2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ezúttal a Mezőség távolabbi vidékeire invitáljuk önöket. Akik eljutnak a megyehatárig, azok ne sajnálják az időt, üzemanyagot, keressék fel Kolozs vagy akár Beszerece-Naszód megye közeli érdekességeit is. 

A Sütő András-emlékház Pusztakamaráson (Fotó: Vajda György)


Ezúttal a Mezőség távolabbi vidékeire invitáljuk önöket. Akik eljutnak a megyehatárig, azok ne sajnálják az időt, üzemanyagot, keressék fel Kolozs vagy akár Beszerece-Naszód megye közeli érdekességeit is. Mezőzáhra május végén érdemes ellátogatni, amikor virágba borul az igen ritka és védett sztyeppei bazsarózsa, és álljanak meg az Ugron-kastély előtt is, amelyet remélhetőleg a megyei önkormányzat hamarosan felújít. Marosvásárhelyieknek pedig szinte erkölcsi kötelességük felkeresni Pusztakamarást, ahol a Kemény család múltjába tekinthetnek be, és beléphetnek Sütő András szülőházába, ahol egykor a nagy írónak „könnyű álmot ígért” édesanyja. 
 
Mezőzáh – Bábod, Boriskadűlő, Botadűlő, Bozsortanya, Mezőszakál, Mezőszélen, Ştefăneaca, Szengyelisuvadás
Mezőzáh (Zau de Câmpie) neve 1332-es pápai tizedlevelekben egy Zách nevű főember birtokaként szerepel. A településnek már lehetett temploma vagy kápolnája, amely lakóival együtt a tatárjáráskor elpusztulhatott. A református vallásra áttért hívők 1886-ig, a református egyházközség önállósodásáig Mezőfráta gyülekezetéhez tartoztak. A mai templom 1886-ban épült a hívek, valamint Wass Albert, Ugron Sándor és Kemény Pál nagyobb adományaiból. Tervrajzát Kelemen György készítette, az építési munkálatokat Váradi Károly kolozsvári építész vezette. A nagyharangot Wass Albert felesége, Kiljon Mária adományozta a gyülekezetnek. A kisharangot 1924-ben, a hívek adományából vásárolták. A szószékkorona 1931-ben, Soós Albert és felesége, Both Polixénia adományából készült. 
A templom mellett a községközpont látnivalója az Ugron-kastély, amelynek építtetését báró Ugron István, az Osztrák–Magyar Monarchia moszkvai nagykövete 1911 körül kezdte el. A kastélyhoz egy szerelmi történet is fűződik. Eszerint a báró egy orosz hercegkisasszonyba volt szerelmes, akit feleségül akart venni (állítólag ez a hölgy Miklós cár egyik leánya volt). A legenda szerint Ugron báró hercegi fogadtatásban akarta részesíteni a kisasszonyt, ezért engedélyt kért a császártól, hogy aranypénzekkel teríthesse be az utat a vonatállomástól a kastélyig. A császár beleegyezett az őrült tervbe, egyetlen kikötése volt, hogy az aranypénzeket élükre állítsák, hogy senki ne léphessen a király arcképére. Ugron báró, bármennyire gazdag volt, nem tudta megvalósítani tervét. Nemsokára az orosz cár családját is meggyilkolták, így teljesen remény nélkül maradt a báró. Szomorúan, visszavonultan élte életét e történet után, egyedül halt meg 1945-ben. A kastély az államosítás után többféle funkciót is kapott, működött benne tbc-szanatórium, iskola, magtár, 1963-tól pedig árvaház. Ugron Maria-Ioana 2006-ban adta le a keresetet a kastély visszaszolgáltatásáért, így jelenleg a Maros Megyei Tanács tulajdonában áll. Az árvaház kiköltöztetése után az önkormányzat szándéka szerint – a felújítást követően – turisztikai létesítmény lesz. A kastélyt francia középkori kastélyok mintájára építették. Ugyanakkor az építésnél használt naptári számok misztikuma erősebben rányomta bélyegét. A kastélynak négy tornya (4 évszak), tizenkét bejárata (12 hónap), négy terasza (4 hét egy hónapban) volt, ötvenkét helyiséget (52 év) foglalt magába, és mindennap más-más ablakon lehetett kinézni, mivel 365 ablakkal rendelkezett.
Mezőzáhtól mintegy hét kilométerre, a község északnyugati hatá-rában, a Botta-völgy legvégében, május végén 10–14 napon át virít az Erdélyi-Mezőség egyik rendkívüli florisztikai híressége, a keleti bazsarózsa (Paeonia tenuifolia L.). A növény őshazája a Kaszpi- és Fekete-tenger sztyeppvidéke. Állítólag a jégkorszakot követő száraz meleg időszakban, mintegy 9000 évvel ezelőtt több szárazság- és hótűrő társával együtt, kihasználva a napos lejtők enyhe és száraz mikroklímáját, vándorolni kezdett Közép-Európa felé. A vándorlás 3000 évig tartott. Két útvonalat követve hódíthatott új térségeket: az egyiken megkerülte a Kárpát-koszorút, a Duna mentén átvándorolt a dobrudzsai sztyeppéken és a Fekete-tenger bolgár partján, kihasználta a Kazán-szoros átjáróját, ilyenformán eljutott Újvidék delibláti homokpusztáira. A másikon, a Keleti-Kárpátokon és a Kárpát-kanyaron átvágva eljutott az Erdélyi-Mezőségre, ahol az erdősztyepp jellegű vidéken megfelelő életfeltételeket talált. A mezőzáhi bazsarózsa-állomány ezen útvonal legnyugatibb, Erdélyben egyedül-álló, napjainkig fennmaradt állomását jelképezi. A kivizsgálások kiderítették, hogy a mediterrán elterjedésű bazsarózsák mintegy 2 millió évvel ezelőtt alakultak ki. A mezőzáhi bazsarózsást hivatalosan 1932-ben nyilvánították védetté, ekkor kerítették be a területet. Évtizedekig a közel 90 évet megért Marcu Sâncrăian gondozta a védett területet, aki 1948-ban megakadályozta azt, hogy felszántsák a bazsarózsást, tudva, hogy egy szép napon újra virítani fog a határon e szép növény. A 2,5 hektáros természetvédelmi terület két egymáshoz közel eső foltján találhatunk virágokat. Sajnos a gondozatlan terület gyomosodik, és egyre kevesebb az egyed. Minden év május 20-án, virágzásának teljében ünnepet tartanak a községközpontban. 
 
Mezőbodon – Bugusalja, Dobratanya, Sándortelep, Urszajatelep
Mezőbodon
1332-ben Budun néven említik először, már ekkor egyházas hely volt. A falu katolikus lakossága a 16. században lett reformátussá. 1675-ig Kutyfalvával együtt Dátos leányegyháza volt. Azóta mindmáig anyaegyház. 1694. június 30-án itt tartották Bethlen Gergely lánya, Bethlen Kata és II. Apafi Mihály erdélyi fejedelem fényes menyegzőjét, melyen Erdély nemeseinek színe-java részt vett. A falu református temploma a keleti részen, egy dombon áll, körülötte ősi temetkezőhely van. Az eredeti plébániatemplomot a 15. században, majd 1888-ban újra átépítették. A faragott kövekből egy sem maradt a helyén, három falrészt leszámítva, a régi templom eltűnt az újban. A régi harangláb helyett tornyot építettek, amiben jelenleg két harang áll. A templom orgonája Bodor Péter (a marosvásárhelyi Bodor-kút építője) alkotása 1846-ból. Az eredetileg hat változatra épített orgonának ma már csak három változata ép, de így is működőképes és használható.
 
Nagysármás – Báld, Bánffytanya, Csehtelke, Kissármás, Lárga, Marocháza és Titiána
Nagysármás
A település neve a sárma (kígyóvirág) szó képzős alakja. Első említése 1311-ből való (Saramas), a későbbiekben Villa Sarmas, Saramas (1329), Poss Osarmas (1402) alakban, 1438-tól Sarmas Hungaricalis, 1467-ben Magyar Sármás alakban említették. 1703-ban éves vásár tartására nyert szabadalmat a település. 1785-ben a három Teleki (Sándor, László és Blanka) 34 román zsellércsaládot birtokolt a faluban. 1849 tavaszán a helyi Vasile Obreját és Ioan Călăţelt lázítás és gyilkosság vádjával Kolozsvárt halálra ítélték. 1865-ben már csak hat református család élt itt. 1894–1895-ben a magyar kormány a Teleki családtól megvásárolt 3910 holdas birtokra 127 református magyar családot telepít ide Veszprém megyéből (Adásztevelről, Balatonkeneséről, Rédéről, Nyárádról, Adorjánházáról, Tapolcafőről, Tótvázsonyból, Nagypiritről, Nemesvámosról és Kupról). 1910-re a telepes családoknak már csak 36%-a volt dunántúli származású, a többség az erdélyi megyékből, főként a mezőségi Marosszék falvaiból érkezett, így a múlt század fordulóján a reformátusok lélekszáma elérte az 1000-et. Az addig Pusztakamaráshoz tartozó fília akkor vált önálló egyházközséggé. A lelkészi lakás 1899-ben megépült ugyan, de temploma még nem volt az egyházközségnek, ezért az iskolában tartották az istentiszteleteket. Az 1901–1902-ben, Czigler Győző tanár terve alapján, Fischer és Ferencsik vállalkozók, ifj. Ferencsik Károly és Moldován János vezetésével kivitelezett templom toronygombjában őrzött emlékirat szerint az építés és berendezés teherviselője az akkori magyar királyi földművelésügyi miniszter, dr. Darányi Ignácz volt. A templomszentelést 1903. november 15-én tartották. Azóta többször is javították a templomot, többek között 1952-ben, 1961-ben és 1972–1973-ban, legutóbb 1996-ban. A templombelső berendezése eredeti, 1903-ban készült. A 1903-ban, Országh Antal nagyváradi orgonakészítő által épített, pneumatikus vezérlésű, egymanuálos, lábpedálos, nyolcregiszteres orgonát 1917-ben, 1938-ban és 2009-ben javították. A toronyórát Balogh József és Gráf József készítette 1903-ban. A 32 m magas toronyban három harang kapott helyet.
Nagysármás környékét nevezték „Göring-hasnak” is, amelyet az 1940-es második bécsi döntésnél döntőbíráskodó náci Németország a fontos kissármási földgázlelőhely miatt hagyott Románia birtokában. 1944. szeptember 26-án, miután a betörő magyar hadsereg szeptember 5-én ideiglenesen elfoglalta a települést, a magyar tábori csendőrség a pusztakamarási határban legyilkolta Nagy- és Kissármás 126 zsidó lakosát. 1952 és 1960 között rajonközpont volt. 2003-ban városi rangot kapott.
 
Kissármás
Nevezetessége az, hogy 1907 és 1909 között a vegyiparban, mezőgazdaságban, pirotechnikában használatos kálisók után kutatva kolozsvári és budapesti geológiaprofesszorok jelölték ki az első fúrások helyét a Mezőség középpontjában található Nagysármáson, majd Kissármás környékén. A Bolygó-réten végzett fúrásoknál fedeztek fel Erdélyben először földgázt. A gázmező szomszédságában sós források törtek fel, melyekre sósfürdő is települt. Kissármáson ipari műemlékként megőrizték az ún. 2-es számú gázkutat, amelyet 1908-ban kezdtek fúrni, de a keletkezett tűz s a 302 méternél észlelt erős kitörés miatt abba kellett hagyni a munkát. A szakemberek mérése szerint akkor napi 864.000 köbméter földgáz került a levegőbe másodpercenkénti közel 200 méteres sebességgel. 1913-ban kezdődött meg a gáz kitermelése, majd 1992-ben zárták le végleg a 2-es szondát, amelyből európai viszonylatban a legtisztább földgázt termelték ki.
 
Pusztakamarás
Habár Pusztakamarás már Kolozs megyében van, aki eljut mezőségi barangolásai során Nagysármásra, érdemes egy kitérőt tennie a Kolozsvár felé vezető útról Pusztakamarásra, hiszen a község sok szempontból kötődik a magyar történelemhez és kultúrához. 
A települést már 1322-ben Kamarás-, majd 1421-ben Pusztakamarásként említik. 1334-ben már plébániatemploma is volt. A faluban a Keményeknek két lakhelyük volt, mára csak az egyik maradt meg, az is nagyon romos állapotban. A kúria egy egyszerű, téglalap alaprajzú építmény, amelynek hátsó homlokzatához egy emeletes, négyszög alaprajzú torony csatlakozik. Az épület a klasszicizmus stílusjegyeit hordozza, erre utal a főhomlokzaton elhelyezett négy egyszerű oszlop, amely mögött tornác található. A XX. század elején még teljes pompájában állt a Kemény-kúria, amely a második világháború idején vandál támadás áldozatává lett. A helybéli lakosság kirabolta, és ekkor pusztult el a hatalmas könyvtár is. 1949-ben innen hurcolták el br. Kemény (II.) Bélát (1902–1957) és feleségét, csíkbánfalvi Antalffy Jolánt (1901–1978), illetve br. Kemény Géza (1906–1945) családját. Az államosítás után az épületet a helyi termelőszövetkezet használta. Teljes lepusztulása a rendszerváltás utáni években következett be. 
A másik Kemény-kúria épülete még az államosítás előtt tönkrement, ma már az alapjai sem látszanak, csak az egykori kertben álló sírkertet lehet megtalálni a szántóföld elkerített részén. 
Ennél érdekesebb a XIII. században épült református templom, amely bőven nyújt látnivalót. A díszes szószék és szószékkorona mellett a falakat díszítő bárói, grófi címerek láthatók a Kemény család pusztakamarási ágának tagjait felsoroló táblával együtt. 
2017. június 17-én Kemény Zsigmond-emlékhelyet avattak a templom udvarán, ahol leleplezték Gergely Zoltán szobrász alkotását, Kemény Zsigmond mellszobrát és restaurált sírkövét, valamint Kemény János és Csóka Rozália sírkövét, amelynek elkészítését Bilibók Károlyné báró Kemény Fruzsina és fia, Bilibók Botond támogatta. A lelkipásztor ígérete szerint Kemény Zsigmond-emlékszobát is kialakítanak a parókián. 
Pusztakamaráson született Sütő András. A Kossuth- és Herder-díjas író szülőháza 2013-ban került magyar közösségi tulajdonba, miután az erről szóló adásvételi szerződést az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és az RMDSZ aláírta az örökösökkel. 2015 októberétől a felújított Sütő András-emlékház művelődési központként is működik.
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató