Mit esznek a pszichomorfák?

Ha tőlem kérded, szexbohocók és hormontinók népesítették be a tájat. Mások szerint csak mémesítették. Erről nem nyitok vitát, de azt bátran leszögezhetem, hogy ott valóban nem volt olcsó az élet, és számtalan veszély leselkedett az emberre. Például napokon át szüntelenül lőtték a partszakaszt a kelet-timori naszádok, és a brit rombolók teljesen tehetetlennek bizonyultak velük szemben.

A tudósító csupán ennyit tudott kinyögni, ugyanis ebben a töredékidőben telitalálat érte mikrofonját, és felrobbant a kamerával együtt maga is. Tetemét és tekintetét egy szikomorfára függesztve találta meg később egy lepkekutató, akiből azonban a megérkező nyomozó egyetlen ép mondatot nem tudott kibicskázni. Szó szerint. Már ami az eseményekre vonatkozott, máskülönben nagyon bőbeszédűnek bizonyult, amint a trópusi lepkék különleges alfaját a borneói spiridolepto-matuzsálemeket kellett ecsetelni a tudományos közvélemény előtt. Kutatónk előtt ugyanis senki – úgy értjük: értelmes európai – nem látta ezt az alfajt, Darwin is csak hallomás után írta le mint kihalt vagy legendás (kérdőjeles élőlényeket), amelyek az észak-ausztráliai és maláj bennszülöttek álomtörténeteiben fordulnak elő.

Már csak azért sem tudott az előzményekről vagy lefolyásról beszámolni – mert bár birtokában volt érzékszerveinek, amelyek kielégítően működtek a maguk középszintű negyvenes éveihez viszonyítva, a lepkebefogásban pedig állítólag utolérhetetlennek bizonyult –, a tudósító csontra aszott tetemét az egykorú esemény helyszínétől több száz tengeri mérföldre fedezte fel entomológusunk. Nem egyezett a vértanúság helye a vértanúéval. Azonosítása a test fogazata révén sikerült, ráadásul vízhatlan trencskója zsebében megtalálták a tengervíztől erősen megóvott értéktelen, semmitmondó, másodkézből kapott hírekkel telezsúfolt feljegyzéseit. 

Helyszín tehát a Szunda-szigetek, annak is a keleti csücske. A Szunda-szigetekről tudni való, hogy a Maláj-szigetcsoport legnyugatibb szigetei, elhagyatott strandokkal, nagy – viszonylag béketűrő – gyíkokkal és lepukkant májpástétomos konzervdobozokkal teleszórt kirándulóhelyekkel. Azt is tanultuk – mi aztán semmit sem felejtünk a Habsbourbonokkal egyezőleg/ellentétben –, hogy a szigeteken jelenleg négy ország osztozik: Brunei, Kelet-Timor, Indonézia és Malajzia. Többsége Indonézia része. Borneó szigetén Brunei, Indonézia és Malajzia tipródik. Timor keleti fele és néhány kisebb sziget Kelet-Timorhoz tartozik. Timor és csapata egyszóval valahogy egyezségre jutott, de ez egyáltalán nem ment egy csapásra. Több természeti és hadi csapásra volt szükség. Annál édesebb lőn a függetlenség és a maniókagyökér. Kelet-Timorban viszont a félelem (vö. timor félelem – latin) és nem Amor uralkodik. Azt talán hagyjuk a szexbohóc európaiakra. De erről egészen biztosan többet tudott volna mesélni az első sorokban elesett hadi tudósító, akit előbb ipari, majd látva ügyefogyottságát, reszkető inait, renyhe bélműködését, inkább mezőgazdasági kémnek (ún. répa- és sóskainformátornak) képeztek ki, ő azonban nem jutott túl a társasági pletyókon, amelyek abban az időben mind Borneón, mind Celebeszen nagy szaporasággal habzottak fel, szöktek szárba-sárba, teremtek, bőséggel burjánoztak, ui. roppant élénk, sokrétű, hullámzóan izgalmas volt a társasági lájf, hiszen az utóbbi szigetre kizárólag a celebek jöttek a világhírnévből tele pénzestáskával, vettek nyaralót, birtokot, kisállatot, nemesi előnevet – roppant olcsón, nekem aztán elhiheted –, kék világítótölcséres fagylaltot nyalogattak kizárólag hajnalban, és medencés partikat rendeztek, rendszerint meztelenre vetkőztek, és élethű lenyomatokat hagytak hátra testük körvonalaiból, amit utóbb a munkát kapott bennszülöttek hálából gipszből kiöntöttek, a híresebbeket és botrányosabbakat pedig végül bronzba is átöntötték. És ettől és sok más gazdaságon kívüli tényezőtől, melyek felsorolásától tartózkodnék, a helyi áru-, banán és rabszolgatőzsdéken mindig bessz volt. Nem mint Besszerábiában.

