Mi lesz veled, Rózsák tere?

Állítólag dédnagyapám Pókából városba jövet nagyon elcsodálkozott a zenélő kút láttán és hallatán. Az volt ám a székely város zenés-táncos ideje! Nagyapám már csak a Kossuth-szobros parkként emlegette a város főterét, ahol még vásárolt a Nagypiacon. Amikor édesapám leventekatonaként elindult innen a frontra, Széchenyi térnek hívták a város központját, s amikor rövid ausztriai fogságából hazatérve visszavonult a főtéren, már Sztálin nevétől volt hangos az utca. Azt a főteret már én is láttam, de én nem emlékszem a Sztálin-szoborra, nekem sokkal jobban tetszettek a zöld békák a szökőkúttal, mert olyant addig még nem láttam. Így lett számomra a város örökös főtere az, amely középiskolás koromban rózsákkal fogadott, s nőtt hozzá nemzedékünk szívéhez. Ezért lett számunkra szép elnevezés a Rózsák tere. 

Úgy hallottam, a városi tanács megszavazta a főtéri föld alatti mélygarázs építésének tervezését. Nem csodálkozom. A többség, akik ma valamit is számítanak a tanácsban, azok nem emlékeznek a zöld békákra. Akik ma a városi tanácsban a város arculatáról döntenek, azoknak szülei vagy nagyszülei nem a zenélő kutas városban vonultak be honvédő katonának, s így számukra a főtér legfeljebb a parkolás megoldásának lehetősége.

A múltkeresés szándékával jártam végig a városközpontot, s megállapítottam: a Bernády György polgármester úr idejében kialakított főtérből egykor kisajátítottak pár száz négyzetméternyi területet egy bizánci katedrális építésére. Most – a tervek szerint – kiharapnak a főtérből egy mélygarázshoz való bejárati teret, és a másik oldalon egy kijáratit. Egy jól megérdemelt főtéri parkolás után a mostani illemhely körül érkezünk majd vissza autóval a föld alól a világosságba. Állítólag a szabad királyi városi jogot megadó erdélyi fejedelem szobra is helyet kap a főtéren, s az egykori zenélő kút mása is. Remélhetőleg mindkettő a mélygarázs fölött, a rózsák társaságában. A főtér új arculata kövekből, élettelen műkőből vagy színes kőelemekből épül, s lassan több lesz a hideg kő a Rózsák terén, mint az élő tövises rózsa. 

Nem képzett művészettörténészként, csak úgy Marosvásárhelyen öregedő lakosként állapítom meg, egy évszázada elkezdődött a barokk-szecessziós főtér lassú giccsesedése, s mintha most már tanácsi segédlettel szépen folytatódna.