Mindig a nehezebbet

Miközben egyre több fiatal orvos külföldön keresi a szakmai és anyagi érvényesülés lehetőségét, dr. Máthé Zoltán habilitált egyetemi docens a világ élvonalában levő legkiválóbb klinikákon szerzett tapasztalat birtokában visszatért Budapestre. Több mint egy éve a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának vezetését bízták rá, ahol rövid idő alatt átszervezte a szervátültetés rendszerét, ami látványos eredményekhez vezetett. Dr. Máthé Zoltán Erdélyből, Marosvásárhelyről indult, és nemrégiben szülővárosában faggattam érdekes és látványosan felívelő pályájának állomásairól, amely során mindig a nehezebbik utat választotta. 

– Hogyan is volt az indulás, kinek a hatására választotta az orvosi hivatást? – tettem fel az első megkerülhetetlen kérdést a türelmesnek, megfontoltnak és kiegyensúlyozottnak látszó sebészorvosnak.

– 1986-ban érettségiztem a Bolyai Farkas középiskola matematika-fizika szakos osztályának végzőseként. Családi indíttatásról nem beszélhetek, a szüleim pedagógusok, a biológia viszont már az általános iskola utolsó éveiben felkeltette az érdeklődésem. Az orvostudomány azért vonzott, hogy segíthessek az embereken, s ezen belül a sebészet a probléma felfedezésén túl a gyors gyakorlati megoldás lehetőségét ígérte. 

Az érettségi után sikeresen felvételiztem a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre, de mivel a családunk kitelepedett Magyarországra, Budapesten végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán. 

Tanulmányaim idején mindenre kíváncsi voltam. Dolgoztam mentőtisztként, éjszakai ápolóként az intenzív osztályon, majd harmadéves koromban a tudományos diákköri munka keretében kezdtem el a sebészettel foglalkozni. Állatkísérleteken át ismerkedtem a tudományos munka alapjaival. Mivel más országok egyetemének az oktatási rendszere is érdekelt, a sebészeti gyakorlat egy részét külföldi klinikákon, a gyakorló évet a németországi Hamburg am Saar Egyetem klinikáján töltöttem. Az egyetem elvégzése után vettek fel sebész szakorvosjelöltnek a Semmelweis Egyetem újonnan megnyíló, világszínvonalon felszerelt Transzplantációs és Sebészeti Klinikájára. Az ötéves gyakornokság alatt Perner Ferenc professzor irányításával sajátítottam el a szakmát, s 1999-ben kiváló minősítéssel tettem le a sebész szakvizsgát, majd 2000-ben kineveztek egyetemi tanársegédnek.

– Bár sikeresen épült sebészkarrierje, mégis letért erről az útról. Vagy mégsem? 

– Az egyetemi klinikán első perctől kezdve fontosnak éreztem a gyógyítás, kutatás és oktatás egységét. Mivel tudományos téren is szerettem volna haladni, nagyon örültem annak az ösztöndíjnak, ami lehetővé tette, hogy 2001-03 között a genfi egyetemi klinika transzplantációs sebészetéhez tartozó laboratóriumban dolgozzak, ahol a hasnyálmirigyekből az inzulint termelő Langerhans-szigeteket izolálták. Sebészként különleges élményt jelentett számomra a kutatói világ jobb megismerése, és sikerült összegyűjteni a tudományos doktori fokozat elnyeréséhez szükséges adatokat és ismereteket. Hazatérésem után a nemzetközi hálózatba bekapcsolódva alakítottuk ki a genfi klinikával való együttműködést. 

– Köztudott, hogy a hasnyálmirigy nagyon súlyos kórképeket okoz. Mikor, milyen esetekben indokolt az átültetése?

– A veleszületett I-es típusú cukorbetegeknél a hasnyálmirigy nem tud elég inzulint termelni, ami a vércukorszint ingadozásához vezet. Ez tönkreteszi a vesét, valamint a szervezet kis ereit, és kialakul a veseelégtelenség. Ilyen esetekben indokolt az egész hasnyálmirigy átültetése, ami gyakran a vesével együtt történik. Genfben az izolált Langerhans-szigeteket megfelelő előkészítés után a máj nagy ereibe ültették be, ahol megtapadtak és inzulint kezdtek el termelni. A Genf–Budapest együttműködés során a cukorbetegség miatt veseátültetésen átesett pácienseknél alkalmaztuk a szigetátültetést, ami jelentős mértékben segített a vércukorháztartás karbantartásában. Logikus módszernek tűnik, ugyanis a teljes hasnyálmirigynek csak a szigetekért történő átültetése fölöslegesnek vélhető. A szigettranszplantáció hosszú távú eredményei mégsem voltak kielégítők, nagy részük két-három év után sajnos elveszítette a működőképességét. A módszerről kiderült, hogy tökéletesíteni kell, és alkalmazása a 2000-es évekbeli nagy lelkesedés után kissé visszaszorult. A teljes hasnyálmirigy- és veseátültetés viszont továbbra is kiválóan működik.

– A genfi tapasztalatok és a későbbi együttműködés nyomán vélhetően sikerült olyan tekintélyt szereznie, ami megkönnyítette volna a további előrehaladást, de újra a nehezebbik utat választotta. Merre vezetett?

– Kanadában, Torontóban egy olyan klinikai transzplantációs továbbképzést pályáztam meg, amire világviszonylatban évente két orvost vesznek fel a 100-120 jelentkező közül. A Harvardi Egyetemen dolgozó kollégával együtt vettünk részt a 2004-06 közötti képzésen. 

– Miért annyira különleges a torontói iskola?

– Az Amerikai Transzplantációs Társaság (ASTS) által akkreditált képzés a szakosodást teszi lehetővé a sebészeten belül. Torontó azért az egyik legnevesebb a világon, mert mindhárom hasi szerv (vese, máj, hasnyálmirigy) átültetésére, azon belül élő donoros vese, máj gyermekeknek és felnőtteknek történő transzplantációjára biztosítja a képzést. Ezt egészíti ki a máj-, epeúti és hasnyálmirigy-daganatok modern sebészetében történő jártasság kialakítása. Torontóban működik a legnagyobb észak-amerikai élő donoros májátültetési program. A világon 40-en végeztük el, Európából négyen. A képzést nem zárja szakvizsga, mégis garanciát jelent arra, hogy aki elvégezte, mind a két területen megállja a helyét. Minden képzés alatt álló orvosnak legalább 45 májátültetés elvégzését kell lehetővé tenni, hasonló szabály vonatkozik a másik két szervre is. Ebben a jól felépített, rendkívül magas szakképző rendszerben nagyok az elvárások és a követelmények, hazatérve viszont rájön az ember, hogy sok olyan dolgot is megtanult, ami jóval idősebb, tapasztaltabb kollégáinak nem adatott meg.

– Két év után újra Budapesten. Hogyan folytatta a munkát?

– Megszereztem a PhD fokozatot, amire az anyag még a genfi klinikán készült el, de Torontó után érett meg bennem. A kanadai tapasztalatok alapján kidolgoztam az alapelveket és a kezelési útmutatót, majd 2007. november 19-én elvégeztem az első felnőttkori élő donoros májtranszplantációt Budapesten. Az ebből született közleményt később az Orvosi Hetilap Markusovszky Lajos-díjával ismerték el. 

– Visszaemlékszem, hogy egy testvérpárról volt szó. Elmondaná, hogy mire vállalkozik a felnőtt donor?

– Gyermekeknél általában a felnőtt donor májának a 25 százalékára van szükség, felnőtteknél a 65-70 százalékára, ami az egészséges emberben visszaképződik. 

– A sikeres műtét után mégis egy újabb pályamódosítás következett.

– 2008-ban az Esseni Egyetem Sebészeti és Transzplantációs Klinikájára hívtak meg főorvosnak. A klinika megbízott igazgatója ugyanazt a torontói képzést végezte, amit én. Egyből részlegvezetői státust és főorvosi kinevezést kaptam, amit egy év múlva véglegesítettek. Bekapcsolódtam a tudományos munkába, és ott szereztem meg a habilitált egyetemi docensi és oktatói státust. Hat évet töltöttem a klinikán, de 2014-ben, amikor a budapesti Transzplantációs és Sebészeti Klinika igazgatói állását meghirdették, megpályáztam. 

Időközben Magyarország csatlakozott az Eurotransplanthoz (nyolc ország szervelosztásáért felelős szervezet). Ebben a nemzetközi közösségben én már hat éven át dolgoztam, és arra gondoltam, hogy azt a tapasztalatot, tudást, amit Németországban összegyűjtöttem, kiválóan lehet Magyarországon kamatoztatni. 

– Olvastam, hogy a német rendszer szerint szervezte át a klinikán a munkát, ami a transzplantációs tevékenység fellendüléséhez vezetett. 

– A német és kanadai típusú munkaszervezésre való áttérés, ami a rendszer egészének az átalakításához vezetett, a kezelési útmutatók kidolgozása, a német előírások szerinti minőségbiztosítás bevezetése, a klinika ISO 9001-es akkreditációja a szervátültetések számának a növekedéséhez vezetett. A munkafolyamatok átszervezése mellett arra törekedtem, hogy helyzetbe hozzam a fiatalokat, nagy hangsúlyt fektetve a csapatmunkára. Az eredmény: 2014. júliustól december 31-ig 127 vesét és 45 májat transzplantáltunk, ami korábban a klinika egyévi tevékenységét jelentette. 2014-ben összesen 236 vesét és 75 májat ültettünk át, amit az idén október végén már túlhaladtunk. Az elmúlt tíz évben 40-45 között változott a májátültetések száma, a tavalyi 236 vese pedig olyan magas szám, hogy az Eurotransplant 74 veseközpontjából senki sem érte utol.

– Honnan ennyi donor? Mi a szabály Magyarországon?

– Bárki donor lehet, aki életében nem tiltakozott ellene, hasonlóképpen járnak el Ausztriában, Hollandiában és több más európai országban is. A hozzátartozókat tájékoztatják, de a gyermekek kivételével nem kötelező a beleegyezésük. 

A donorok számát növelte az Eurotransplanthoz való csatlakozás, másrészt a rendszeres tájékoztató, felvilágosító tanfolyamok. Véleményem szerint a Magyarországon adódó szervek nemzeti kincsnek tekinthetők, s lehetőség szerint hazai betegeken szeretnék segíteni velük. Ezenkívül a donor szerv alkalmasságának feltételeit a nemzetközi előírásoknak megfelelően kiszélesítettük, hogy minél több magyar betegen segíthessünk.

– Egészségügyi rovatunkban az MTI híradása alapján mi is közöltük, hogy a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján a májátültetések jelentős százalékánál újabban nem szükséges külső vért adni, ami a beteg gyorsabb felépülését teszi lehetővé. Ezúttal személyesen kérdezem a klinika igazgatóját: hogyan sikerült?

– Tudományos adatok igazolják, hogy minden nagy műtétnél az operáció közbeni vérigénnyel párhuzamosan alakulnak ki a rövid és hosszú távú szövődmények. A májátültetés a legnagyobb vérigényű műtétek egyike, régebben 15-20 egységnyi vér transzfúziójára is szükség volt. Egyértelműen bizonyított az is, hogy a mennyiség csökkentésével a betegek gyógyulása, felépülése gyorsabb. Torontóban a havi hat felnőtt donoros májátültetés során teljes vérmentes donorműtétre és beültetésre törekedtünk. Ennek része a nagyító, a fejlámpa használata, a mikrosebészeti hozzáállás. Ezt a technikát Essenben is sikerült továbbfejleszteni, ahol azoknak a betegeknek a nagy májműtétét is vállaltuk, akik vallási okokból nem fogadták el a vérátömlesztést. Az új technikát alkalmazva az átültetések 30-40 százalékát vérmentesen végezzük. Ez nem minden betegnél lehetséges, de gondosan kiválasztjuk azokat, akiknél igen. 

– Mennyi ideig tárolhatók a kiemelt donor szervek?

– A vesét hidegtárolással 24 óráig, a májat és hasnyálmirigyet 12, a szívet négy, a tüdőt hat-nyolc óráig lehet tárolni. Az említett időt a gépi perfúzió megnöveli, és a perfúzió után kiválóan működtek Essenben. Ily módon csökkenthető a várakozási idő, ami Németországban a vese esetében hét év, Magyarországon három. A nyolc európai ország központja Leidenben van, s a kiemelt szervek elosztása onnan történik. Annak az országnak, ahol a szervet kioperálták, előnye van, főleg a máj vonatkozásában, de ha itthon nem használjuk fel, már viszik is. Németországban 23 májtranszplantációs központ működik, amelyek versengenek a szervekért. Ha nem akarunk exportáló országgá válni, a szerveket itthon kell tartani. 

– Hány százalékban sikeres a transzplantációs műtét?

– Az egyéves túlélés májbeültetés esetében meghaladja a 90 százalékot, vesetranszplantáció után is 95 százalék feletti. 

– Mennyi a szervátültetett betegek átlagos életkora?

– A transzplantáció után normális, egészséges életet lehet élni, s a várható élettartam nem sokkal marad el az átlagéletkortól. 

– Hogyan viszonyul a betegekhez a transzplantációs sebész?

– Manapság, az internet világában a páciensek gyorsan tudnak tájékozódni a betegségükről, de mivel sok félinformáció is kering, nagyon fontosnak tartom, hogy minden beteggel hosszabb ideig beszéljek, felvilágosítsam őket, s le is szoktam rajzolni, hogy miről van szó, és milyen sebészeti megoldás lehetséges. 

– Miben különbözik a transzplantációs műtét a többi sebészeti beavatkozástól?

– Súlyos betegekről van szó, akiknek egy szervük nem működik, s ennek következtében az egész szervezet egyensúlya, működőképessége érintett. A májtranszplantáció a legnagyobb sebészeti műtétek egyike, a véráramlást az alsó és a felső testfél között legalább egy félórára meg kell szakítani, ki kell venni a másfél-két kilós beteg májat, s be kell műteni az újat. Speciális képzés során meg lehet tanulni, de nem lehet a sebészet többi ágához hasonlítani. Más típusú megközelítést igényel a roncsoló daganatsebészethez képest, itt valamit adunk, nem elveszünk a szervezetből (a már nem működő vese és a hasnyálmirigy is marad).

– A sebészetnek szinte minden apró, kicsi szakágát tudni kell.

– Ez egy magas szintű, sajátos szakterület, amelyhez hozzátartozik a kilökődés meggátlása, a védekezőrendszer ismerete is.

Személy szerint a nemzetközi tapasztalatot azzal a céllal hoztam haza, hogy Magyarországon kamatoztassam, s az ország Eurotransplant-tagságát is segítsem – válaszolta dr. Máthé Zoltán, a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának igazgatója, akiről még biztosan fogunk hallani.