A testtölcséreket az indoznéz államcsínyt követően, Szuhartó elnöksége idején teljesen betemette a cunamik felkavarta homok, tengeri törmelék, hajóroncsok és imadarabkák, amik a hajótöröttek ajakát az utolsó pillanatokban elhagyták. Ezeket egy amatőr régésztársaság felkutatta, ásogatni kezdett, de az indonéz kormány a sariatörvényre hivatkozva, mely ott az alkotmányos állampolgári jogfosztottság szerves építőköve, betiltotta, iszlámos emberhez nem illő tevékenységnek nyilvánította; ki hallott olyat Mekkától Medináig, hogy a mások maradékában, keresztény imatöredékek között turkálgatunk?!! Felnőtt, épeszű hívők: hol a méltóság, a gerincesség, az eredetiség és sziklaszilárd jellem? Végén még... Fel sem merték csillantani a további eltévelyedéseket. Malajziából a Fülöp-szigetekre deportálták azokat, akikről kiderült, hogy engedély nélkül folytatnak ásatásokat. A Nagy-Szundákon pedig súlyos börtönbüntetés jár azoknak, akik felébresztik a hagyományőrző nagyszundákat. Nincs is ott semmi fejlődés, iparosodás, kézráncosodás. Simák az agykérgek. Minden szendereg a maga ősiségében. A Kis-Szundákon csak a délutáni alvás engedélyezett az állami pálmaligetekben. Az elnök betiltotta a magánalvásokat, azok ugyanis magánálmokat eredményeznek, amazok pedig roppant veszélyesek lehetnek a sziget biztonságára nézvést. Nem is beszélve a közlakosság kedélyállapotáról, idegpálya-terheléséről és béketűréséről.

Nos, ilyen körülmények között kellett megejteni a nyomozást, amit nem is vállalt egyetlen, magára adó pinkertoni iroda sem. Ezzel a maláj biztonsági szolgálat csakis Bérkövi Luciánót bízta meg, aki még hetedikben kimaradt a Szentgyörgy téri Kis Popsor Máthé gimnáziumból, elment alagcsövesnek, majd vájár lett a Papfalvi csárdában. Ti. ő vájta ki a koszból a csárdát, tette világhírűvé, dalbetétté, számos neves emberrel ismerkedett meg, és fáradhatatlanul gyűjtötte az extrém emberi jellemvonásokat. E gyűjtemény birtokában már több rejtélyt is megoldott viszonylag könnyedén kockás füzetlapon, ceruzával a kezében. A maláj kormány megbízásából egy kelet-timorinak álcázott titkosügynök kereste fel, aki átadta a megbízást pálmalevélre karcolva – a beemlékezés után azonnal el kellett fogyasztania az ügynök szeme láttára –, és kétszázötvenezer maláj dollárt, mely mai aranyárakon számolva nem kevesebb mint egymillió dollár. Kőttőpénz, ahogy a nagyanya mondaná.

Bérkövi Lucianó nem felejtette el az ötödikes botanikai leckéket, ámbátor akkor csak repcéből kellett felelnie – ellenőrizhető leckekönyvecskéjéből, amely a papfalvi múzeum ereklyéi között van kiállítva – , s amint megérkezett a helyszínre, lepakolt, elővette összecsukható elektronmikroszkópját és mérőónjait, kisietett a holttest megtalálásának metszéspontjára. Remélem, semmit sem mozdítottak el, nézett szét szigorúan. A bennszülöttek lesütötték a szemüket, bár vasárnap volt, aznap sem ettek egyebet szemlesütésnél, az entomológus szokása szerint habogott-hebegett. Ezek sem tudnak egyebet, jegyezte meg magában mérgesen Lucianó.

Mindjárt felfigyelt valami furcsára. A fa, amelyen megtalálták a szerencsétlenül járt pacákot, jelentősen különbözött a körülötte ágaskodó, susogó, hajladozó, széltől cibált, trópusi esőtől növelt biocönózistól, élőhely-társulástól. Közelebbről megvizsgálva, a sejtminták alapján – áldotta az eszét, hogy magával hurcolta az elektronmikroszkópot, bár nagyanyja a Szentgyörgy téri suszterműhelyből erőnek erejével le akarta beszélni, hogy rendes detektívnagyítót vigyen magával, ő csak tudja, mert az apja is azzal vizsgálta meg a lyukas bocskorokon a lyukszéleket, csak azután vetett foltot vagy keresztet reájuk – hogy a kérdéses fa nem szikomor volt, hanem annak egy húsevő változata, a pszichomorfa. Levelei befonják, maguk alá temetik, besűrítik az áldozatot, és lerágják róla a húst. Kizárólag a húsok és a zsigerek érdeklik, a csont- és ruhaszövetek hidegen hagyják, akarjuk mondani, étvágytalanságot gerjesztenének, ezért azokhoz rendszerint hozzá sem zizzennek.

Az első rejtély tehát megoldódott: innen a csontaszottság, amelyet a répainformátor elszenvedett már életműködéseinek leállását követően valamikor. Mikor is? Gyorsan utánaolvasott a helyi könyvtárban is meglelhető Berenice T. Böröndy Mit esznek a pszichomorfák? című művének vonatkozó fejezetében: TÁPLÁLKOZÁSI SZOKÁSOK, ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐK. Ott olvasta, hogy csak friss húst fogyasztanak, ezek szerint 48 óránál nem régebben kivéreztetett táplálékra moccanak/rontanak rá a fa leveli ízlelőbimbói. 

Sajtótájékoztatón közölte, a nyomozás jelenlegi állása szerint N.N. haditudósítót vértanúhalála után kevesebb mint 48 óra alatt szállították ide, ahol ez a dadogós entomológus megtalálta. Ami azt jelenti...

Hagyta találgatni a sajtót. Sokat sejtetően hallgatott el. Várta, ki jön rá a logikus megoldásra. Ki pedzi már az igazságot a tudósító rejtélyes halálutazása körül. Végül a Sunday Telepathy dzsakartai különtudósítja Ahmed Istenhozzádnak ötlött föl a helyes megfejtés. A kelet-timoriak tüzérei tévedtek, a brit hadihajó helyett N.N.-t vették célba. Amint rájöttek a tévedésre, azonnal összeszedték a holttestet, a kamerát és mikrofont. Az utóbbi kettőt besüllyesztették a kelet-timori állami tévékellékraktárba, hamis leltári számot írtak rá piros olajfestékkel, a szerencsétlenül járt vétlen áldozat földi maradványait pedig az első útjukba eső pszhichomorfának vetették oda elemésztés céljából. Ám rajta felejtették a ruháit. Még a címkéket sem vágták ki. Ők sem gondolhattak mindenre. 

És tehetnek talán arról, hogy az egész maláj-indonéz szigetvilágban a Kis-Szundákon álldogálnak farkaséhesen a legközelebbi pszichomorfák?