2004, Royal Albert Hall, London
Zucchero meghívottjaként, de vele együtt énekli Pavarotti a Misererét, az 51. zsoltárt: Könyörülj rajtunk, Uram, irgalmazz nekünk… Énekli két olasz… Két olasz a Fény, a Reneszánsz és annyi minden hazájából. Onnan, ahol tömegesen pusztít a Sátán vírusa, ki tudja (tudja!), hogy miért, hogy miért éppen ott kezdett el vadállatian dühöngeni… (most hagyjuk az ilyen-olyan magyarázatokat, féligazságokat, fakenewsokat!).
Meghatódáson túl, könnyek szöknek a szemembe: mert ha el is távolodtunk tőle, a nagy német misztikusok és Cusanus után: legbelül, újra kibontatlanul, bennünk van még az isteni, a Szikra – a Lélek szentélyében.
És meg fog hasadni – éppen eme nagy baj hozományaként, és ezt vallom! – ama kárpit is, amely még elfedezi valós önmagunkat saját magunk elől, mint annak idején Nagypénteken, a Jeruzsálemi Nagytemplomban, hozzáférhetővé téve a Szentek Szentjét.
Fekete zongora (Ady!) mellé ülve énekli a Mise-rerét két olasz. Az 51. zsoltárt, Pavarotti és Zucchero.
És akkor hadd idézzek ebből a Könyörgésből, a Nátán próféta bűnbánatából:
Könyörülj rajtam, én Istenem
A Te kegyelmességed szerint;
Irgalmasságodnak sokasága szerint
Töröld el az én bűneimet!
Nem vagyok teológus, nem tisztem a dogmatizmusok szerint eljárni, akár kielemezni a sorokat.
Jékely Zoltán írta: Egyetlen könnycsepp mindenekelőtt…
A Könyörgés, szinte gyermekien legreményteljesebb soraival fordulok most én is Őhozzá:
Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek;
Moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál.
Mert ez az, ami fel sem merül már bennünk. Az önvizsgálat bátorsága, akár ebben az egész világunkat-bolygónkat sújtó Bajban.
Irgalmazz, Uram, azoknak is, aki (netán) elkövették!
Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten,
És az erős lelket újítsd meg bennem.
Ezt kérem én is – mint vakcinát, mint ellenszert.
És megadatik!
2020. április 17.
