2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mezőgazdasági szakemberek X. találkozója

A Maros Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság pénteken délután szervezte meg Marosvásárhelyen a Manadas vendéglőben a megye mezőgazdaságában dolgozó szakemberek hagyományos évi találkozóját.

 

A Maros Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság pénteken délután szervezte meg Marosvásárhelyen a Manadas vendéglőben a megye mezőgazdaságában dolgozó szakemberek hagyományos évi találkozóját.

A rendezvényt Timar Liviu mérnök, a Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság ügyvezető igazgatója nyitotta meg, ezt követően Marius Paşcan prefektus és dr. Kelemen Atilla RMDSZ-képviselő, a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke köszöntötte a jelenlévőket, és hangsúlyozta: „Maros megye a mezőgazdaság szempontjából mindig is mérce volt, mezőgazdászaink az országos ranglistán az elsők között voltak és vannak nyilvántartva. Állattenyésztőink is, főleg a tejhozam szempontjából, sok éven át élhelyen voltak. A tavalyi esztendő talán az elmúlt 50 év legjobb mezőgazdasági éve volt a kedvező időjárásnak köszönhetően. Ezt megyénk mezőgazdasági termelői ki is használták. További sikereket kívánok nekik a következő években is.”

A megyei mezőgazdasági vezetők három érdemoklevelet adtak át: a legidősebb – 85 éves – Varlan Ioannak, aki 1952 óta hűtőipari mérnökként dolgozott a megye élelmiszer-iparában. A volt húsfeldolgozó vállalat igazgatójaként nyugdíjazták 1988-ban. A ma 80 éves Stanciu Silviu mezőgépész mérnök munkáját is oklevéllel és az azzal járó ajándékkal ismerték el. Németországban és Csehszlovákiában továbbképzési tanfolyamokon vett részt, ottani tapasztalatait használta fel a mezőgazdasági gépek itthoni karbantartásában és felújításában. A harmadik szakember, aki oklevelet vett át, a marosvásárhelyi 82 éves Kozma Ödön mezőgazdasági mérnök volt. Pályafutását 1952-ben kezdte a megyei mezőgazdasági igazgatóságon, ezt követően újságíróként dolgozott a helyi lapnál, majd visszatért szakmájához. Hosszú éveken át a nyárádgálfalvi és nagyernyei kollektív gazdaságok vezetője volt. Mivel kedvenc időtöltése a kisállatok tenyésztése volt, aktívan hozzájárult a Marosvásárhelyi Kisállat-tenyésztők Egyesületének létrehozásához. Nyugdíjazása után visszatért ifjúkori hobbijához, a festészethez.

A mezőgazdasági szakemberek X. találkozóján első alkalommal vett részt Kluzsán Attila fiatal vállalkozó, a Blondy Románia tulajdonosa, aki nemrég döntötte el, hogy a mezőgazdaságban használatos vegyszerek és más anyagok forgalmazása mellett, saját beruházásból vállalkozást indít a mezőgazdasági termelésben is. Marossárpatakon egy négyhektáros területen kezdte el többfajta paprika termesztését. A négy hektárból négy ár területet fóliával fedett be. A kis farmon a tevékenységet az ugyancsak fiatal szakember, Fekete Dénes irányítja. Mindkettőjük szerint érdekes és tanulságos volt számukra a találkozó.

Miután kisorsolták a tombolajegyeket, kezdődött a bál.

 

 

Hogy vinné el a fekete mentő! 51 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 51 perccel korábban

Erről jut eszembe 51 perccel korábban

Rollernagyi 51 perccel korábban

Közönségszolgálat 51 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 51 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 51 perccel korábban

Hírek, rendezvények 51 perccel korábban

4keréken 51 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató