Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2011-08-28 16:20:44
Remekül rajtolt Enyedi Adrian gárdája a 2011–2012-es pontvadászatban, hiszen némileg meglepő módon a szászrégeniek két játéknap után százszázalékos pontszámot gyűjtöttek be. A dési idegenbeli sikert követően a régeniek a Gloria Beszterce fiókcsapatát fogadták. Elég kevés szurkoló látogatott ki az Avântul első hazai találkozójára. Az összecsapás előtt egyperces csenddel adóztak Gheorghe Maiogan elismert és közkedvelt régeni edző emlékének, aki két héttel ezelőtt tragikus körülmények között hunyt el. A házigazdák elszántan kezdték a mérkőzést, s már a 8. percben megszerezték a vezetést: ekkor egy kitűnő kiugratást követően Truţa mintegy 15 méterről egy jól eltalált lövéssel a kapu bal alsó sarkába küldte a pöttyöst, 1-0. Az Avântul magabiztosan uralta a játékteret, így a 21. percben már 2-0-ra módosult az eredményjelző: ekkor a csapathoz visszatért Sorlea egy látványos egyéni akció után kicselezte a vendégkapust, s pár méterről higgadtan lőtt az üres kapuba. A régeniek kimagasló teljesítménye tovább folytatódott, s két perccel később a Désen duplázó Fülöp háromgólosra növelhette volna csapata előnyét, ám a fiatal csatár közelről mellélőtt. Nyolc perc elteltével ugyanő képtelen gólra váltani Stoica Vili pontos jobb oldali passzát, kecsegtető szögből jócskán fölé emelve a játékszert. A 41. percben a jó formában játszó Sorlea kiválóan továbbított Stoicához, aki egy kemény lövéssel harmadszorra is betalált a tehetetlen Greab hálójába, 3-0. Ekkor már gyakorlatilag eldőlt a találkozó sorsa, annak ellenére, hogy a beszterceiek a félidő hosszabbításainak utolsó másodperceiben szépítettek, Rogozan egy 25 méterről megítélt szabadrúgás után faragott csapata hátrányából, 3-1. A második félidő eléggé kiegyensúlyozott volt. A vendégek olykor többet birtokolták a labdát, Dobrea, valamint Rogozan révén erős távoli lövésekkel veszélyeztettek, ám Husar három alkalommal is remekül hárított szögletre. Ennek ellenére góloknak csupán a vendéglátók örülhettek, hiszen Enyedi Adrian tanítványai még két alkalommal bevették a vendégkaput. Az 59. percben Truţa kitartóan küzdött a labdáért a kapu előterében, s ennek eredményeként sikerült finoman átemelnie a pöttyöst a besztercei kapuvédőn, 4-1. A mérkőzés utolsó találatát a 71. percben jegyezhettük: ekkor Fülöp kitűnő ütemben robog a bal oldalon, kiszolgálva Stoica Vilit, aki egy kemény lövéssel Greab hálójába továbbít, beállítva ezzel az összecsapás végeredményét, 5-1. A házigazdák valósággal lehengerelték ellenfelüket, s érdekes tény, hogy ehhez hasonló nagyarányú győzelmet az Avântul nem aratott közel 2 éve! A következő fordulóban folytatódhat a szászrégeniek sikersorozata, mivel ugyancsak hazai környezetben a tatrangi Unirea ellen lépnek pályára.
Avântul: Husar – Toncean, Merdariu, Dan R., Rozenfeld (76. Bucin), Truţa, Luca, Sorlea, Opriceana, Stoica V. (79. Zoltan V.), Fülöp (72. Nagy). Gloria II Beszterce: Greab – Patca, Homei, Bolbos, Archiudean, Hazbei, Rogozan, Fizesan, Dobrea, Apostolache, Pădurariu.
Játékvezetők : Braşovean Cristian – Bálint Marius, Greab Simion (mind Kolozsvár).