Menekülés 1916 őszén

A minap ünnepelték hivatalosan országszerte Románia hadba lépésének századik évfordulóját, amikor szimbolikus akciókkal felidézték a román csapatok Erdélybe vonulását a Kárpátok szorosain és átjáróin keresztül, amit Nagy-Románia megvalósítása érdekében tett első akcióként méltattak. 

Az 1916. évi román hadba lépés az 1914-1918 között lezajlott első világháború egyik epizódjaként a magyarság történelmének egyik legtragikusabb következményekkel járó eseménye volt. Erre való tekintettel, a hivatalos rendezvényekkel párhuzamosan, augusztus 28-31-én Marosvásárhelyen és Brassóban főként a magyar fél szemszögéből tárgyalt megemlékező tudományos rendezvényeket is tartottak, amelyeknek tárgya Románia hadba lépése, Erdély hadszíntérré válása volt. 

Mivel a rendezvénnyel kapcsolatosan a Népújság augusztus 30-án terjedelmesebb összefoglaló cikkben ismertette a korabeli hadi eseményeket, az alább kezdődő írásunkban a hadszíntérré vált Székelyföld területén élő lakosság megpróbáltatásait fogjuk részletesebben ismertetni.

*

Bevezetőként röviden megemlítjük, hogy a román betörés hírére 1916. augusztus 28-ra virradóra lázas menekülés indult meg Magyarország belseje felé Erdély keleti és déli vármegyéiből. A hivatalok, bankok értéktárgyaikat, irataikat, a magánosok ingóságaik legértékesebb részét menteni igyekeztek.

A magyar hadvezetőség, tekintettel a határszéleken álló csekély haderőre, a rendszeres, fokozatos visszavonuló védekezést választotta mindaddig, míg a harcterekről kellő számú haderőt átirányíthatnak Erdély védelmére. A lakosság védelmét pedig gyors evakuálással látták biztosíthatónak. Az augusztus közepén létesített menekülési kérdésekkel foglalkozó kormánybiztosság augusztus 29-én, eléggé megkésve, elrendelte 11 vármegye kiürítését, a Maros vonaláig.1 Kijelölték mindenik kiürítendő vármegye lakosságának magyarországi részeken történő elhelyezését.

Az eseményekre fel nem készült, váratlanul értesült lakosság pánikszerűen menekült az ország belseje felé. Az első nap még mehettek vonattal is, azután ki kocsin, ki gyalog indult meg a bizonytalanság felé. Helyben maradtak az elmozdulni nem tudó idősek, a szegények, valamint a románok többsége. Érintettek elsősorban a székely megyék voltak: Csík, Háromszék és Udvarhely megye, valamint Brassó vidéke, de érintett lett Maros-Torda megye is. A menekültek száma az utólagos becslések szerint meghaladta a 200 ezret, de amint majd látni fogjuk, az értékelések közt nagy eltérések vannak.2 

Hadüzenet és támadás

A román hadüzenet átadására Bécsben 27-én, vasárnap este került sor, olyan időpontban, amikor még a háborús körülmények okozta viszonylagos éberség ellenére is nehezebben lehetett reagálni, vagyis a legelkésettebb lehetett a reakció. 

A hadüzenet átadásával nagyjából egy időben megindult támadásban rohanták le az erdélyi határátkelők állomásait a már azelőtt ott felsorakozott román csapatok. Déli és keleti irányból 16 átkelőnél lépték át egyszerre a határt.

Magyar részről a keleti-déli határt gyakorlatilag csak a csendőrség és elenyészően kisszámú katonaság őrizte. A korábban odavezényelt magyar csapatokat jóval azelőtt áthelyezték az orosz frontra. A túlerővel szemben magyar részről csupán két egység volt felsorakoztatva a meglehetősen elnyúló határ mentén, a 61. m. kir. gyaloghadosztályhoz tartozó 19. gyalogdandár és a 16. hegyidandár. Az előbbi Szabó ezredes parancsnoksága alatt az Úz-Ojtoz-Gyimes vonalat védte, az utóbbi, a Paleta ezredes (később Bernátzky ezredes lett a parancsnok) csapata pedig a Gyergyai-havasok vonalán helyezkedett el.3 A váratlanul támadó túlerővel szemben a védők komolyabb ellenállás nélkül visszavonultak. A Csíki-havasokat átlépő román egységek, mielőtt megszállták a sűrűn lakott Olt és a Maros völgyét, megálltak elfoglalt állásaik megerősítésére, és csak óvatosan nyomultak előre. Ez lehetővé tette, hogy a sok hanyatt-homlok menekülő ember átkeljen a Hargitán és a Görgényi-havasok átjáróin. A Moldva felől benyomuló, Constantin Prezan tábornok parancsnoksága alatt álló északi (IV.) román hadsereg az előnyomulást szeptember 6-án folytatta. Óvatosságból halogatták Csíkszereda elfoglalását, feltételezve, hogy ott nagyobb ellenállásba ütköznek. Mire bekerítették Csík megye székhelyét, a magyar katonai egységek és a lakosság már teljesen kiürítette. A Hargita oldalában védekezésre felállt egységek pedig, feltételezve, hogy a város az ellenség kezére került, ágyúzni kezdték a várost, lerombolva annak jó részét. Komolyabb összetűzésre a vidéken ezenkívül csak Maroshévíznél került sor. De a védekezők itt is kénytelenek voltak a túlerővel szemben meghátrálni, visszavonuláskor pedig felgyújtották a maroshévízi fűrészgyárakat és felrobbantották a hidakat.4 Komoly harcok ugyanakkor Brassó körül folytak.

Afelől, hogy maga a támadás a hadüzenet átadása előtt vagy azután történt, az általunk ismert források nem adnak megnyugtató választ, de némi eltérésekkel egyöntetűen a hadüzenet átadása előtti percekre teszik azt. Tény, hogy augusztus 27-én délelőtt a határátkelőknél még semmi sem utalt az éjszaka folyamán bekövetkező fordulatra. De este 9 és 10 óra között „elszabadult a pokol”. 

Szádeczky Lajos professzor, az 1916-os hadjárat magyar krónikása szerint a támadás a hadüzenet átadása előtt tíz-tizenöt perccel a teljes fronton, valamennyi szorosban megindult.5 Jancsó Benedek szerint a hadüzenetet este háromnegyed kilenckor adták át, a támadást pedig annak átadása előtt már fél órával megkezdték.6 

Az eseményekről igen részletes memoárt közlő Betegh Miklós korabeli menekítésügyi erdélyi kormánybiztos, aki talán a legautentikusabb korabeli forrásnak tekinthető, ekként fogalmaz: „Közben eltelt az idő, vacsorázni mentem, s 9-10 óra között jöttem haza. Felhívtam a brassói határrendőrséget, hogy a kiküldött vonat sorsa felől érdeklődjem [mely a közelgő hadüzenetet megneszelők kérésére a Predealon és a határ innenső oldalán tartózkodó magyar állampolgárok kimenekítéséért, még aznap este hat után indíttatott útra – sz. m.]. Azt jelentették, hogy a vonat kiment, de a predeáli állomásra már nem juthatott be, mert reálőttek. A menekülteknek is csak egy része tudott a romániai hatóságoktól elszabadulni és a nyílt pályán megállott vonatunkra felszállani, a többieket nem engedték el, hanem letartóztatták.”7 

A kortárs Pilisi Lajos újságíró a még azon évben kiadott riportkönyvében leírta az aznapi hangulatot és a határátkelőknél lefolyt eseményeket. „A románok a hadüzenet éjszakáján a következő védtelen szorosokat szállották meg: a gyimesi, tölgyesi, ojtozi, törcsvári, tömösi, vöröstoronyi és Krassó-Szörényben a vulkáni és a szurduki szorost. A határszélek készületlenségét bizonyítja, hogy a legtöbb helyen még a megrohanás órájában is barátságosan érintkezett a magyar közönség a közéjük rendelt román tisztviselőkkel és katonákkal. Kézdivásárhelyen a román vámtisztek még együtt ozsonnáztak a magyarokkal és éjfél után már megérkezett dr. Betegh Miklós erdélyi kormánybiztos sürgönye, hogy Románia hadat üzent. A hadüzenet estéjén a román vámtisztek tüntetést rendeztek a városháza előtt és meglövöldözték az épület ablakait. A csendőrök harcba keveredtek a támadókkal és rövid félórás tusában el is nyomták a tüntetést. Az orvtámadásnak hat halottja, több sebesültje és négy foglya lett.”8 

A gyimesi szorosban történtekről Pilisi ezeket írta: „A csíkgyimesi vonal határállomására vasárnap reggel kilenc órakor a Palánknál várt személyvonat helyett sürgöny érkezett. A drótértesítést Borsos Béla határrendőrtiszt vette át, és nyomban elgyalogolt vele a két kilométerre fekvő határkapuhoz. Ott a román határőrök barátságosan fogadták és azzal magyarázták a vonatkésést, hogy egy híd megrongálódott. A délután nyugodtan telt el, sőt este hét órakor megérkezett a személyvonat is. Este kilenckor hirtelen sortűz riasztotta fel Gyimesbükk lakóit. Először mindenki azt hitte, hogy határincidens történt. Borsos Béla határrendőrtiszt és Gödri állomásfőnök a határkapuhoz futottak. Ott a határőrök rájuk kiálltottak: Opreşte (Megállj)! És mindjárt tüzelni kezdtek. A két tisztviselő sortűz között futotta meg visszafelé az utat és azonnal fellármázta, talpra állította és még azon éjszakán útnak indította a község menekülő lakosságát.”9

