Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2012-07-03 15:52:55
Kajcsa Jenő: A kis lepke meg az aranypettyes esernyő
Gondterhelt a
kis lepke,
bánatfelhő
belepte:
– Kellene egy
aranypettyes
esernyő,
ne áztasson
himihumi
csepergő!
Mert a helyzet
rettentő,
el kell bújnom
kalapnyi nagy
lapu alá,
ha zápor zúg,
vagy a hőség
rekkenő.
Ép ez okból
cukiremek
dolog volna
egy divatos
aranypettyes
esernyő.
Ki meglátna,
rám nevetne:
– Jaj, de helyes!
De hetyke
ez a csitri
aranypettyes
esernyőjű
kis lepke.
Láthatatlan barátokat várunk
Gyerekkori játszótársam mindig azt mondta, amikor nyaranta szüleimmel strandolni, kirándulni készültünk, hogy távozásunk után háromszor átbucskázik a fején, legyecskévé változik, és velünk jön. Bizonyára soknak közületek vannak láthatatlan kísérőitek, akik soha sem maradnak le tőletek, és akikkel a legféltettebb titkaitokat is megosztjátok. Ha szeretnétek, hogy a többi kuckólakó is megismerje őket, rajzoljátok le vagy pár sorban mutassátok be őket nekünk.
Alkotásaitokat küldjétek el szerkesztőségünk
postacímére: Népújság szerkesztőség, 540015,
Marosvásárhely, Dózsa György út 9. szám, II. emelet.
A borítékra írjátok rá: Láthatatlan barát. Mesekuckó.
Megy a kérdés vándorútra…
Strandok, erdők, játszóterek, ismerős és sosem látott tájak várják napkeltétől sötétedésig a szünidőzőket. Ha lenne egy varázsszőnyegetek, hova repülnétek rajta? – kérdeztük az egyik kövesdombi gyereksziget bennszülötteitől.
Krisztián Ádám: Afrikába és a Fekete-tengerre. De főleg Afrikába, Szabival.
Tamás: Vissza Horváthországba, hogy fürödjek a tengerben.
Edi: Kínába, álmomban már jártam ott. Előtte vennék egy szótárt is.
Szabi: A sivatagba, ott a legklasszabb. Szürcsit vinnék itthonról.
Öcsike (Tamás): Spanyolországba, hogy mehessek a focimeccsekre és megtanuljak gitározni.
László Noémi: Afrika
Kenya, Burundi, Uganda –
oda menne a víziló,
ha egyáltalán utazna.
Kongó, Dzsibuti, Szenegál –
oda menne a krokodil,
de csak a folyóban vegetál.
Mali, Kamerun, Gambia –
oda menne az elefánt,
csakhogy túl sok a holmija.
Etiópia, Mozambik –
oda menne az orrszarvú,
de az ég alja morajlik,
menekül a zebra, ideges a gnú,
reszket az antilop, az íbisz szomorú,
futkos a strucc, a kafferbivaly,
csendesen, nyugodtan emelkedik
fejük fölött a Kilimandzsáró
felhőkbe vesző csúcsaival.
Mi történt az unatkozó békákkal?
Kedves gyerekek! Pár héttel ezelőtt, amikor a Mesekuckó kitárta kapuit, arra kértünk benneteket, írjátok, rajzoljátok tovább a Zöld Völgyben unatkozó, új színekre vágyó kisbékák történetét, akik piros „valamit” viselő vendégek számára szerveztek mulatságot. (Mese a piros kalapos békáról: Lengyel mese, átdolgozta Sebők Éva, megjelent lapunk május 31-i számában). Most megtudhatjátok, mi volt az a furcsa hang, amely megzavarta a vidám összejövetelt.
Pávai-Marossy Zsófia (Marosvásárhely, ősztől hatodikos a Bolyai líceumban) így folytatta a történetet:
... Megint kopogtatott valaki, és ez a valaki nagy volt, erős volt, beleremegett tőle a békalak. De amikor Brekeke ajtót nyitott, csak egy piros levelet talált a küszöbön. Ez állt benne:
„Brekeke és Kutykuruty!
Ezt még nagyon meg fogjátok bánni. Minden állat, amely nem piros színű.”
Brekeke nagyon megijedt. Gyorsan elmondta Kutykurutynak, hogy mi áll a piros levélben, majd meg is mutatta neki. Kutykuruty is megrémült.
– Jaj, bátyó. Most mit tegyünk? Ha nem lesz valami piros rajtunk, nagyon pórul járunk. Van valami ötleted, Brekeke?
– Fogalmam sincs, mit tehetnénk – hüppögte elkeseredetten Brekeke.
A vendégek észrevették, hogy a házigazdák bánatosak.
– Egyet se féljetek. Nem lesz semmi baj – vigasztalta őket az egyik katica.
– Harkály úr máris varr nektek két piros kalapot – tette hozzá egy másik.
– Jaj de jó, megmenekültünk – sóhajtott fel boldogan Kutykuruty. A két béka nemsokára fel is próbálhatta a kalapokat, pont ráillett a fejükre.
– Megmenekültünk – kiáltottak fel, és kiugráltak lakásuk ajtaján.
És íme, az eredeti változat:
– Kelep! Kelep! Itt vagyok! – bólogatott jókedvűen a gólya. – Piros a csizmám, nekem is szól hát a meghívás, igaz? Táncolni akarok a mulatságtokon!
Hanem a kisbékáknak ekkor már hűlt helyük volt, zsupsz! – fejest ugrottak a vízbe, s kereket oldottak, a gólya meg kénytelen-kelletlen hazament. De a kisbékák nem okultak az esetből. Piros kabátkát, piros kalapkát szabtak-varrtak maguknak, abban szökdécseltek a tóparton.
Látta ezt a bölcs, öreg béka, és így sopánkodott:
– Jaj, csak baj ne legyen belőle!
A gólya meg a fészkéről belátott a Zöld Völgybe, s észrevette az ugrándozó kis piros alakokat.
– Magától sétáló kalapok? – csodálkozott, és nyomban odasietett. Közelebb érve látta, hogy a kiöltözött kisbékák hancúroznak ott, a legteljesebb nyugalomban.
– No, már most nem bújtok el előlem! – rivallt rájuk. – Idepiroslik a kalapotok!
Ekkor rettentek csak meg a kisbékák! Akárhova ugrottak, felhangzott a gólya kelepelése:
– Nem bújtok el, itt piroslik, ott piroslik a kalap!
– Dobjátok le gyorsan azokat a piros holmikat! – kiáltott rájuk egy nagy, zöld levél rejtekéből a bölcs, öreg béka.
Jobbra röppent a kabát, balra a kalap, s a két kisbéka zöld kabátjában máris besurrant a zöld fűbe, máris beugrott a zöld vízbe.
– Hová lettek? – bökdöste csodálkozva a kalapokat a gólya. Bizony, hiába bökdöste, nem menekültek a kalapok. Hű, de mérges volt!
A két kisbéka pedig ott csücsült a zöld víz mélyén, ott kuksolt a zöld kabátban, beleolvadva a sok-sok zöldbe. Aligha kívánnak maguknak egyhamar piros kalapot, piros kabátot!