Menekülés 1916 őszén

A város az 1914-es őszi orosz betörés idején szembesül először a menekültek áradatával, amikor máramarosi és Beszterce megyei menedék- és védelemkérők érkeznek ide a nyugalmasabbnak látszó Vásárhelyre.

(Folytatás szeptember 23-i lapszámunkból)

Menekültek Marosvásárhelyen

A város az 1914-es őszi orosz betörés idején szembesül először a menekültek áradatával, amikor máramarosi és Beszterce megyei menedék- és védelemkérők érkeznek ide a nyugalmasabbnak látszó Vásárhelyre. 1916. augusztus 22-én, napokkal a román támadás előtt, maroshévíziek érkeznek ide, akik a határ mentén suttogott hírek hatására útra kelnek. Az augusztus 27-e utáni első menekültek is vonattal érkeztek a városba Gyergyó–Maroshévíz felől augusztus 29-én. És hamarosan elérte a várost az országúton érkező szekeres és gyalogos menekültáradat.

Egypár nap alatt a városba érkező menekültek száma több ezerre duzzad. Szeptember folyamán állandó jelleggel nyolc-tíz ezer menekült tartózkodott itt. Szeptember 10-én számuk 7000 körüli volt, lakhelyük szerint 50%-ban Csík, 20-25%-ban Háromszék, 18%-ban Udvarhely megyeiek, a többiek Maros-Torda megye legészakibb és legkeletibb részeiből valók. Egy 1916. szeptember 29-i kimutatás szerint 7943 egyén ellátásáról kellett a városnak gondoskodnia. Származási helyük szerint 5939-en Csíkból, 1165-en Háromszékből, 156-an Maros-Torda megyéből, 662-en Udvarhelyről és 21-en Brassóból érkeztek. Még november 4-én is mintegy 6000 székelyföldi menekülttel számol, és ellátásukra egyvagonnyi kukoricát igényel a város.1

A kormány a menekültek ellátására személyenként napi egy koronát irányzott elő, de a téli időszakra való tekintettel, a főispán közbenjárására azt a belügyminisztérium felemelte napi két koronára. A menekültek fogadása, elszállásolása, ellátása és mihamarabbi továbbirányítása a városra hárult. Hónapokon keresztül a város legégetőbb gondja a menekültek elhelyezése és élelmezése lett. Egy részüket elhelyezték a meggyesfalvi téglagyárban, a többieket iskolákban, kiürített középületekben vagy magánházaknál, de jócskán maradtak a város szélén letáborozottak is. Így szeptember elsején az állomás belterületén tartózkodó 256 személy (35 férfi, 74 nő és 147 gyermek) számára a Kemény Zsigmond utca 10. sz. alatti épületben találtak szálláshelyet.2

Szükségkonyhát az új téglagyárban, a Baromvásár téren, a Jókai utcai izr. elemi iskolában, a tűzoltóőrtanyán állítottak fel számukra. Amikor az idő mind hidegebbre fordult, a gyermekmenhely régebbi lakóit máshova vitték, és a menekült gyerekek számára, az iskolák és középületek mellett, itt is újabb szálláshelyet nyitottak.3

A közbiztonság, a rend és csend fenn-tartása érdekében szeptember elsején Maros-Torda területére is bevezették a rögtönbíráskodást, amely kiterjedt a jogosulatlan toborzás, katonai szolgálati kötelesség megszegésére való csábítás, vagy szökésben való segélynyújtás, kémkedés és az állam hadereje ellen intézett cselekményekkel kapcsolatos ügyekre. Ugyanakkor, már augusztus 31-én a város főkapitánya megkettőzte a csendőrjárőrök számát, akik feladatuk ellátására segítséget a gyergyószentmiklósi csendőrség hat tagjától kaptak.

Mindjárt a menekítési akciók elején Bernády György városi főispán menekültügyi kormánybiztosi felhatalmazást kap, és kormánybiztosként számos intézkedést hoz. Már augusztus 29-én adománygyűjtésbe kezd. Megmozgatja a város gazdasági elitjét, hogy adakozzanak a menekültek élelmezésére. Az első adakozó maga Bernády, majd dr. Csontos Olivérné, aki száz koronát adományoz a menekültellátás költségeire, később pedig László György 1000-et.4 A városi pénztár jóformán üres, a tanács augusztus 30-án mégis 5000 koronát elkülönít erre a célra.

Bernády naponta ellenőrizte a menekültek szálláshelyét, konyháját és ellátását. Különben is az a hír járta róla, hogy a menekülthullám ideérkezése óta nem volt otthon, a hivatalban alszik minden éjjel pár órát. Irodája minden panaszos előtt nyitva. Fontosnak tartja a folyamatos nyilvánosságot tevékenységét illetően, és semmit sem bíz a véletlenre. Szeptember 5-én arról is intézkedik, hogy a városi tisztviselők éjjel-nappali ügyeletet tartsanak, és hogy az összes városi tisztviselő állandóan a rendelkezésére álljon.5

Az augusztus 29-én megalakított menekültsegélyezési bizottság munkáját több önkéntes aktivista és adományozó is segítette. Az Önkéntes Mentő- és Tűzoltó-Egylet naponta 3000 adag ebédet, ruhát oszt szét a menekültek között, és a gyerekeknek tejet szereznek. Az egylet munkája főként a Jókai és a Régi baromvásár utcai iskolákban folyt.

Megemlítjük, hogy a menekültek helyzetéről egy főként Bernády által sértőnek ítélt tudósítás is megjelent az egyik budapesti lapban. Az Est riportere, Fényes László, aki átutazóban néhány órát töltött Vásárhelyen, azt írta, hogy a megyeszékhelyen és a vármegyében eleinte semmiféle intézkedés nem történt a menekültek fogadására és ellátására. Válaszul a Székely Napló két cikkben is felháborodottan utasítja vissza Fényes állítását, hibájául felróva, hogy a tudósító senkivel sem beszélt a hivatalosságok közül, és csupán néhány órányi tartózkodás után alkotott elhamarkodott véleményt a Maros-Torda vármegyei és a városban uralkodó állapotokról. Az esetleges rendellenességek (fosztogatások, hiányosságok, halálesetek) kivizsgálására a főispán azonnal intézkedett.6

A menekültek továbbszállítása, a kijelölt helyekre való irányítása már az első napokban elkezdődött. A vasúton való szállítás azonban bonyodalmasnak bizonyult. Kevés volt a szerelvény, nehézkesen közlekedtek a menekülteket szállító vonatok, hiszen az útvonalak használatában, vasúton és országúton is a katonaság elsőbbséget élvezett. Emellett a vonatra szállók meg kellett váljanak állataiktól, járműveiktől és terjedelmesebb holmijaiktól.

Szeptember 10-ére már annyi továbbszállításra váró menekült összegyűlt a városban, hogy egy részüket gyalog a nyárádtői és radnóti vasútállomásokra irányították, hogy ott bevagonírozhassák őket, de mivel az előirányzott két vonat csak szeptember 20-án indulhatott, addig még Marosvásárhelyen tartották őket.7 A jobb erőben lévő menekülteket azonban szeptember 14-én gyalog indították Kolozsvár felé.

Az állatállomány ügyében a földművelési minisztérium augusztus 31-én elrendelte a felvásárlóbizottságok létesítését. Az Erdélyben felállított tíz állatátvevő állomás egyike Marosvásárhely lett.8 Az állatátvevő bizottságok szeptember 4-5-én kezdték meg működésüket. Az utasítás szerint először a keleti határ menti megyék menekült lakosságától kellett felvásárolni a jószágot, csak a legvégén kerülhetett sor a marosvásárhelyi és város környéki gazdákra.

A felvásárló katonatisztek az alacsony árak mellett a visszaélések egész sorát követték el az állataikat kényszerűségből átadókkal szemben. A nagy mennyiségre való hivatkozással szemre értékelték az állatokat, és jóval a megszabott áron alul fizették ki őket. Ez az eljárás felháborította Bernádyt. Felterjesztésében kifejtett véleménye szerint az árak a román háborút megelőző forgalmi árakhoz hasonlóak kell legyenek. Aggályaira azt a „megnyugtató” választ kapta, hogy a kormány magasabb áron fogja az állatokat értékesíteni, és a többletet a tulajdonosoknak juttatja.9

Különösen nagy gondot jelentett a menekült gyerekek, árvák, lelencek biztonságba helyezése, élelmezése és egészségének megvédése. Már az első napokban nyilvánvalóvá vált, hogy a városi egészségügyi személyzet képtelen az egyre nagyobb létszámban fellépő betegségek leküzdésére. Főként a gyerekek voltak veszélyeztetve, hiszen többségük védtelen volt a ragályos betegségekkel szemben.

Mivel a vásárhelyi menekült gyerekek ügye köztudottá vált, Ruffy Pál, a gyermekmenhelyek országos főfelügyelője helyszíni szemlét tartott. Megállapította, hogy a gyerekek között felütötte a fejét a vörheny és a bélhurut, orvosi ellátás hiányában kb. száz gyerek pusztult el az úton, illetve a menekülttáborban. A menhely a Székely vértanúk emlékműve feletti dombon – a Kosárdombon – van elhelyezve, és emellett vannak kihelyezett részlegei a Maros- és Nyárád völgyében, Ákosfalván és Parajdon is. A menekítéskor ezekről a távolabbi helyekről a gyerekeket a központi menhelyre irányították.10 A hadiárváknak az iparos-

tanulók otthonában biztosítottak szállást, és szeptember 10-én Budapestre szállították őket, ahova 54 órai utazás után érkeztek meg.11

A román betörés hírére a vásárhelyiek egy része is a menekülést választotta. Egyesek már szeptember másodikán pánikot keltve elmenekülnek. Úgy gondolták, hogy a város védelem nélkül marad, mivel Vásárhely háziezredét, a 62-es gyalogezredet elvezényelték innen. Némelyik iskola is áttette székhelyét távolabbi magyarországi vármegyébe. A kadétiskola Kismartonban kezdte meg az 1916/17-es tanulmányi esztendőt. A rendőrségi nyilvántartások

szerint a menekülés napjaiban kifosztottak legkevesebb 40 olyan lakást, melyekben nem tartózkodtak otthon a tulajdonosok vagy a bérlők.12

Szeptember 10-én, a hadi helyzet súlyosbodására való tekintettel, a kormány elrendeli a város kiürítését. Bernády a városban tartózkodó von Morgen német tábornok közbenjárását kéri a parancs teljesítése alóli felmentés érdekében, és sikerül elérnie az intézkedés visszavonását.13

(Folytatjuk)

1 Mvhely város lt. Főispáni iratok 291/1917, 2796/1916, 3705/1916. sz.

2 Uo. 2792/1916. sz.

3 Székely Napló, 1916. 150. sz.

4 Székely Napló, 1916. (rendkívüli kiadás,

augusztus 29.); Mvhely város lt. Főispáni iratok 3231/1916. sz.

5 Mvhely város lt. Főispáni iratok 2836/1916. sz.

6 Székely Napló, 1916. 143, 144. sz.

7 Mvhely vár olt. Főispáni iratok, 2957.

és 2797/1916. sz.

8 Uo. 2750. és 2808/1916. sz.

9 Uo. 2804. és 2883/1916. sz.

10 Székely Napló, 1916., 150. sz.

11 Mvhely város lt, Főispáni iratok, 3068/1916. sz.

12 Székely Napló, 1916, 174. sz.

13 Ua. 1916, 143. sz.