Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
hogy mit jelent a harmónia, a boldogság? Mindenkinek mást és mást. Mint minden dolog, ez is szubjektív és individuális. Ha általánosítani kellene, azt mondhatnánk, hogy a harmónia a boldogság, maga a nagybetűs lét, a legteljesebb mértékben belesimulva a világegyetembe, együttműködve vele, részévé lenni a folyamatos teremtéslebontás állandósságának. „Ép testben ép lélek” – tartja a ránk maradt nagy hatású mondás, melyet alapértelmezésként szinte minden sporttal kapcsolatos intézményben vagy rendezvényen szorgalmasan használnak. Hogy ez nem egészen fedi a valóságot, és hogy rájöjjünk, mit jelent az eredeti formája, lássuk, hogyan fogalmazta meg az, akitől ered: Juvenalis ókori filozófus, költő Krisztus előtt 24-ben: „Orandum est ut sit mens sana in corpore sano” – Imádkozni csak azért érdemes, hogy ép lélek ép testben lakozzék. Mi más ez, mint egy óriási jelentőségű óhaj, kívánság, a harmónia igénylése? Tehát jó lenne, ha így lenne. Vannak azonban esetek, melyek bizonyítják, hogy az állítás, melyet lefaragtunk az eredetiről, nem állja a helyét, sok esetben az ép testben nem lakozik ép lélek (hány tökéletesre kigyúrt testben beteg, perverz vagy bűnöző lelke lakik), és hány félszeg testben nemes lélek, amely sokszor ad leckét az egészséges testűnek az áldozat vállalásával, a kitartásával, nehéz helyzetében való helyt-állásával, példás magatartásával. Ezen érdemes elgondolkozni. Az eredeti változat arra sarkall, hogy ezért imádkozzunk. Törekedjünk a harmóniára, a testi-lelki kiegyensúlyozottságra, hogy megelégedésben éljünk. S ezt Juvenalis már az ókorban lefektette. Lássuk, hogyan bontakozik ki ez a gondolat a spiritualitásban, a vallásban.
Az embernek fizikai teste, lelke és szelleme van. A fizikai test a forma, melyet áthat a lélek és a szellem mint tartalom. A látható külső formán, vagyis a fizikai testen keresztül nyilatkozik meg. A tartalom minden pillanatban hat a formára, és a forma minden pillanatban a tartalmat fejezi ki. Ez a hármas egység együttes jelenléte, egymást átható működése teszi az embert emberré. A három rész egymásra kölcsönösen hatással van. Egyik fejlődése megteremti a lehetőséget a másik kettő növekedésére. Elképzelhetjük ezt az egymással harmóniában működő három részt, ezt a hármas egységet három pillérként, vagy egy háromlábú szék formájában is: ha a szék három lába egyforma hosszú, akkor a szék megfelelően funkcionál. Átvetítve a példát: a megfelelően karbantartott testen mint eszközön át a szellem által sugárzott tiszta ideák a lélek transzformátorán keresztül akadálytalanul áramlanak embertársaink és a makrokozmosz felé. Ebben az esetben békés, boldog, kiegyensúlyozott emberrel van dolgunk. Ha a szék valamelyik lába rövidebb vagy hosszabb, mint a többi, a harmónia megszűnik, a szék felborul, az eredeti célra használhatatlanná válik. Hová vezethet ez az aránytalanság a test-lélek-szellem kapcsolatában? Ha csak a fizikai test igényeit szolgáljuk ki, oly módon, hogy eszünk, iszunk, egyéb testi örömöknek adjuk át magunkat (tehát csak kizárólag ezeknek), az eredmény egy elhízott, méreganyagokkal terhelt szervezet, amelyben a lélek és a szellem, a tulajdonképpeni „tartalom” nem tud megnyilatkozni. Innen egyenes az út a különféle betegségek kialakulásához (szív- és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, cukorbetegség stb.). Nem jobb a helyzet akkor sem, ha valaki túlzásba viszi izmai fejlesztését, a sportot, vagy állandóan kozmetikába jár, vagy fitneszfüggő. Ha a test fejlesztése mellett nem fordít időt a lélek, a szellem kiművelésére, az eredmény egy kigyúrt, üresfejű „izomember” vagy egy agyonkozmetikázott „szoláriumcsirke” lesz. Így az ember szinte csak vegetáló, állati szinten élő, az emberi élet nagyszerűségét, teljességét élni képtelen lénnyé válik. Rossz úton halad az is, aki csak a lélek, az intellektus fejlesztését gyakorolja, olvas, tanul, különféle filozofikus kérdéseken töri a fejét, megtörtént eseményeken rágódik, vagy a jövőről képzeleg, döntéseit kizárólag érzelmi alapon hozza, és ezen érzelmei elragadják. Lehet bármilyen gazdag az érzelemvilága, nagy az intellektuális tudása, ha hiányzik a test karbantartása, illetve a szellem sugallatának felfogására, az intuíció befogadására való képesség. Így az embert előbb-utóbb saját kezelhetetlen érzelmei, könyvízű tudománya, tudományossága temeti maga alá. Az is helytelenül jár el, aki csak a szellemet ismeri el, azt kívánja fejleszteni mindenáron. Meditál, imádkozik, különféle lelki gyakorlatokat végez, esetleg valamilyen szektához csatlakozva, családjáról, barátairól megfeledkezve elvonul, s várja a megvilágosodást. Fizikai testét nem tartja karban, csak a szellemre koncentrál, egyszóval nem a földön jár. A különféle szellemi gyakorlatok hatására az idő előtt megnyilvánuló, keleti tanokból ismert „kundalini energia” elöntheti és károsíthatja a fizikai testet (mivel ez nincs eléggé felkészülve a befogadására). A szellem egyoldalú iskolázásának következménye a depresszió, különféle pszichés zavarok, idegrendszeri károsodások jelentkezhetnek. A hatha jóga oktatásában például betartják a fokozatosságot, és mindaddig, amíg a test mutatói elégtelenségeket mutatnak, nem térnek rá a szellemi gyakorlatokra. Érdemes megszívlelni az intésüket, mely egy Újdelhiben lévő tébolydára van kiírva. „Ez az a holnap, amitől nem féltetek eléggé a tegnap”. Tehát a legnagyobb probléma az egyoldalúság. A test, lélek, szellem fejlesztését egyszerre kell végeznünk, az arany középút betartásával. Krisztus is erre tanít, amikor ezt mondja: ,,Add meg a császárnak, ami a császáré, az Istennek, ami az Istené”, vagyis túlzás nélkül táplálni kell, karban kell tartani a testet, amely az anyag, „a császáré”, és emellett szüntelenül fejleszteni kell az intellektust, az érzelmeinket a legmagasabb fokon kell tudni megélni, megtapasztalva az igazi örömöt, boldogságot, szeretetet. Emellett éreznünk kell azt is, hogy a világegyetemet a szellem világítja be, el kell tudni mélyedni önmagunkban, így kerülhetünk közelebb szellemünkhöz, magasabb énünkhöz (mindegy, hogy nevezzük), végső soron Istenhez.