2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Továbbra is népszerű a határon túli magyarok körében a Köldökzsinór program, amelynek köszönhetően 2018 januárja óta az anyasági támogatás, valamint a fiatalok életkezdési támogatása, a babakötvény ugyanúgy jár a külhonban születő magyar gyermekek után is. A támogatásokkal Magyarország kormánya anyagilag is elismeri azokat a magyar családokat, akik gyermeket vállalnak a világ bármely pontján. 

A bevezetés óta összesen 22.340 külhoni magyar család igényelte az anyasági támogatást és 19.289-en kérték az életkezdési letéti számla megnyitását gyermekük részére. Ez azt jelenti, hogy a külhonban született gyermekekkel együtt minden évben legalább 100 ezer magyar kisbaba jött a világra. 

A támogatások csaknem kétharmadát a Kárpát-medencében élők vették igénybe, azon belül is 70 százalékuk Erdélyben, 15 százalékuk a Vajdaságban, 9 százalékuk Kárpát-alján, 6 százalékuk pedig Felvidéken. 

A Kárpát-medencén kívül több mint 8000 kisbaba után folyósították a támogatásokat. A gyermekek 95 százaléka Európában, 5 százaléka a világ más tájain született. Összesen 68 országból érkeztek igénylések, a legtöbb Erdélyből és Németországból. 

Az anyasági támogatás összege 64.125 forint, ikergyermekek esetén gyermekenként 85.500 forint, az életkezdési letéti számla megnyitásakor pedig az állam 42.500 forint támogatást biztosít, amely minden évben az inflációval megegyező mértékkel kamatozik. A Köldökzsinór programba való bekapcsolódással egyidejűleg elindul a gyermek magyar állampolgárságának vagy magyarigazolványának kérelmezése is. A Köldökzsinór program jelentősége tehát az anyagi támogatáson felül a magyar származású gyermekek honosítása szempontjából is meghatározó. 

Bár a járványhelyzetben némileg csökkent az igénylések száma, a kérelmeket a gyermek születését követő hat hónapon belül akár digitálisan is be lehet nyújtani. A veszélyhelyzet múlásával várhatóan újra többen adják majd be az elmaradt kérelmeket. Ennek jelei már láthatók is a Vajdaságban, ahol májusban már újra emelkedés volt.

A magyarság gyarapodásához hozzájárul a csaknem 4,5 millió külhonban élő magyar. Ezen gyermekek, családok magyar identitásának a megmaradása nagymértékben függ az anyaország segítségétől. A Köldökzsinór programmal a magyar családtámogatási rendszer átlépte a trianoni határokat, kifejezve ezzel azt, hogy minden magyar gyerek kincs, szülessen bárhol is a világban. (sajtóközlemény)

Fotó: Soós Orsolya

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató