2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több mint tízéves terv válik valóra Nyárádmagyaróson. 2009-ben nyújtotta be a megyei tanács a gyulafehérvári központi fejlesztési régióhoz a községközpont és Sóvárad közötti 135-ös számú megyei út rehabilitációs tervét.

Fotó: Vajda György


Kivitelezés alatt a Nyárádmagyarós – Sóvárad közötti út átépítése

Több mint tízéves terv válik valóra Nyárádmagyaróson. 2009-ben nyújtotta be a megyei tanács a gyulafehérvári központi fejlesztési régióhoz a községközpont és Sóvárad közötti 135-ös számú megyei út rehabilitációs tervét. Elfogadták ugyan, de a pénzhiány miatt sokáig várólistára került a beruházás. Lokodi Edit Emőkének, a megyei tanács akkori elnökének a közbenjárására sikerült előmozdítani az ügyet, 2012-ben aláírták a finanszírozási szerződést.

A regionális operatív program keretében 13 millió eurós támogatásból 13,5 km utat újítanak fel. A befektetés nyomán gyakorlatilag egy, az erdőn is átvezető majdhogynem szekérútból korszerű, 6,5 méter széles, árkokkal, támfalakkal megerősített aszfaltút lesz. Az 56,45 millió lejes beruházásból kb. 43,92 millió az unió által biztosított vissza nem térítendő hitel. A munkálatokat tavaly áprilisban kezdték el. Ottjártunkkor is – a téli időjárás ellenére – több munkafronton dolgoztak az útépítők, a MBO cég (nem a kőolajipari konszern) munkásai. Úgy tűnik, hogy a 40 hónapos határidőt sikerül betartani. Nemcsak az utat, hanem két hidat, 90 átereszt és 56 lejáratot is kiépítenek. A legnagyobb munkálatot a Nyárád mederrendezése és a támfal felépítése jelenti mintegy 6 km-en (felvételünkön). A számítások szerint a Nyárád-szereda–Szováta közötti, az eddiginél sokkal rövidebb útszakaszon az átlaghoz képest 55%-kal megnő majd a teher- és 36%-kal az utasforgalom, mivel jelentősen csökken a menetidő a két település között. Tekintettel arra, hogy az út a Bekecs alatt halad Szováta felé, várhatóan az idegenforgalom is megnő majd, és az ezt kiegészítő szolgáltatások iránt is lesz majd érdeklődő. S ez munkahelyteremtést is jelenthet a környéken. Ami ezt illeti, az építőcég is 13 környékbeli munkást alkalmazott, márciustól újabb 50 dolgozik majd az útépítésnél – mondta Kacsó Antal polgármester, majd hozzátette, a terv szerint 2015. április 28-ig kell az építőnek átadnia a munkálatot. Ezt a határidőt a jelenlegi állás szerint valószínűleg betartják, hiszen alig fél év alatt 4,5 km már elkészült.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató