Mi legyen a használt bútorokkal, ruhákkal, meg egyéb holmikkal?
Egy közérdekű és sokakat érintő problémáról szeretnék szólni a Népújság hasábjain.
Egy közérdekű és sokakat érintő problémáról szeretnék szólni a Népújság hasábjain. Nincs olyan ember a világon, aki ne szembesült volna azzal a feladattal, hogy ki kelljen ürítenie egy eladott lakást vagy elhunyt szerettei dolgait kelljen kiszelektálnia. Egy emberöltő során sok minden hasznos és haszontalan dolog összegyűl egy háztartásban. Időnként lomtalanítani kell, és mikor eljön az a bizonyos pillanat, fel kell számolni mindent. Csak sajnos ez nem kivitelezhető oly egyszerűen, ahogy elgondoljuk, hiszen sokszor érzelmi okokból is nagyon nehéz túladni ezeken. Igyekszünk a használt, de jó állapotban levő ruhákat adományként odaadni valakiknek, anélkül hogy érzelmeikben megsértenénk őket. Nagyon örvendtem, amikor nálunk Szászrégenben is megláttam ezeket a fehér színű ruhagyűjtő konténereket, ahova minden gond nélkül bedobhatom a még jó állapotban levő, már általam nem használt vagy hozzátartozóim után maradt ruhadarabokat. Annak idején bizony elég nehéz volt megszabadulni ezektől a ruhadaraboktól, sem az egyházak, sem az öregotthonok nem tartanak igényt rájuk, nem fogadnak el ilyen jellegű adományt, hiszen városaink telítve vannak használtruha-kereskedésekkel, ahol potom áron kaphatók különféle ruhadarabok. Viszont a konténerekkel is az a baj, hogy nem tudom milyen gyakran ürítik őket, mert a lakónegyedünkben elhelyezett három darabból már csak egy maradt, ami talán vagy túl tele van, vagy roma testvéreink igyekeztek valahogyan kiturkálni belőlük valamit. Perceken keresztül kínlódtam, hogy az odacipelt holmit ne kelljen hazacipelnem megint. A szemetes-konténerek mellé is szoktam letenni ruhákkal tele zsákot, de akkor a guberálók kiállítást csinálnak belőle, azt pedig végképp nem szeretem. Tiszta új, nem használt ruhától vagy cipőtől akartam szabadulni, beadtam volna egy-egy turkálóba, de sajnos nem lehetséges, mert illegális áru volna.
A használt ruhák mellett maradnak régi, de jó állapotban levő bútorok is. Mi legyen ezeknek is a sorsa? Úgy éreztem, végtelenül szerencsés vagyok, hogy az, aki megvette édesanyám lakását, átvett a bútorokból is, és csak felét kellett odaadjam valakinek (tűzifának vagy egyéb célból), még fizettem is érte. S nem is említem a sok olyan apró dolgot, amelyek egy komplett háztartáshoz tartoznak. Az évek során összegyűjtött könyveinkről vagy a bőröndnyi fényképekről, melyek szép, életre szóló emlékeket idéznek fel bennem, nem is beszélek.
Jó volna, ha itt, nálunk is, mint külföldön, valaki vagy valakik elszállítanák a már fölösleges dolgokat. Sajnos a mai világban nem gyermekeink költöznek haza szülőváro-sukba vagy falujukba, hanem mi, az egyedül vagy jobb esetben ketten maradt szülők kezdünk új életet máshol, távolabbi vagy közelebbi tájakon, hatvan vagy hetven fölött. Változik a világ.
Demeter Judit