„A gyergyóbékási szoros felől este tizenegykor érkezett meg a román hadüzenet híre – tudjuk meg ugyancsak Pilistől – Rüll Gottlieb határrendőrtiszt jelentette telefonon, hogy a románok megtámadták a határt. A megtámadottak megerősítésére Zareczky Jenő főhadnagy sietett elő Tölgyesből, de csapatát már nem tudta a határra vetni, mert a román katonák a gyenge határerők legázolása után Tölgyes felé nyomultak előre.”10

Időközben napvilágra kerültek helyi források is, főként egyházi Domus Historiák, amelyekbe a helyi plébánosok leírták az eseményeket. A kilakoltatási parancs ellenére helyben maradt Boér János gyimesbükki plébános többek között a következőket vetette papírra: „A lelkészlak és a kápolna a községen kívül, illetve annak keleti végén, nem az út mellett, hanem a Kontumác patak mellett elrejtve fekszik, ez volt a szerencsém, hogy a románok augusztus 27-én este nem kerestek fel, hanem amint a határszéli kapukon betörtek este 1/2 10 órakor, és a pénzügyőröket elfogták, felfelé tódultak az úton; a kocsmákba, vendéglőkbe, kávéházakba és kereskedésekbe, magánházakba behatoltak enni-inni, rabolni kezdtek egész reggelig. Ez alatt mi is, főleg Boér Krisztina tanítónő, Erzsi testvére és édesanyja az értékesebb tárgyakat összeszedték, kézi táskába tették és menekülni akartak...”11

A borszéki Domus Historiában a következők olvashatók: „Románia, mely időközben a Nagyantanthoz szegődött, 1916. év augusztus hó 28-án váratlanul Erdélynek minden részén betört, melynek mindenkit megrázó és lesújtó eredménye az lett, hogy édes otthonunkból el kellett menekülni. A betörés, mely az egész vonalon furfangos kiszámítással jött létre, mindenütt egy időben, vagyis augusztus hó 27-én este 9 órakor történt.”12

A kortárs Raffay Ernő történész szerint is a román hadsereg három hadosztályának katonái már a hadüzenet bécsi átadása előtt este fél kilenckor megrohanták a hágókat és a szorosokat a Kárpátokban, s lelődözték a hadüzenetről mit sem sejtő határrendőröket.13 

Amint a fentebbi idézetekből kitűnik, a támadás időpontját illetően az állítások és feltételezések között bizonyos eltérések észlelhetők, többségük a hadüzenet átadása előtti percekre teszi azt, de vannak, akik későbbi percekről beszélnek. Akár megelőzte a támadás a hadüzenetet, akár azzal egy időben indult meg, vagy közvetlenül követte azt, váratlan volta miatt sok, határállomásokon tartózkodó magyar hivatalnok esett annak áldozatául, de voltak áldozatok a civil lakosok közül is. 

1 Szádeczky Kardoss Lajos: Az oláhok Erdélybe törése és kiverettetésük. 1916-1917. I-II. Makkay Zoltán Könyvkiadó, Bp. [1924.], 73.

2 Erdély rövid története. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1993, 559.

3 Szádeczky: i. m. 105.

4 Kiriţescu, Constantin: Istoria războiului pentru întregirea României. 1916-1919. II. kiadás I. kötet, Bucureşti, 1925, 256-268.

5 Szádeczky: i. m. 64. 

6 Jancsó Benedek: A román irredentista mozgalmak története. Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő. 2004, 400.

7 Betegh Miklós: Erdély a világháborúban, Dicsőszentmárton, 1924, 67. 

8 Pilisi Lajos: A megrohant és felszabadított Erdély. Budapest, Athaeneum Irodalmi és Nyomdai Rt., 1916. Újraközölve a Romániai Magyar Szó 1998. november 3-7-i számaiban, majd 2005-ben Budapesten könyv alakban.

9 Uo.

10 Uo.

11 Mihály János: Feljegyzések az 1916. évi román betörésről. Székelyföld, XX. évf. (1916.) 8. sz. 23.

12 Uo. 25.

13 Raffay Ernő: A vajdaságoktól a birodalomig. Az újkori Románia története. Szeged, 1989, 140.