2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A civil szervezetek vásárán részt vett az a bukaresti székhelyű Jogi Erőforrás Központ, amely A melletted lévő lágerek című projekt fotókiállítását is közszemlére bocsátotta Egyedül vagyok a világban – ki nyújt oltalmat? alcímmel.

Fotó: Szer Pálosy Piroska


A civil szervezetek vásárán részt vett az a bukaresti székhelyű Jogi Erőforrás Központ, amely A melletted lévő lágerek című projekt fotókiállítását is közszemlére bocsátotta Egyedül vagyok a világban – ki nyújt oltalmat? alcímmel. A norvég alapból finanszírozott projekt keretében az országban tizenöt, szellemi fogyatékkal élő és halmozottan sérült gyerekeket gondozó állami intézményben sikerült felmérést végezniük a szervezet munkatársainak. Ennek eredményeként az ott uralkodó állapotokat szemléltető sokkoló képeket állították ki a bemutatkozó karaván munkatársai.

„Van keresztneve, de ritkán szólítják nevén, többnyire a szociális háló kedvezményezettjeként tartják őt számon” – áll az egyik jelentésben. „A legkisebb kétéves, a legidősebb 27, a harminc gondozott közül egyik sem részesült iskolai oktatásban”, „Ha roham tör rá, két felügyelő lefogja, és az orvos tanácsára hideg vízzel fröcskölik az arcát, ezt a gyakorlatot több mint húsz éve alkalmazzák”, „A szellemi sérültek az állam által finanszírozott intézményekben élnek család nélkül, magányosan. Nem tudják magukat megvédeni. Nem tudnak panaszt benyújtani a közintézményekhez. Megfélemlítésben élnek…” – sorolják jelentéseikben a felmérést végző szervezet munkatársai.

Georgiana Elena Pascu programigazgató kifejtette, az állam megpróbálja az épületek falai közé rejteni a több ezer, fogyatékkal élő gyermeket és fiatalt oly módon, hogy a közösségeknek esetenként nincs is tudomásuk arról, hogy tőlük karnyújtásnyira ilyen jellegű állami intézmények működnek. Ideje a „láthatatlanokról” tudomást szerezni és tenni értük, ami csak összefogással valósítható meg – hangsúlyozta. Céljuk elérése érdekében törvénytervezetet nyújtottak be, amellyel az intézményekben az értelmi fogyatékosok és halmozottan sérültek életvitelén szeretnének változtatni. Mint elhangzott, az országban több mint 25 ezer értelmi fogyatékost gondoznak 717 zárt intézményben, ahol a család helyett az állam képviselője válik a gondozott gyámjává.

 

Az elmúlt négy év alatt másfél ezer gondozott halt meg

Amint a kiállítás bemutatóján elhangzott, a fogyatékosokat befogadó intézményekben magas az elhalálozási arány, az utóbbi négy évben az ország 27 megyéjében működő „házakban” hozzávetőleg 1.500 gyerek és fiatal halt meg. Az állam négy év alatt nem mutatott hajlandóságot az ENSZ-határozat 33-as számú cikkelyének életbe ültetésére, amely az értelmi fogyatékosok jogainak betartását célozza. Az említett határozat egy független országos ellenőrző testület létrehozását írja elő, amely előre be nem jelentett látogatásokat és ellenőrzéseket végezhetne az említett intézményekben. Ezáltal felvállalnák az értelmi és halmozottan sérült gyermekek és fiatalok alapvető jogainak érvényesítését az intézményekben. Négy év halogatás után került a parlament asztalára a 2015. évi 363-as számú törvénytervezet, amely lehetővé tenné egy független ellenőrző testület létrehozását és működését, ezért minden lehetséges úton próbálják megszólítani a szenátus és a képviselőház elnökét, politikusokat, hogy támogassák a tervezet elfogadását. A törvényhozó testületre az Írd alá a petíciót és szabadítsd ki őket a láger fogságából! jelszóval online aláírásgyűjtéssel is próbálnak nyomást gyakorolni, ezért mindenkit arra kérnek, hogy támogassák aláírásukkal a magatehetetlen értelmi fogyatékosok segítését célzó kezdemé-nyezésüket, amit a http://www.petitieonline.com/sunt_singur_pe_lume_cine_ma_apara honlapon tehetnek meg. A civil kezdeményezés abban reménykedik, hogy ezáltal megszűnnek az embertelen életkörülmények, amelyekkel felméréseik során szembesültek: a primitív szálláshelyek és nem kielégítő tisztálkodási lehetőségek, a személyes higiénia hiánya, az alultápláltság, a fegyelmezés céljával alkalmazott elszigetelés, bezárás, lekezelő bánásmód, a jogorvoslathoz való hozzáférés hiánya. Visszaélésekre adhat alkalmat az is, hogy az egyetlen személy, aki az értelmi fogyatékosok jogainak megsértését jelezhetné, épp az a törvényes képviselő vagy gyám, akinek döntése folytán kerülnek a zárt szociális intézményekbe.

Amint a projekt kivitelezőitől megtudtuk, Maros megyében mezőcsávási és maros-vásárhelyi négy, illetve öt családi típusú házban végeztek felmérést, amelynek eredményei ugyancsak alátámasztják a változtatás szükségességét annak érdekében, hogy emberhez méltó körülmények közt élhessenek azok a szellemi sérültek és halmozottan fogyatékosok, akiket születésük után azonnal, vagy azt követően magukra hagynak családjaik, az állam gondjaira bízva őket.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató