2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Adományok a daganatos gyerekeknek

Idén elmarad az Együtt a Rákos Gyerekekért Egyesület által évente megszervezett nyári tábor, az egyesület ugyanis úgy döntött, az adományozóktól érkező összegekből a Maros Megyei Sürgősségi Kórház  daganatos betegségekben szenvedő gyerekeket ellátó osztályának vásárol védőfelszereléseket.


A Maros Megyei Sürgősségi Kórház gyerekosztályán lévő részleget, ahol daganatos betegségben szenvedő, főként leukémiás gyerekeket kezelnek, évek óta támogatja a marosvásárhelyi Együtt a Rákos Gyerekekért Egyesület. Évekkel ezelőtt felújították ezt a részleget, ugyanis az itt kezelt gyerekek édesanyjukkal együtt sokáig kell kórházban tartózkodjanak, ezért fontos, hogy jó körülmények legyenek. Továbbá, ha szólnak, hogy valami hiányzik, például olyan egyszer használatos eszközök, fogyóanyagok, amelyeket a kórház nem tud azonnal biztosítani, az egyesület besegít. Emellett az önkénteseik rendszeresen bejárnak a kórházba, és ott játszanak, kézműveskednek a kezelésen levő gyerekekkel. Ugyanakkor minden évben tábort szerveznek a gyerekeknek. Idén a járvány okozta krízishelyzetben a tábor elmarad, illetve a többi program is megváltozott, az önkénteseik már hetek óta nem látogathatják a kórházban lévő gyerekeket, hogy ne veszélyeztessék a kis betegeket. Farczádi Gabriela, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, az adományokból összegyűlt pénzt idén a krízishelyzetben felmerülő gondok orvoslására fordítják, egyeztettek a cégekkel, a támogatóikkal ennek kapcsán, és mindannyian egyetértettek abban, hogy a jelenlegi helyzetben változtak a prioritások. Mint mondta, folyamatosan kapcsolatban vannak a  kórházi dolgozókkal, egyelőre nem jeleztek hiányosságokat, ellenben várható, hogy a későbbiekben, ha terjed a járvány, a védőfelszerelés-, illetve fertőtlenítőszer-készletek egyre szűkösebbek és nehezebben beszerezhetőek lesznek, ezek elosztásakor prioritást élveznek majd azok a kórházi részlegek, ahol közvetlenül a koronavírussal fertőzött betegeket kezelik. Emiatt az egyesület úgymond elébe megy a dolgoknak, azaz most, amíg még vannak készletek, próbálnak beszerezni védőfelszereléseket, hogy majd az esetleges hiányosságokat pótolni tudják. Eddig egy cégtől kaptak húsz darab arcvédő felszerelést, emellett rendeltek a standardoknak megfelelő maszkokat, lábbelivédőket, és igyekeznek fertőtlenítőszereket is beszerezni. Ugyanakkor próbálnak tartalékolni, ugyanis a járvány terjedésének a megakadályozására szánt pénzösszegek felemésztik az egészségügyi ágazatra szánt állami költségvetést, így a járvány lecsengése után valószínűleg lesznek hiányosságok, ezért erre a lehetőségre is fel szeretnének készülni, hogy majd segíteni tudjanak.

Az egyesület elnöke szerint a programjaikat jó ideje megszakították, ugyanis a koronavírus-járvány beköszönte előtt influenzaveszély is fennállt, így az önkénteseik nem mehettek be a kózházban kezelt gyerekekhez. Érdeklődésünkre Farczádi Gabriela hozzátette: ebben a krízishelyzetben a kórházba is csak a legsürgősebb esetekben fektetik be a beteget, és igyekeznek a legrövidebbre csökkenteni a bent tartózkodás idejét. Az egyesület telefonon, valamint online próbálja tartani a kapcsolatot a beteg gyerekekkel és családjukkal, mindnyájukra óriási lelki teher nehezedik ebben az időszakban, ugyanis beteg gyerekekről lévén szó, fokozottan ki vannak téve a veszélynek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató