Most aztán nagyon nehéz felelősnek és okosnak maradni. Teljesen át kell értékelnünk a következő hónapokat, de az is lehet, hogy éveket. Már nemcsak a koronavírus jelenlegi hatására, veszteségeinkre utalok, hanem továbbgondolva, a későbbi jövőnket is szem előtt tartva úgy tűnik, újabb stratégiát lesz szükség kiagyalni.
Mint egy közösségért (is) felelős zenekarvezető, egyelőre elszörnyülködve látom az elmúlt hat hónapos folyamatos munkám eredményét, az eddig már leszerződött 38 koncertünket dugába dőlni. Ha mondjuk május elejétől, valami csoda folytán, nem oldják fel a nyilvános rendezvények zárlatát, az a zenekarom anyagi ellehetetlenülését jelenti. Tudom-tudom, minden más ágazatban is kétségbeejtő a kialakult helyzet (lásd: turizmus, vendéglátás, utaztatás, konditermek, színházak, mozik, klubok, áruházak stb-stb…), azonban én most a saját barátaimért, a zenészkollégáimért aggódom! Elsősorban természetesen AZ EGÉSZSÉGÜKÉRT – ami nyilván a legfontosabb –, másodsorban pedig a megélhetésükért. És itt természetesen nem csak a számomra legfontosabb KARTHAGO zenekar tagjaira és a technikai munkatársainkra utalok, hanem AZ EGÉSZ SZAKMÁRA, minden más zenészre és technikus kollégára, kollektívára, csoportra, szólistákra, zenekarokra. Hogyan tovább?! Vajon pótolja-e valahol valaki az elveszett, kiesett bevételeinket? Tudom, jogi nyelven ez a vis maior. Azaz váratlan, előre nem látható, nem számítható gátoló tényező. Amiről senki nem tehet. Mint például a földrengés, az árvíz, a tornádó, országos sztrájk, áramkimaradás és persze a járvány. Amikor végül is senki nem felelős a történésekért, de mégis mindenki bevétel nélkül marad.
Megelőzve néhány várható „jóindulatú” kommentet, előre mondom, hogy persze, vannak jól kereső bandák, énekesek, művészek. Mi sem panaszkodhatunk, szerencsére. Azonban azt senki nem látja, hogy mi is van emögött. Mennyi befektetés, méregdrága hangszerek, új erősítők, effektek, színpadi kellékek, látványelemek, monitorrendszerek, javítások, újdonságok beszerzése, plusz az egyéb rezsik. Nem „sírni” szeretnék, de a nyári fő koncertszezon nálunk mindössze 4-5 hónap. Télen szinte teljesen leáll a koncertezés, néhány klub marad, és tulajdonképpen a nyári bevételeinkből kell télen megélnünk. Így azután az anyagi tartalékaink nem végtelenek. Nagyon hamar apadni kezd, ha nem jön hozzá semmi… Ha pedig ez a szörnyű járvány még sok hónapig kitart, lehet, hogy az egész nyarunk dugába dől. Ez pedig a zenésztársadalomnak nagyon komoly tragédia.
Bizonyos segítséget tehát el tudnék képzelni. Vannak szakmai szervezeteink, egyesületeink, vannak szerzői jogi és előadói jogi irodáink, van az NKA és az Emmi, a szakszervezet, a Mahasz, és valahol maga az állam. Valamennyi szervezetnek hosszú-hosszú évek során szép bevételei voltak a művészek különböző munkáiból. Amikor ugyanis jól megy a szekér, sok az előadás, akkor ők begyűjtenek, kollektálnak, és a bevételek bizonyos részét különböző módon felosztják a szerzők és az előadók között. Azért marad ott pénz. Elnézést, nem akarok más zsebében turkálni, ez nagyon nem az én világom. De most eljött az a nehéz és váratlan idő, amikor segíteni kellene! Nem csak oda tolni a pénzt, ahol már amúgy is van, hanem oda is, ahol most egyáltalán nem lesz. Talán hetekig, talán hónapokig.
Úgy kezdtem az írást, hogy nagyon nehéz felelősnek és okosnak maradni jelen helyzetben. És tudom, bonyolult dolgot vetettem fel. Ugyanis nagyon nehéz igazságosan adni, azaz valahogyan, valamilyen szempontok szerint pénzt osztani a nehéz helyzetbe kerülő zenész népnek. Segélyt. Juttatást. Támogatást. Akár például előre hozott szerzői és előadói jogdíjfizetéseket… Mert ki fogja azt megállapítani, hogy mondjuk kinek mennyit adjon valamely szervezet, és miért? DE ha meg sem próbáljuk, akkor olyan végzetes helyzetbe kerülhet a zenészszakma, aminek a végét egyelőre nem is láthatjuk.
Tehát szükség lenne most az összefogásra, egy szervezetten és okosan kitalált, talán egyelőre akár egyszeri támogatási rendszerre, amely átmenetileg és gyorsan nyújtana segítséget a zenészeknek a túléléshez. Kérem tehát az illetékes és nevezett szervezeteket, hogy mentsék, segítsék a zenészeiket, dugják össze a fejüket, és lépjenek mielőbb!
Szigeti Ferenc – Karthago együttes
