Az egyik szemünk sír. És a másik is. Bármerre nézünk, hitvány ügyeskedők hadával találkozunk. Minden szinten. Ebben a csúszópénz-országban talán ez a természetes.
Az egyik szemünk sír. És a másik is. Bármerre nézünk, hitvány ügyeskedők hadával találkozunk. Minden szinten. Ebben a csúszópénz-országban talán ez a természetes. De mégis zavar az a határtalan pofátlanság, ahogyan a politikus vérszívók viselkednek. Ha csak részben bizonyíthatók a mandátumkufárokat ért vádak, már az is felháborító. Például az, ami a Microsoft-gate nyomozati anyagából kiszivárgott. Gabriel Sandu exminiszter büntetése mérséklésének reményében egykori párttársait mártotta be. Állítása szerint 2,5 millió eurónyi támogatással vásárolta meg bársonyszékének bérleti jogát. Vagyis az aranytojást tojó minisztérium vezetését. A korrupcióellenes ügyészeknek részletesen ecsetelte, hogy mikor kinek mennyit tejelt. Gyakorlatilag a 2008–2009-es parlamenti és elnökválasztási kampányokban a demokrata-liberálisok egyik mélyzsebese volt. Neki is köszönhető mind pártjának, mind Traian Băsescu elnöknek a sikere. Az „önzetlen” támogatások jó befektetésnek bizonyultak, és a fejőstehénnek tekintett közpénzből megsokszorozva szerezte vissza befektetését. Természetesen az adóparadicsomokon átfuttatott csúszópénzen többen osztozkodtak. Hogy bizonyíthatóan miként működött a gépezet, azt csak sejteni lehet. De tény, hogy nem egyedi esetről van szó. Sok csúcskorrupciós ügy képezi közbeszéd tárgyát, az autópálya-panamáktól kezdve el egészen a tengeri flotta eladásáig. Mindegyiknek közös vonása, hogy miniszteri, kormányzati hatáskörben elkövetett pénzeltérítések voltak. És az elkövetők döntéshozói része választott tisztségviselő. Mert nemcsak a miniszteri széknek, hanem a képviselői, szenátori, de még az önkormányzati helyeknek is esetenként szabott ára volt a pártlistákon. Nem kell ezen megbotránkozni, hisz a fejlettebb demokráciákban ez jól működő rendszer – mondta egy politológus. Csak ott átlátható a támogatók névsora. Törvény által szabályozott módon. Miközben nálunk bűnszövetkezetek alakulnak. És a láthatatlan szemfülesek sem jelentették az állambiztonsági szempontból veszélyes ügyleteket. Az eurómilliókkal dobálózó újgazdagok számukra láthatatlanok maradtak. Talán nem véletlenül hunytak szemet. Biztató, hogy a bűnüldöző szervek rámozdultak a nagyhalakra, de az állampolgárokban ott a kétely. Valóban azok kerülnek rács mögé, akik vétkesek, és nem darál be ártatlanokat a túlbuzgó gépezet? Mikor lesznek már elrettentő erejű vagyonelkobzások? A jóhiszemű szavazópolgárok átverésének mikor lesz vége? Szükség van egy új választási és pártfinanszírozási törvényre is.
