„Micsoda idők”

• 2023-07-24 15:00:00

• Kuszálik Péter

– sopánkodunk nemegyszer, pedig nem az időt kellene okolnunk a kellemetlenségekért, hanem az eseményeket, személyeket és/vagy a körülményeket. Ha megkaparásszuk a felszínt, akkor azt látjuk, hogy az idő nem a bajt, hanem a gyógyulást (vagy a kérdés megoldását) hozza el: „az idő minden problémát megold”. 

A kellemetlenségek egy részét a szélsőséges időjárás okozza, ám a két fogalom sokkal távolabb áll egymástól, mint hinnénk. Bár a magyar hihetetlenül gazdag nyelv, ebben az esetben nem ártott volna a német példát követni, ott ugyanis összetéveszthetetlen a két fogalom: Zeit és Wetter. [Hasonló példa: az óra kettős értelme: Uhr (a szerkezet) és Stunde (hatvan perc)]. Az érvelésem azért sántít, mert a ’szavak születése’ inkább spontán, semmint tudatos jelenség. Ilyen-olyan nyelvújítók beleszóltak a kottába, de fattyak születtek a kísérletekből: a ’zsiráf’ helyett a ’foltos nyakorjánt’ akarták bevezetni, holott az ’időjárásra’ kellett volna összpontosítaniuk. Mindegy, most már így marad…

Az igazi megrökönyödés akkor éri a kíváncsi embert, ha e fogalmak jelentését keresi. Az értelmező kéziszótárban a következő meghatározások szerepelnek. Az időnek kilenc értelmét különböztetik meg, az elsőt idézem: „A valóságnak az a vonása, hogy azt egymás után következő mozzanatok összefüggő folyamatának, történésnek fogjuk fel.” Sikerült első olvasásra megérteni? Még folytatódik; filozófiai értelme: „A térrel együtt az anyag létezésének alapformája, a jelenségek, folyamatok egymásutániságát kifejező dimenziója.” (Bocsánat, hogy ebben a fullasztó melegben jutott eszembe az időről írni, várnom kellett volna novemberig…) 

Az időjárás picivel érthetőbb, s rögtön látható, hogy az idővel csak távolabbi rokonságban áll. „A lágkörnek az alsóbb levegőrétegekbeli jelenségek (hőmérséklet, csapadék stb.) összességéből adódó állapota.” 

Tegyem hozzá: pillanatnyi állapota, mert már a régi görögök is fölfedezték: panta rhei (= minden folyik), azaz a világon minden állandó mozgásban van. A ’pillanatnyi állapot’ és az ’állandó mozgás’ hozza össze az időjósok (ugye-ugye! nem az időt, hanem az időjárást jósolják) örök mentségét: „Jól mondtam én, hogy eső és napsütés is lesz, csak az eljövetel sorrendjét és pontos idejét nem tudtam…” A jó öreg Shakespeare Hamlettel mondatja el az erre vonatkozó szövegét: „Ha most történik: nem ezután; ha nem ezután, úgy most történik; s ha most meg nem történik, eljő máskor…” Ez a csonka idézet ráhúzható az időjóslára is, de a teljes szöveg másról – az élet végességéről – szól. Íme: „… egy verébfi sem eshetik le a gondviselés akaratja nélkül. Ha most történik: nem ezután; ha nem ezután, úgy most történik; s ha most meg nem történik, eljő máskor: készen kell rá lenni; addig van.” 

Mert igaz ugyan, hogy az idő végtelen – úgy általában –, de „mindennek rendelt ideje van”, s „mindenkinek meg vannak számlálva a napjai”. Köntös-Szabó Zoltán egyik írása idézi egy falióra számlapjának a feliratát: „Minden percem sebez, az utolsó megöl”. Kb. 58 éve olvastam ezt, de nem felejtettem el, s próbálok úgy élni, hogy az időmet hasznosan töltsem – ellentétben azokkal, akik elpazarolják (-fecsérlik, -szórják, -isszák, -kártyázzák) az idejüket/életüket.

Közmondások serege szól az idő értékéről (pl. „ki időt nyer, életet nyer”), okos ember meghallgatja és számon tartja mindahányat. A kilencvenes években az ószeren vettem egy feliratos táblácskát, sárgaréz lemezből vágták ki a betűit. A németek szokása efféléket falra aggatni. Magyarul így hangzik a textus: „Isten teremté az Időt, de a Sietségről semmit szólt.” Ezzel védekeznek a lusta emberek, de ez a csipetnyi huncutság igen jól mutat gót betűkből kirakva. Az ateisták beleköthetnének a szöveg első részébe, de az legyen az ő gondjuk. Aki másképp tudja, az évenként egyszer – Szilveszter estéjén, a hálaadó szentmise kezdetén – el is énekeli: „Isten, ki az időnek határát kimérted, / Atyai bölcsességgel sorsunkat idézed. / Elődbe most az évnek estéjén imádva / Jő néped is, egy szívvel, s lélekkel kiáltja / Hála tenéked!” 

Végül egy hajdani arisztokrata vallomása a ’micsoda idők’ jegyében: „Én néha szeretném megúszni a demokráciát. Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy normális körülmények között nem kell törődni a politikával, az csinálódik magától, a választott emberek által, hiszen ez úgyis egyre inkább csak technika és így tovább. Esetleg úgy finomítom, hogy figyelni tán még igen, de nem kell résen lenni. Ez, fájdalom, nem igaz, szakadatlan figyelni kell, rémülten résen lenni, nincs mese. Ami mégis elvárható – és most nincs meg –, az az, hogy hagyjanak békében, ne másszanak be a szobámba, ne akarjanak tőlem állandóan valamit, ne politizálják át a tévémacit, a kultúrát, az életemet, hagyjanak békében, és én majd figyelek, figyelek, figyelek, nem tehetek mást – azaz politizálok (…), és ha nagyúri kedvem és kiszolgáltatottságom úgy hozza, beszélek.” (Esterházy Péter: A kék haris. Bp., 1996. 14. p.)

Ez a szöveg a népi demokráciáról íródott, de úgy látom: a parlamenti demokrácián is lehetne igazgatni ezt-azt.