?! Hiszen a legkevésbé sem szokatlanok a következő szóhasználatok: „szabadjon megjegyeznem” (egyes szám 3. személyű, felszólító mód); de igékhez járuló módjelet is kaphat: „szabadna megkérdeznem” (egyes szám 3. személyű, feltételes mód). Sőt, múlt időben is használhatjuk: „gyerekkorunkban nem szabadott a Maros gátjánál játszanunk”. Szóval lehetséges volna az, hogy egy melléknevet (nem képzővel!) igésíthetünk?

Elsősorban is jusson eszünkbe, hogy vannak nyelvek, amelyekben szinte hemzsegnek a kiterjedt segédigés szószerkezetek. Ezek a segédigék igeidők (elsősorban múlt, jövő) és igemódok megalkotásakor játszanak vezérszerepet, de jelentésbeli színezést is adnak. Ha azt mondom németül: ich kann reden, az azt jelenti: ’tudok beszélni’, de azt is, ’beszélhetek’. Ha azt mondom: ich darf reden, az szintén azt jelenti: ’beszélhetek’, csakhogy emögött a megengedettség jelentésárnyalata húzódik meg (szabad beszélnem). Ha pedig azt mondom: ich möchte reden, az ’beszélnék’-et jelent (vagyis szeretnék beszélni). Ezek az árnyalatok a magyarban korántsem olyan élesen válnak szét, mint a németben. A magyarban viszonylag kevés a segédige, ezeknek szerepét jobbára – de nem kizárólag – jelek és ragok látják el.

Nos, visszatérve a szabadra, már a 19. századi nyelvészek is felfigyeltek rá, hogy ennek a melléknévnek igei tulajdonságai/funkciói is vannak. A híres-neves Czuczor–Fogarasi egyenesen megkülönböztet egy szabad melléknevet és egy szabad igét, igaz, ezt „hiányos igének” nevezi, jó okkal. Hiszen nem mondhatnánk, hogy szabadok, szabadsz, szabad, szabadunk, szabadtok, szabadnak, de a szabadjon, a szabadna vagy a szabadott kétségkívül igeként viselkedik – nem is pusztán a ragozottsága miatt!

Kiváló példája ez a szó annak a gyakori jelenségnek, amelyet szófaji átcsapásnak hívnak a nyelvészek. Egy szófaji érték „kinövi” a határait, és más szófaji vonásokat ölt, természetesen újabb funkciókkal feltöltődve. Hogy előbbi példánkhoz visszatérjünk: amit a német úgy fejez ki, hogy darf ich reden?, azt a magyar vagy úgy mondja, hogy szabadna beszélnem?, vagy pedig úgy: beszélhetek (beszélhetnék)? – hiszen sajátossága, hogy a nyelvtani funkciókat megvalósító elemeket az alapszóhoz „ragasztja”. Ekként igésedik mindenféle előzetes elméleti megfontolást mellőzve a szabad melléknév is.

De azon is elmerenghetünk, mit merészel a szervusz szó – ami ugyebár a legkevésbé sem ige –, amikor több barátunknak köszönvén -tok-ot kap a végére. Sőt! Ez az „eljárás” olyan erőteljes és hatékony, hogy még az erdélyi románok körében is mély gyökeret vert, s ma már a „serustoc”-on egy pillanatig sem hökkenünk meg.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató