Mindennapjainkban élő múltunk

Felmenőink traumái, viselkedésmintái bennünket is befolyásolnak

Hogyan befolyásol minket felnőttként is az, ha nem tervezett babaként jöttünk a világra, vagy ha esetleg fiút vártak a szüleink, de lány született? – többek között ezekre a kérdésekre kaphattak választ azok, akik részt vettek a sikerlistákat vezető Örökölt sors című könyv szerzője, Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus előadásán, aki a Nyitott Akadémia szervezésében első alkalommal járt Marosvásárhelyen. A szakember szerint a mindennapokban tapasztalt szorongásaink, problémáink gyökere generációkra visszamenőleg keresendő, és egyáltalán nem mindegy, hogy valaki milyen előélettel, családi örökséggel válik szülővé, ugyanis az meghatározza a saját gyerekéhez való viszonyulását is.

A szakember a mindennapi praxisából, illetve saját életéből merített példákkal tette még érdekesebbé előadását. Mint mondta, páciensei különféle problémákkal keresik fel: sokan párkapcsolati nehézségekre vagy a szülő – gyerek kapcsolatban tapasztalt fennakadásokra panaszkodnak, például arra, hogy valahányszor felhívják az édesanyjukat, összevesznek. De akadnak olyanok is, akik úgy érzik, hogy a karrierjük nem úgy alakul, ahogyan azt szeretnék, elakadást tapasztalnak, de nem találják sem az okokat, sem pedig a megoldást. 

Orvos-Tóth Noémi rámutatott: bár számos elmélet látott napvilágot a pszichológiában, ő a transzgenerációs megközelítéssel dolgozik, amely azt mondja: hozd ide a problémád, de ne álljunk itt meg. Mindannyian egy nagy családi hálónak vagyunk a részei, ezért ismerni kell a múltat ahhoz, hogy magyarázatot, majd megoldásokat tudjunk találni a jelenben felmerülő problémákra. Ez korántsem új keletű megközelítés, már a Bibliában is találunk erre vonatkozó utalásokat, mint ahogyan az igen gazdag magyar nyelv szólásai között is például: Az alma nem esik messze a fájától, vagy a Nézd meg az anyját, vedd el a lányát típusú megfogalmazások is arra utalnak, hogy azokat a mintázatokat, viszonyulásokat, amelyeket otthon megtapasztalunk, felnőttként visszük magunkkal a saját családunkba. Az előadó terapeutaként számtalan olyan esettel találkozott már, amikor a kliens problémája akár több generációval korábbi történésekben gyökerezett, vagy szorosan összefüggött a családjából örökölt viselkedésmintákkal. Sok esetben a családi múlt felgöngyölítése során derül fény arra, hogy egy párkapcsolati elakadás mögött a tágabb családhoz köthető folyamatok húzódnak meg: őseink traumái, hiedelmei vagy átörökített viselkedésmintái irányítanak bennünket. Tehát attól, hogy valaminek vége lett, még nem múlt el – ez lehet mintegy a mottója is a transzgenerációs szemléletnek. 

Nem kívánt gyerekként a világra jönni óriási teher

Hogy kerültetek ide, erre a földre? Akarták-e a szüleitek, hogy megszülessetek, vágyott, várt gyerekek voltatok-e? – tette fel az első elgondolkodtató kérdést hallgatóságának Orvos-Tóth Noémi. Mint mondta, sokáig azt gondolták, hogy az anyaméhben csupán annyi történik, hogy a gyerek fizikailag felkészül az életre. Ma azonban a perinatális pszichológiának köszönhetően tudjuk, hogy a magzat már ott is „tanul”, illetve osztozik az anya érzelmi állapotában. Ha az édesanya nem szeretné, nem várja a babát, negatív érzések uralkodnak el rajta, a kezdeti elutasítottság, a szeretet hiánya pedig kedvezőtlen hatással van a magzatra. Az édesanya stresszét a gyermek is átéli, és ez befolyásolja az agyi fejlődését. Nem vágyott gyerekként a világra érkezni olyan teher, amely akár életutakat is befolyásolhat. Sokáig azt gondolták a kutatók, hogy egy kisgyereknek táplálékra van szüksége a fejlődéshez, aztán kiderült, hogy a jól táplált csecsemő is „elsorvad”, ha hiányzik a mindennapjaiból a szeretet, az ölelés, a simogatás. 

A statisztikai adatok szerint a terhességek 1/3-a ma nem kívánt terhesség.

Kutatások bizonyítják, hogy a nem kívánt babák az átlagosnál rendszerint alacsonyabb születési súllyal jönnek világra, később pedig a kapcsolataikban válik hátránnyá az életük kezdetén megtapasztalt elutasítás, gyakrabban válnak kiközösítetté, párkapcsolataik pedig sokszor labilisak, ugyanakkor körükben magasabb az öngyilkossági ráta. Orvos-Tóth Noémi egy páciense, egy negyvenes éveiben járó nő történetét osztotta meg a közönséggel, aki azért fordult szakemberhez, mert sokáig nem talált magának társat, nem tudta elhinni, hogy őt bárki is szeretni tudná. A terápia során kiderült, hogy a nagymamája „megesett” lány volt, és nem magát, hanem a gyereket hibáztatta az átélt szégyenért, folyamatosan megalázta, kritizálta. Majd a sors úgy hozta, hogy a lánya is hasonló helyzetbe került, a szakember páciense is nem kívánt gyerekként jött a világra. A klinikai szakpszichológus szerint ha valaki az élete elején azt tapasztalja meg, hogy nem szeretik, utólag hiába próbálja bárki is bebizonyítani neki az ellenkezőjét, az illető egyszerűen nem tudja elhinni. 

