Mit ajándékozzunk?

Először akkor kezdett mindez kérdéssé válni számomra, amikor a fiaink már tudták, nem az angyal hozza a karácsonyfát. Addig az ajándékozási tévedéseket és meglepetés-melléfogásokat rá lehetett fogni az angyalokra, ők már úgyis nagyon messze voltak az ajándékok kinyitása utáni csalódások idején, s nem hallhatták a reakciók hangját. Egy ideig könnyű az ismerősöket megajándékozni, amíg igényes és szép falra vagy ajtóra akasztható naptárakat lehetett vásárolni, főleg magyar vagy többnyelvűt. Manapság alig-alig látok ilyeneket, hiába kerestem a könyvvásáron is.

Ajándékkereső utamon jutott eszembe két nyári emlékem. Egy németországi csoport jelentkezett be a vártemplom látogatására. Nagyszebenből indultak el vasárnap délelőtt, úgy egy-két órát eltöltöttek a templom látogatásával, majd indultak Észak-Moldva felé kolostorokat megnézni. Az ötvenfős csoportot vezető Dieter Brandes barátom elköszönéskor egy orgona CD-t adott ajándékba hálául a fogadtatásért. Két nap múlva egykori budapesti református püspök lánya utazott át városunkon Székelyföldre menet egy kisebb ifjúsági csoporttal, látogatásuk, találkozásunk emlékére saját CD-jét hagyta itt. Azóta is nagyon gyakran hallgatom őket.

Ajándékkeresés és angyaljárás idején ötlött fel bennem: van ebben a városban legalább tíz koncertorgona, köztük a százéves kultúrpalotai gyönyörű hangszer, ettől az évtől kezdődően négy magyar színház működik Marosvásárhelyen, verseng érettünk három magyar rádióadó és egy magyar televízió, és nem találok az üzletekben egy árva marosvásárhelyi magyar karácsonyi CD-t sem. Ismereteim szerint a történelmi egyházaknak húsz magyar templomuk van ebben a városban, közel annyi énekkarral, és sehol egy magyar karácsonyi CD. A tegnap hazament a széki asszony is, aki gyönyörű háziszőttes terítőket árult a főtére. Vele szemben itt maradt a sajtos ember, de azért az nem karácsonyra való. Valami nagyon elromlott itt…

Marosvásárhely, 2013. december 17-én