Mindennapi krízishelyzeteink

Nem valószínű, hogy akad olyan ember, aki élete során ne lett volna krízishelyzet-ben, amikor, mintha kihúzták volna a lába alól a talajt, nem tudott mit kezdeni egy bizonyos helyzettel. Amikor tehetetlennek érezte magát, és képtelen volt másra gondolni, mint a bizonytalanságot kiváltó eseményre. Felismerjük-e életünk szakaszainak jellegzetes kihívásait, a kapcsolataink változásával-fejlődésével együtt járó válsághelyzeteket? – erre kereste a választ a Fa-mília Centrum Egyesület szervezte Szerdai párbeszédek beszélgetéssorozat legutóbbi kiadásán Becsky Borbála pszichoterapeuta és Czikó László plébános, mentálhigiénés szakember. 

Becsky Borbála hangsúlyozta: a változás életünk természetes velejárója. Van egy úgynevezett „program”, amibe beleszületünk, és ebben vannak krízisek, amikor valami történik velünk, és amikor kilábalunk belőle, valamivé válunk. A szakember személyes tapasztalatra alapozva elmondta, talán óvodáskorban éli meg a gyerek az első válsághelyzetet, amikor azzal szembesül, hogy édesanyja elmegy, és ő ott marad az ovi-ban. Majd serdülőként gyakran gondot okoz a kamasznak, hogy mit is kezdjen magával, úgy érezheti, hogy még az Isten is magára hagyta. Később, a párkapcsolatban, idővel felmerülhet, hogy az ember jól döntött-e, amikor a párját választotta. Gyakori a negyvenes korosztály körében a kapuzárási pánik, amit szintén válsághelyzetként él meg az ember. Erre az állapotra jellemző, hogy az egyén fizikai tüneteket is tapasztal, elszorul a torka, a gyomra. Gyötrődik, szorong, görcsösen keresi a megoldásokat, érzelmi reakcióit csak kismértékben tudja kontrollálni, másokat annak függvényében ítél meg, hogy kap-e tőlük segítséget, és kommunikációja a probléma ismételgetésére szűkül. 

 

A dobbantás tanulható

A pszichoterapeuta rámutatott, a kríziseknek két nagy kategóriáját kell megkülönböztetni: egyrészt vannak a normatív krízisek, azaz a normál életfolyamatok változásaiból adódó krízisek A személyiség fejlődésekor előre meghatározott stációkon, lépcsőfokokon haladunk, amelyek során az egyénnek az adott életszakaszra jellemző problémával, életfeladattal, krízissel kell szembesülnie. A probléma, az adott életfeladat megfelelő megoldása a következő életszakaszba lépés záloga. Például óvodáskorban talán az első válsághelyzet a dackorszak, és hogy a gyereknek ezzel hogyan sikerül megbirkóznia, nagyban függ attól, hogy mennyire veszi őt körül érzelmi biztonság, mennyire tiszták a határok, ameddig elmehet a gyerek. – Ezek az állomások elkerülhetetlenek, és az ezekre való felkészülés eleve tudatosságot feltételez. Fontos, hogy tudatosodjon bennünk, hogy hasonló helyzetben mit várunk el önmagunktól, hogyan küzdünk meg – fűzte hozzá Becsky Borbála. A krízisek másik csoportját a nem normatív krízisek jelentik. Ebbe azok tartoznak, amelyek előre láthatatlan helyzet hatására alakulnak ki, például váratlan szakítás, munkahely elvesztése, a gazdasági válság kedvezőtlen következményei. A pszichoterapeuta szerint különbséget kell tenni három fogalom, a krízis, a stressz és a trauma között. A stressz állandó állapot is lehet, aki hajlamos rá, annak akár végigkísérheti az életét. A traumának érzelmileg maradandó nyomai vannak, míg a krízisnek nincsenek. A krízis egy időben behatárolt történés, általában 6-8 hét a futamideje, és a kezelésére vannak stratégiák, amelyek működhetnek. Például ha az egyén látta, hogy egykor, hasonló helyzetben a szülei miként jártak el. A krízis valójában egy kátyú, amiből jól vagy rosszul léphetünk ki, esetleg erősebbé tesz. A lényeg az, hogy a mélypontról dobbantani lehet, és ez a dobbantás tanulható. Például hogy a gyerekek megtanulják-e kezelni a nehézségeket, az függ attól, hogy milyen mintát nyújtanak nekik a szülők. Ha például a fára mászást is tiltják nekik, nehogy bajuk essen, akkor arra tanítják, hogy az ajtón kívül veszélyes a világ. Pedig a világ szép, és számtalan dolog vár felfedezésre. Nagyon fontos az életösztön is, ami lényeges fejlődési erő. – A krízis olyan erőket mozdít meg, amikről lehet, hogy nem is tudtunk. Például ha kerget egy bika, átugrom a kerítést, de azelőtt nem gondoltam volna, hogy erre képes vagyok. Gyakori, hogy terápia során a terapeuta krízist provokál. Ilyenkor az a lényeg, hogy ne a szakember mondja meg, mit csináljanak, hanem hogy a pár együtt maga küzdjön meg a helyzettel – fogalmazott. Elhangzott, hogy a krízissel való megküzdés nem temperamentumfüggő, hanem az egyén érettségi szintje, addigi tapasztalatai számítanak, illetve hogy milyen kapcsolatrendszere van, ez határozza meg, hogyan kezeli a válsághelyzeteket. Gyakori, hogy a krízissel együtt járó kilátástalan állapotban tapasztalja meg az egyén a köldökzsinórt, ami Istennel összeköti. 

 

Nem irányítunk, csak benne vagyunk

– mutatott rá a krízis egyik fő jellemzőjére Czikó László búzás-besenyői plébános, aki elmondta, úgy emlékszik az életében bekövetkezett krízishelyzetekre, hogy akkor volt a legnehezebb, de nem volt amit tenni. Viszont ezeknek pozitív hozadéka is volt, irgalmasabbá tették, elsősorban önmagával szemben. A plébános szerint a 70-es évek óta terjedt el a krízis fogalma, és a mai embereknek azért nehezebb szembenézni ezekkel a helyzetekkel, mert nincsenek rítusok, amelyek segítsenek ezek kezelésében. Például a család válsághelyzetként élheti meg, amikor a gyerek más városba megy egyetemre, tehát kiköltözik a családi fészekből. Viszont nincsen egy rítus, ami megkönnyítené a leválást, a változás megélése és a búcsú annyiban merül ki, hogy a szülők felpakolják és elviszik gépkocsival az egyetemig.