Ha Öcsi lánynak születik...

Az egyik legnagyobb elvárásunk a gyerek nemével kapcsolatos – mutatott rá Orvos-Tóth Noémi. Így sajnos, ha az ember nem megfelelő neműként jön a világra, az bizony megpecsételheti az életét, ugyanis előfordul, hogy a szülő nem tudja elfogadni, hogy esetleg a fiúnak várt baba kislány lett, vagy fordítva. Megdöbbentő volt annak a harmincas éveiben járó hölgy páciensnek az esete, aki arra kérte, segítsen neki elfogadni az életét gyerek nélkül, miután az orvosok közölték vele, hogy nem válhat édesanyává. A terápia során kiderült, hogy a nő édesapja annak idején nagy családra vágyott, sok fiúgyerekkel, igazi focicsapatra. Ehelyett az első fiú után megszületett ő, a lány. Az apa nem tudott beletörődni abba, hogy meghiúsulni látszott a terve, elkezdte a lányát fiúnak nevelni. Hiába szeretett volna pörgős szoknyát, kopogós cipőt, szó sem lehetett róla, a haját levágatták, arra hivatkozva, hogy nem praktikus a focizáshoz, és ettől kezdve mindenki fiúként tekintettek rá, Öcsinek szólították. De mindezek ellenére soha nem mondott ellen édesapjának, ugyanis a szakpszichológus szerint a gyerekek a végsőkig meg akarnak felelni, kedvében akarnak járni a szülőnek.

Ez a gyerek nem az a gyerek

Helyeteken vagytok-e a családi rendszerben? – hangzott el az újabb kérdés, ami arra ösztönözte a közönség soraiban ülőket, hogy kissé magukba nézzenek. A klinikai szakpszichológus rámutatott: régen igen magas volt a gyermekhalandóság, gyakori volt, hogy a családokban tíz gyerekből csupán öt-hat maradt életben. Sok esetben miután elhunyt egy gyerek, az volt a reakció, hogy szüljön egy másikat az anya. Helyettesítő gyerekekként emlegeti a pszichológia ezeket a babákat, ugyanis az elvesztett gyerek pótlásaként tekintettek rájuk. Orvos-Tóth Noémi szerint ezekben az esetekben különböző forgatókönyvek vannak a család gyerekhez való viszonyulását illetően. Az egyik az, amikor elvárják tőle, hogy ugyanolyan legyen, mint az elhunyt testvére. Egy másik, gyakori viszonyulási mód a túlféltés, a szülők folyamatosan attól rettegnek, nehogy ezt a gyereket is valami baj érje. A félelem, a rettegés, hogy elveszíthető a gyerek, szintén átöröklődik generációról generációra. 

Ugyanakkor előfordul az is, hogy az anya fájdalmat érez, amikor ránéz az új babára, mivel még nem engedte el az elvesztett gyerekét, hiszen miután megtapasztaljuk az elvesztés fájdalmát, nehezen szánjuk rá magunkat, hogy újra merjünk szeretni. 

Tabuképző nemzet a magyar

– állítja Orvos-Tóth Noémi. Szeretünk nem beszélni a dolgokról, főleg az érzelmekről, valósággal félünk, nehogy olyan téma kerüljön szóba, ami kínos lehet számunkra. Szinte bármiből képesek vagyunk tabut csinálni, legyen az a származás, a családi kapcsolatok vagy betegség. A család érzelmi klímája rendkívül fontos, minden családot egy láthatatlan határ vesz körül, és fontos, hogy ez a határ mennyire rugalmas, ugyanis ez határozza meg, hogy milyen mértékben tudunk majd megbízni a külvilágban. A családban tanuljuk meg, hogy számíthatunk-e másokra. Sajnos sok családban az a filozófia, hogy kizárólag csak magadra számíthatsz, és ez adódik tovább generációkon keresztül. 

A klinikai szakpszichológus szerint a hozzá forduló páciensek nyolcvan százaléka vallja be, hogy náluk a családban soha nem hangzik el a szeretlek szó, nincs ölelés, puszi.

A családban, ahol harmónia, szeretet kellene legyen, sajnos gyakran van ehelyett bántás, megszégyenítő nevelés, a Szégyelld magad! a szülők részéről elhangzó egyik leggyakoribb fegyelmező mondat. Sok családban csattannak el pofonok, mondván, a szülő is kapott gyerekkorában, mégis ember lett belőle. – Viszont a bántástól nemcsak az arc fáj, hanem a lélek is, a bizalmat teszi tönkre – hívta fel a figyelmet a szakember. 

A legtöbb lelki probléma hátterében gyerekkori trauma áll, a traumatizáltságnak a lenyomatát adjuk át generációról generációra. Sokszor nem a saját életünkben, hanem a generációkkal korábban történt traumák hatnak ránk még mindig, és ezek jelennek meg megmagyarázhatatlan tünetek, indokolatlan szorongás formájában.  Kutatások is kimutatták, hogy a veszély jelzései biológiai formában is továbböröklődnek: egy kísérletben cseresznyevirág-illatot permeteztek az egerek ketrecébe, és közben kellemetlen áramütéseknek tették ki őket, így hamar megtanulták a kettőt társítani egymáshoz. Az érdekes az volt, hogy az utódaiknál ez ugyanúgy megjelent, és a következő generációban is félelmi reakciót váltott ki az illat, pedig ők soha nem kaptak áramütést. Ezt figyelték meg a holokauszt-túlélők, kitelepítettek utódainál is: generációkkal később is szorongás, félelem jelentkezett náluk, tudattalanul hordozták azt a fokozott érzékenységet a külvilág ingereire, ami az életveszély idején a túlélést szolgálta.